Csillag születik

Öreg este ugyan még nincs, de olyan "nem szeretem" idő távol tartja minden lépéstől az embert ha a hajlékából távoznia kellene.
És egyébként is, bizonyos kor után az ember otthonülővé válik. Nem volt ez mindig így. Sőt! Már majdnem csak hálni jártam haza annyira sok volt a program falun belül és kívül egyaránt. Hivatali, hivatalból elszólító események jobbára, de a barátság erősítése okán egy-egy kimaradás sem volt ritka. Na, nem olyan megbotránkoztató féle amit később bánnia kell az embernek, inkább a beszélgetéssel, sporttal, egy-egy pohár bor melletti eszmecserével eltelt időkre gondolok.

Nem is bánom valójában, hogy nem így van már!

Élénk érdeklődésem azonban még mostanra sem kopott meg annyira, hogy ne tegyek eleget annak a kedves meghívásnak amelyik szombat este hat órára a művelődési házba várt engem, családomat, nyilvánvaló sokadmagammal együtt.

Nem ropog lábunk alatt a hó, mint régen, és a csillagok sem ragyognak talán olyan sokszor a felhőtlen égbolton, mint gyermekkoromban, ilyenkor Advent szent idejének előestéjén, vigíliáján.

Másféle szépségek viszont vannak. És ennek örülni kell. Ilyen szépséges estének és programnak ígérkezett a helyi művelődés házának a szombat esti eseménye is.

Az esemény főhőse, főhősei megosztják egymás között az elsőbbségi jogot.

Vagy talán mégsem?

A tanítás, képzés, oktatás folyamatában két szereplő van mindig az előtérben. Az egyik a tanító, a másik a tanítvány.
Nem létezhet az egyik a másik nélkül.

De, hogy hallgatólagos primátusa a tanítónak van, az nem lehet kétséges, nem lehet vita tárgya.

A tanító itt egy művészember.

Fazakas Koszta Tibort negyedszázada ismerem. Éppen annyi ideje mint amennyi idő óta lakosa községünknek.
Festőművész, grafikus, pedagógus egy személyben. És ahogyan látom,-és ezt az itt eltöltött 25 év is bizonyítja- szereti falunkat, az itt élő embereket, része és részesei törekvéseinknek. Egy, a dányi szellemiségtől -mert van ilyen tessék elhinni- eltérő szemléletet hozott a községünkbe az ideköltözésével,Ez nem idegenséget jelent hanem inkább egy termékeny gondolatiságot, frissítést, nélküle meg nem valósuló programot, ezáltal innovációt, újszerűséget, mint bárhol is tette volna ezt, ha máshol ver gyökeret A művészi kvalitások nem hétköznapiak. De nem ám! Hanem ünnepiek. Ünnep-napi tudást hordoznak.

Ha Tibor az egyik főszereplő, akkor nyilván ünnepre is jöttünk. Vagy ünnepivé varázsolt hangulatra.

Ez kérem szépen egy melegséget árasztó környezet. Nem csak kalóriában mért fűtőegységet értek alatta, talán egyáltalán nem ezt, hanem azt a melegséget amely ha kialakul két ember, két szív, két lélek, két személet és két akarat között, akkor arra azt mondjuk, hogy barátság. Sőt, szeretet. Vagy ezen felüli érzés, a lélekvárás szent megnyilvánulása.

Árad a tárlat képeiből a hívogató esztétikum, az alkotás dicsfénye, az emberi tudás csak kivételeseknek adományozott széthintése. Szerte szét mint ahogyan a szél felkapja a mesében az aranyhomokot és gazdaggá lesz tőle mindenki, akire rászáll.

Milyen felemelő, nagyszerű érzés, hogy alkotás vesz bennünket körül.

Az ember ha a másikat megajándékozza akár csak egy jó szóval, egy szelet kenyérrel ha éhes, egy vágyteli gondolattal ha erre éhes, egy őszinte kézfogással, egy őszintén kimondott "Isten-hozott-al, akkor mindent megtett azért, hogy bizonyítsa emberi, igaz emberi mivoltát.

Szerepek vannak itt. Alkotó, befogadó szerepek.

A ház asszonya, mint háziasszony, az intézmény vezetője közvetlen, invitáló meghívása mely így hangzik az én fordításomban: "Tessék leülni nálunk, ne vigye el az álmainkat, hadd örüljünk a kedves megjelenésének". A dányiak szeretethangján szól.

Aztán aki a köszöntőt mondta, a polgármester, hogy az önkormányzat régi kigondolt álom-szerű törekvését valóra válthatta, ezzel tud kedveskedni a jelenlévőknek és alklmat adni az ilyen tartalmas kiállításnak is amelynek részesei vagyunk.

Köszönti a nagyrabecsült jelenlévőket az a több híres szerepet beteljesítő kultúrában jeleskedő, a ház munkatársának zenész előadása, vagy még ennél is nemesebb: játéka, ami eszünkbe juttatja a híres szép refrént, mely gitáros liturgiákon hangzik el: "emeljük fel kezeinket, felemeljük a szívünket".

A kiállítás megnyitására vállalkozó (ha a Tibor nevét kimondtam, hát őt is név szerint említem) Gulyásné Dóczi Lívia, emberközeli, művészetközeli, kimondottan kreatív és kedves megnyilvánulása, mely egy valamikori dányi tehetséges tanuló sikerére nem csak emlékezteti az embert hanem megláttatja mindazt, amiért a dányiakat szeretni lehet.

És az egész felvezetés arra volt jó, hogy azok irányába a méltó gondoskodást mutassuk be, akik itt tanítványként,Fazakas Koszta Tibor tanítványaiként megmutatták nekünk a műveiket, alkotásaikat.
Végül is minden ő értük történik.

E szürke, kedvetlen csillagok-nélküli időben, igazi csillagjai tudnak lenni ők családjuknak, közösségüknek, mindannyiunknak.

Sic itur ad astra! Így jutottunk mi is a csillagokig, csillagokat kereső csillagokat szerető, világító testekben és hírthozó karácsonyban bízó, békességre vágyó emberek.

Mindez történt 2025 adventjének vigíliáján, ami elővételezi nekünk azt a csillagot is, amelyik Betlehem tiszta égboltján ragyogott a pásztoroknak, vezetvén őket a barlangistállóig a Földre szállt Isten születési helyéig.

Boldog, Karácsonyt váró őszinte szívű emberek várják Isten békéjét a földre, mindannyian a kik szereplői és résztvevői voltak a tárlat bemutatásának.

Álljon emlékezetül a kiállítók, alkotók névsora, a "néma" szereplőké, akik a legtöbbet mondhatták el nekünk szívük vágyaival és üzenetével.

Dóczi Magdi, Gódor Fanni, Halász Nika, Illik Ferenc Illik Gergő, Kaló Karina, Mankó Viktória, Nemecskó Luca, Nári Alícia, Sallai Marcell, Sima Péterné, Szekeres Boglárka, Yamakawa Anna

A Kiállítás a kulturházban megtekinthető, melynek címe: Szín és forma

A kiállítást rendezte Fazakas Koszta Tibor

Házigazda: Dány önkormányzata, a Művelődési Ház munkatársai.