"Hogy kell ezt megkötni...?

Elállt az eső és bár komor fellegek úsztak az égen, egészen közel látva azt, mégis bíztunk a meteorológiai intézet jóslatában: nem lesz ma eső.

Hideg szél fújt a parkolóban amikor kiszálltunk az autóból, csak fel kellett venni a kikészített melegítő felsőt.

Ha ide érkezem, ha lombkorona-erdő zárja is el az eget előlem, ha csak egy pillanatra is, de feltekintek mindig az iskolám, valamikori iskolám épületére, ha nem is jelent sokat, mégis büszkén állok meg előtte, én voltam az első dányi gyerek aki itt érettségizett 1963-ban.

Fel van állványozva a szép barokk templomépület. Rá is fért már. Az omladozó lépcsők addig is külső megerősítést kaptak.

Azt mondták, hogy ez a tizenkilencedik alkalom.

Tizenkilenc éve indult el a rózsafűzér zarándoklat a főváros körül, azt megölelve, megszeretve, átölelve, hogy népünkért, településünkért zarándokoljunk, hiszen ez az esztendő kiemelt is ebből a szempontból. Szent Év van! A remény zarándokainak éve.

Legalább tucatnyi alkalommal én is mentem Andrással és korábban Jani is velünk tartott, míg a lába bírta.

Vártuk ezt a napot, hogy Fóton majd főpapi áldásban részesülve boldogan jöhessünk haza. Máriabesnyő - Fót az ölelés egy darabja.

Sokan vannak. Sokan vagyunk! Jóleső érzéssel konstatálom ezt. Voltak évek amikor úgy látszott, erre az időre talán el is fogyunk.

Az úton imádkozzatok, énekeljetek, szólt a papi intelem hozzánk!

Szabad, tiszta levegőn vagyunk, millió esemény körülöttünk. Nehéz ilyenkor koncentrálni. "Majd később az erdőben" -nyugtatom meg magam.

Igen, itt van a székelykapu, a vasútállmás (felújítva), innét gyalogoltunk az iskoláig ha vonattal jöttem Isaszegről.

Valamelyik házban itt lakik Körömi Sanyi, gondoltam a Tavasz utcában, míg a Fenyvesi nagy úton egy volt kollégára emlékezem, aki ebben az utcában lakik. Vagy lakott.

Erős kaptató a Boróka sikátor és már látni is a Jysk épületének végét.

Aztán a Premontrei Szent Ágoston templom!

Ez most a kedvenc. Liszt Ferenc egyik miséje hangzik el junius elsején. Jövünk!

A padokban helyet foglalva, ámulok és bámulok most is. Micsoda fenséges hely ez! -kiáltanék fel, ha lehetne.

Milyen templom ez? A Szentély az apszissal több mint 17 méter. Közepén a tabernákulum, e mögött Szent Ágoston szívsebzése gyönyörű szoborkompozíció. Talán még öt méternél is nagyobb.

Ami egyszerűen lenyűgöz, a kereszthajó és a főhajó metszéspontjában a "népoltár". Itt találkozik az Emberi az Istenivel, a Földi az Égivel.

Figyelem a finom szekkókat, a szgrafittókat és a szép ólomüveg ablakokat. Már az állványzat is lekerült a Szentélyből.

A nyugalom, a bölcsesség, a szent-ség helye ez.

Egyik barátom Erdélyből küldött egy kisfilmet nekem. Egy interjú csupán, de szívembe markol.

A képen a riporter újságíró kérdésire Fejes Rudolf Anzelm, főapát, pápai prelátus válaszol. Nyugodtan, bölcsen, drámai feszültséggel telítve a levegőt és feszítve az idegeim húrjait.

Anzelm főapát úr Nagyvárad premontrei rendbéli főpapja.

Váradhegyfoké, ami anyamonostora Jászónak is, Zsámbéknak is, Gödöllőnek is. Meg a többinek is. Élő már letűnt helyeknek.

Váradhegyfokon 2031-ben ünneplik a rend letelepedésének 900-ik évfordulóját.

Öt napot adtak a nagyváradi polgármesteri hivatalban ahhoz, hogy Anzelm apát úr kiköltözzön a valamikori premontrei rend gimnáziuma mellett lévő (azzal egybeépült) lakásából.

Ami természetesen egyházi tulajdon, sőt az 1989-i változást követő időben, a restitúciós törvénybe foglalt jogokkal együtt, a gimnáziumot és a rendházat is beleértve visszajár az egyháznak.
Visszajárna, ha a román hatóságok azt nem csalták volna el!

A szinte családi fészekből akarják most a főapátot eltávolítani, öt napot adtak a kiköltözésre, messze kevesebbet 30 napnál ami ilyenkor más esetekben jár.

De egyáltalán! Hogy jön a hatóság ahhoz, hogy egy embert a jogosan használt ingatlanból elüldözzön.

Ahhoz, hogy a telekkönyvi iratokat meghamisítva, azt sajátjának mondja.

Hogy jön ahhoz, hogy a restitúciós törvény előírásaira fittyet hány.

Valahol Európa közepén. A balkánon!

Megnyugszom -látszólag.

Nyugalom itt, farkastörvények ott.

Építés itt, rablás ott!

Van itt is baj elég. Miért is tagadnánk?

De a rózsafűzér zarándoklat megnyugtat bennünket feltölt, erőt ad és lelkesít.

Visszatérek az útra!

Bandukolok az út szélén. Néha összeér a vállunk egy fiatalemberrel. Beteg szegény, de fizikai állapota jó.

Ismerem régóta, de a nevét nem tudom. Gyakran látom ministrálni a Szentháromság templomban. Ott van ő is ministráns ruhába öltözve. Asszisztál. És dörmög magában, mondja az imát, -amennyit tud belőle.

Húzza most is maga mellett a hátizsákját. A pántok a tócsákban fürdenek.
Szorongatja kezében a kis fehér háromszög alakú kendőt, melyre a zarándoklat útja és állomásai vannak felfestve.

Rózsafűzér a város körül, a főváros körül.

Békés agglomeráció. "Lábunk együtt lépjen, szívünk együtt dobogjon".

"Hogy kell ezt megkötni" -kérdezi tőlem a kendő nyakba kerülésének módját, mint ismerősétől, hiszen testközelbe kerültünk többször.

Megállunk egy percre, a fiú nyakába kerül a kis kendő.

A Keresztények egységéért!!! -tegyünk mi is valamit.

Nem lehetne Nagyváradot is ide csatolni?

Egy kis kendővel, egy kis, háromszög alakú kendővel, és összekötni a rózsafűzérrel, hogy a nagyváradi magyarok és a nagyváradi katolikus közösségek is élhessék Gödöllő nyugalmát és békéjét.

Imádkozzunk Anzelm főapátért és az ő szolgálatáért. A keresztények egységéért tenni most kell, így kell, kevés szóval,sok imával, belső békével, szeretettel.

Ha már nyugalmáért tenni nem is tudunk közvetlenül, de vele lelki sorsközösséget vállalni igen.