Negyedszázados szelíd őrtálló

Mintha tegnap lett volna, -szoktuk volt mondani egy eseményre amelynek részesei voltunk- és eltelt 25 esztendő, hogy ismét, ha más formában is, de megismétlődik.

Senki sem vitatja és soha nem is vitatta úgy gondolom a falunkban, hogy Szent István királyunk uralkodásának kezdetére emlékezve, vagyis a magyar államiság születésének ezredik évfordulóján, -ami 2000-ben volt-, úgy tiszteleg községünk, hogy a történelmi eseményt, szobor állíttatásával teszi gazdagabbá, melyet a Szabadság térre tervezett. A tér a Zrínyi és a Thököly utcák között elterülő közterület.

A szobor Szent Margitot, IV Béla király lányát ábrázolja.

Az emlékművet M Gémes Katalin készítette. Imádságos lelkülettel, nagy belső művészi viharok közepette. Mert Katalin asszony mélyen hívő ember, aki szerette volna, hogy az általa készített szobor nyerje el a dányi emberek tetszését és egyben tükrözze a dányiak hitét, elkötelezettségét vallási meggyőződésük mellett, őseik példáját követve egy olyan korban amikor szép, halvány diszkrécióval ragyogtak a szellőrózsák Magyarország egén. A művésznő imádságos lelkének minden buzgalmát "beletette" az alkotásában és mint aki egy hosszú zarándokúton jár fizikailag elfáradva, lelkében feltöltődve, a magasságok és a mélységek csodás hangulatát megjárva állt férjével együtt a számos dányi vendég csoportját képezők soraiba, hogy most már boldog mosollyal élvezze a fényképező gép előtt is értékes munkájának gyümölcsét.

2025-öt írunk!

Az eltelt negyedszázad alatt az idő megcsúfította az eredeti oly hamvas alkotást. Por rakódott rá sorban, mint az évek egymást követve, rétegenként. A lehulló csapadék kioldotta fák nedvét és sötét, koromszerű réteget vont a mészkőre.

Talán csak Margit, a fogadalmához hűséges és szent királylány, hercegkisasszony alakja maradt viszonylag érintetlenül. Mert -íme a bizonyíték- a szobor főhős alakja térden áll a templomot helyettesítő stilizált fülke védelmében, mely megőrzi őt a külső és zord támadások ellen.

Olyan szép, olyan megható, hogy üzenet-értékű ez nekünk!

Azt üzeni, miként Lurdesben vagy Fatimában is a példátlanul szent jelenet, hogy az imádság és a templom megvédi az embert a kor, az idő, a bűn és a romlás szennyétől.

Miért ne tudnánk mi ezt kiolvasni a látottakból, akik szombat reggel ott álltunk a szobor előtt, hogy elkezdjük munkánkat, megtisztítsuk a fizikai szennyezésektől.

Van időm, körbejárom a parkot.

Milyen magasak, épek a juharfák és a hársak, -állapítom meg. Hogyan símul ezen óriások lábához a pirosan virító berkenye.
Milyen nagy az Egek hatalma, hogy a kicsi magból terebélyes fa nőjjön. Egészen ünnepivé lettek gondolataim!

Homokos ez a föld, -miként a telepi kertek is azok- megsínylik a szárazságot. Az eső hiányát. Csendben dúdolom magamban a templomi éneket: "Nincsen aki megsegítsen, nincsen aki szánjon minket, hozzád jöttünk óh Nagy Isten, ha te nem, más nem segíthet".

Sétálva, valami fenséges érzésekkel telve megyek tovább és szövöm gondolataimat.

Lehetne ez a park is lelkünkben templom. Sőt azzá kell tennünk! Gyarapítani szépíteni, ajándékként odaadni a falunak és legfőképpen a telepi embereknek akik sokszor úgy érzik, hátrányban vannak a falu más részeihez képest a műalkotások területén.

Igen tegnap, pénteken, tegnap délután jöttünk össze a művelődési házban alig tucatnyi ember (hiába, nyár van, szerte-szét az emberek-, köztük az önkormányzat vezetői is, hogy beszéljük meg a népfőiskolánk indítványát, tegyünk egy történelmi szobrot valamelyik közterületre.

Ezt az indítványt, ezt a gondolatot látom magam előtt most, a parkban sétálva, míg András, János, Sándor, Tamás, másik Sándor fogja a tisztítóeszközöket és lázas igyekezettel mossák a szobrot.

Igen, legyen ez szoborpark! -gondolom magamban. Legyen a független, szabad, keresztény, magyar állam szimbóluma a Millenneumi parkunk, e kis haza olyan egyik települése amely bizonyítja műalkotásokkal is, kultúrális tevékenységében is, méltóak vagyunk az elődökhöz, hitben szorgalomban, tudásban, szolidaritásban egymás iránt éljük meg azt a nagy eseményt, napról-napra egész életünk bizonyítékaként, amikor Szent István királyunk államot alapított, a magyar államot és ennek tiszteletére e parknak a szépítéséhez fogtunk.

Milyen szép, gazdag szabadtéri programokat lehetne itt szervezni. A szabad ég alatt, körbe venné a résztvevőket az a szellemi háttér, lelki-érzelmi termék amely csak kivételes helyeken és kivételes alkalmakként jelenik meg bennünk, előttünk.

Mint ahogyan napjainkban is a Szent István király napi szentmiséken amelyeknek a helye itt van.

Milyen szépen zeng most is -az egyébként is szívhez szóló ének- amikor a Szent István-napi szentmise bevonulásaként felhangzik: Hol vagy István király, téged magyar kíván"... "Hol vagy magyarok tündöklő csillaga"!

Azt fontolgattuk tegnap az említett megbeszélésünkön, hogy vagy a Turul madár, vagy a Hétvezér egyik alakja díszítse községünket az előterjesztett tervek alapján, ha az valósággá lesz. Legyen ez a hely, a Szabadség tér annak megvalósulása.

Hiszen az államalapítást megelőzte a honfoglalás. Vagy a hon visszafoglalása. És ebben a Turul madár is, mint a mondabeli mesében szerepet játszó alak és a vérszerződés is történelmi szereplő. Így lenne még teljesebb a Szent István megkoronázását jelentő esemény, mert az visszautal a másik millenneumra, a honfoglalásra, amikor olyan sok és szép esemény, történelmi látkép, épület valósult meg, a XIX század végén az 1895-ös években.

Negyedszázada áll őrt Szent Margit szobra a falunkban annak egy szép, természetes formákat hordozó részén.

Őrtálló magyar szentek, boldogok és példaképek legyetek jelen községünk lakói előtt és annak képét lássuk meg napról-napra, időről-időre, rendezvényről-rendezvényre majd ebben a szép parkban.