Egy főpap, aki minden ember pápája volt

Boldog emlékű Ferenc pápa megírta önéletrajzát. A címe: REMÉNY

Írnak emberek másokról. Mások életéről, életműveikről (ha van). Írnak jót is, kevésbé jót is. Teljes képet is adnak, hiányosat is. Érdekes dolgokat, érdekteleneket egyaránt fontosnak tartva.

Másokról írni, nem hiteles úgy gondolom. Azért nem hiteles, mert a mérleg nem kiegyensúlyozott. Éspedig azért egyensúlytalan minden másokról írt vélemény, esemény-elemzés, készített portré ( a festmény is, talán még a fénykép is) mert magán hordozza annak az embernek az ítéletét, felfogását, nézetét, sokszor a világnézetét is, aki ezt írja vagy készíti. Ettől pedig már a szubjektív vonások is benne vannak az életrajzban, ábrázolt képben.

Ferenc pápa -értelemszerűen- saját maga írta életrajzát.

A Szentatya kikötötte, hogy csak akkor jelenhet meg az életrajz-kötet ha már nem lesz az élők sorában. Amikor már elszólította őt az Úr. Azt követően amikor magához hívta a mennyek országába.

(Bizonyos okokból viszont még az egyházfő életében napvilágot látott a Remény című önéletrajz.)

Ki volt valójában Ferenc pápa, mint ember és mint egyházi vezető, főpap, az egyház feje, Róma püspöke és ki is volt Bergoglio mint ember, akit 2013-ban pápává választottak azt másoknak megírni nem lehet, csupán a Szentatyának, a 2025-ben elhunyt pápának.

Én sem tudok válaszolni ezekre a kérdésekre, nem csak az írás terjedelmének korlátja, hanem magának a kérdésnek az összetettsége miatt sem.

Viszont azt bátran állítom, hogy:

ha van könyv, írás, -bármely műfajban is legyen az- ami megfogja az embert, ami nem hagyja nyugodni akkor sem amikor befejezte az olvasást, akkor az a pápa önéletrajzi írása.
Bennem legalábbis ezt a hatást érte el.

Nehéz még jelzőket is találni ennek az embernek, ennek a papnak a jellemzésére mert csak akkor tudtam volna ilyeneket írni és akkor is csak megközelítően amikor a könyvet olvastam. Abban a pillanatban amikor "megfogott". Mert az élmények egymásra halmozódnak. Elviselni őket, főleg felidézni, felér egy "nehéz", önvallomásra késztető imádsággal.

Minden embernek a személyiségében van a születésének, származásának körülménye, a hatások, a kor amelyben él, a kultúra ami jellemének kibontakozását elősegítette, amely vázat adott minden történésnek és minden történés okozta hatásnak. Hordozza minden ember az életét mint nehéz, vagy édes terhet, viseli döntésének következményeit, a reá rótt megszorításokat, szó nélkül, természetes módon, mint ahogyan viseljük szemünk vagy bőrünk színét is.

Olasz gyökerű vagyok -mondta magáról a pápa- de ízig-vérig argentín, egy latin-amerikában született ember aki a képzetet is felülmúló tarka világban látta meg a napvilágot és élte mindennapjait.
Egy ember, aki ismeri a laboratóriumok éter gőz áthatotta, pipetták, lombikok és reagensek által körbevett világot, aki orvosnak készült de pap lett. Papsága bő utolsó évtizedében pedig Szent Péter székében szolgált.

Mi a különbség egy latin-amerikai ember és egy európai ember között, azt a kultúra határozza meg elsősorban. A kultúra mellett a családja, mit hozott otthonról és ezekre rakódik a szerzett élményinek sokasága. A tudás amelyet megszerzett, a világnézet amelyre jutott, az intelligencia amelyet részben örökölt részben magára öltött az évek során.

Lenyűgöző olvasmány Ferenc pápa önéletrajzi munkája. Lenyűgöző, mint ahogyan az élete is az volt, mint ahogyan a főpásztori tevékenysége is az volt.
Mindezt áthatja vezeti, szellemiséggel megtölti a hite, amely mély és elkötelezett. Életének vezérfonala Jézus, akinek első számú földi szolgája. Szolgája és nem utánzója. Jó tanítvány, mely a "Jó hírt" hirdeti: mindenki megkapja az örök boldogság ajándékát, aki majd Isten ítélő széke előtt átmegy a vizsgán. Minden embert megváltott Jézus a halálával és halálból való feltámadásával. Ez Ferenc pápa életének vezérfonala.

Ferenc pápa úgy élt hogy mindannyian láttuk, ő Jézusnak nem csak szolgája hanem társa. A szolgai lét passzivitás, a (munka)társi lét aktivitás. Úgy társ, mint ahogyan az apostolok is társai voltak és tanítványok egyben akik követték Mesterüket. Nem csak elkötelezett társként, tanítványként élték földi világukat, hanem sajnos olykor hibát hibára halmozó emberként is.

Ferenc pápa rendkívüli ember volt. Rendkívüliségét az jellemezte, hogy mentes volt minden földi hiúságtól. Ennek szép példája az, hogy az egyszerű emberekkel azonosította magát.

Miért nem költözött a pápai lakosztályba megválasztása után. A pápai lakosztály nem fényűző lakhely hanem egy praktikus élőhely munkára, elmélyülésre és pihenésre.

Sajátos módon olyannak látta új otthonát, mely praktikus ugyan, mentes minden fényűzéstől de formáját tekintve egy lefelé fordított tölcsér. Ha kilép az ajtón közvetlenül nem találkozik emberrel.

Nem tudok emberek nélkül élni, emberi közvetlen kapcsolatok nélkül, ezért maradtam a Szent Márta házban, indokolta elhatározását.

Emberek közvetlen kapcsolata nélkül nem tudott élni, azok nélkül akikért mindig imádkozott.

Különösen nagy ragaszkodást tanúsított az elesettek iránt. Sérültek, halmozott terheket viselők, megnyomorítottak és életveszélyből szabadultak, akik tisztátalanok vagy tisztátalanokká tették őket.
Akiket nem csak atyai áldásban részesített, hanem megcsókolta lábukat, csonka kezeiket, és rálehelte a szabadulás boldog bélyegét mindenkire akik Isten arcképét hordozzák.

Látnok ember volt Ferenc pápa, aki nem csak a jelent, de a jövőt is látta, mert Isten igéje vezérelte, Jézus Krisztus által megmutatott szeretet irányította.

Nem készült pápának. Ezt már akkor tudtuk róla amikor megválasztották.

Miért emelték a bíborosok őt Szent Péter székébe?

Elmondja, hogy a konklávén minden bíboros egy rövid, 4 - 5 perces beszédet tartott. Ő is természetesen.
Ez a beszéd azonnal hatott a jelenlévőkre, mert nem "hivatali" vagy nem kortes vagy mai szóval mondva politikai korrekt beszéd volt, hogy az unalomig hallott sémák ismétlődtek benne, hanem az a cél is, hogy megmutassa, miként képzeli ő Jézus Egyházát.

És amit mondott, azt is cselekedte egyházfőként.

Sokan értetlenkedve fogadták őt. Országunkban is. Meg is írták ezt propaganda-képezte bértollnokok.

Csak egyetlen cáfolatot idézek ide, amely Ferenc pápa és XVI Benedek emeritus pápa kapcsolatát fémjelzi és azt is csak azért teszem, hogy lássuk: milyen gyarló és bűnös módon tettek egyesek keresztbe a pápának.

"Benedek apám és testvérem volt. Mindig is hiteles és mély kapcsolat volt közöttünk, és ellentétben azokkal akik az ellentétet híresztelték, sokat segített nekem és tanácsokat adott, támogatott és a végsőkig oltalmazott..."

Nem tagadom, én mindig nagy tisztelettel voltam a Szentatya irányába (sok százmillió társammal együtt) és nagy hatással volt rám mélységes emberszeretete és az Evangélum iránt elkötelezett magatartása.

Csodálatos egyszerűen az önéletrajzi könyve.

Mint ahogyan mély, Jézus Krisztus iránti elkötelezettségről szóló minden tanítása és közreadott enciklikái is ezek között, olyan a világlátása is.

Egy sok-kultúrájú környezetbe született, ahol a nyelvek és szokások keveredtek egymással. Nem csak keveredtek, de ütköztek is melyet kihasználhatott a zsarnoki világ rendje. Diktátorok uralma alatt látszik jól,hogy milyen szép a csillagos ég. Ilyenkor kell megmutatni az élet igazi értelmét. Azonosulni az üldözöttel és odaadni a kenyér felét az éhezőnek.

Nagyon jól látta a hatalom zavaros mámorába fürdő világ Isten- és emberellenességét, mellyel szemben egy igazi szolgáló és tanító egyházat vizionált, ahol a pásztorok illata nyájszagú. Ahol a pásztor a nyáj előtt megy, hogy vezesse, vagy a közepén, hogy tanítsa, ha kell a végén, hogy önállóságot is biztosítson a jó, kivezető utat kereső báránykáknak.

Eredeti szándékom az volt, hogy egy-két részletet a könyvből közreadjak, láttassam az igazság még annál is több mint amit én el tudok mondani.
A terjedelmi korlátok miatt ezt nem teszem.

Közreadom viszont azt, hogy a könyv olvasása közben és utána is, nappal is éjszaka is gyakran jutott eszembe egyik-másik esete a Szentatyának, vagy filozófiai nézeteiből ez vagy az, vagy tanítása, mely széleskörű tudományos ismeretekről tett tanúbizonyságot, a művészetben való jártassága melyben egy csodálatos ember műveltségét, tudását és elkötelezettségének bámulatos tárházát csillantotta fel.

Mivel több alkalommal esti olvasmánynak (tanulásnak) is alkalmaztam a könyvet, elmondom, hogy egyik éjszakai ébredés során, amikor ismét eszembe jutott Ferenc pápa, szinte a "semmiből" egy mondat fogalmazódott meg bennem, mely így hangzik.

"Az Egyház nem más, mint az Isten szeretetével töltött lelkünk, mely maga fölé egy védősátort emel"

Hogy teológiai szempontból megállja-e ez a helyét, nem tudom, de hogy a pápa önéletrajzi könyvét olvasva "jutott" ez eszembe az bizonyítja, nem marad senki hatása nélkül aki elolvassa.

Ha valaki az életével kapcsolatos sok-sok kérdésre választ akar találni és ha egyben érdekli is Ferenc pápa önvallomása, az olvassa el a könyvet.

Azt sajnálom, ha nem tudtam megmutatni azoknak akik még ezt nem olvasták, hogy milyen megnyugtató az ember számára, hogy egyházunk vezetését Istenben elkötelezett emberek végzik, mely, bár a konklávéval, mint intézménnyel kerülnek kiválasztásra de a Szentlélek közvetlen irányítása mellett történik mindez. Ilyen volt Ferenc pápa is és biztosan tudom, hogy ilyen lesz XVI Leó pápa is.