Egy előadás széljegyzete

"Ünnepre ébredt jászok ősi népe
Távolból fölzeng hős Vezérünk kürtje
Szűz Anyánk által köszönjük az Égnek
Drága hitünket.

Őseink egykor messze földről jöttek,
Árpád népével szerződést kötöttek
Szent István Jobbja vezérelte őket
Hittek s reméltek."

Ebből a versrészletből -melynek címe Jászok éneke- már ki is olvasható, hogy arról az előadásról szólok néhány szót -vagy talán nem is az előadásról hanem az előadás kapcsán- ami a művelődési házban hangzott el csütörtökön este. (Míg a televízióban a török - magyar futballmeccset közvetítették.)

Ki járt jobban? Aki a meccset nézte, vagy aki az előadást hallgatta? Nem kérdés ez!

A jászok itt élnek a szomszédunkban. Aki már megélt néhány évtizedet, annak sok-sok közvetlen élménye jött elő az előadást hallgatván ami a Jászság területén történt vele.
Én is bejártam gondolatban Jászfényszarutól Jászberényen át Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászágó, Jászszentandrás, Jászalsószentgyörgy településeket (és a többit is) amelyekhez személyes élményem is kötnek engem.

A Jászok énekéből vett részlet jól mutatja s szinte összefoglalja mindazt az ismérvet ami erre a népcsoportra jellemző. Ezekről hallhattunk részletesebben egy nagyívű előadásban mintegy másfél órát kitöltve. Igazán szép szellemi teljesítmény volt ezt összefogni az előadónak aki ha nem lett volna korábban múzeumigazgató és egyben a jászberényi tanítóképző főiskola egyik tanára, akkor ebbéli vállalkozását nem is tudta volna teljesíteni. A jó tanár nagy adagokban is képes eljuttatni az ismereteket a hallgatósághoz, megajándékozva ezzel őket, a hallgatókat, mert a dolgoknak a lényegét, sava-borsát élvezetesen és logikusan tudja feltárni.

Ezen kitűntető perceknek voltunk a tanúi.

Az előadás más tekintetben is említést érdemel.

Megmutatta ugyanis azoknak a néhány évtized előtti időknek a műveltségre és a művelődésre alkalmas eseteit amelyeknek szinte a reneszánszát éltük és ebben a házban illetve ennek elődjében évek hosszú során át folytattunk.

A világ megváltozásának az idejét éljük. Így volt ez mindig. Csak az nem mindegy, hogy mi a változásoknak aktív szereplői vagyunk-e vagy csak elszenvedői sokszor, akik sodródnak az árral és körülöttük a zéró, a semmi álmai kísértenek és kísérnek bennünket. Ha a semminek van egyáltalán álma.

Oda jutottunk ugyanis mára, hogy a közbeszéd a szép és gazdag, jellemformáló és tehetséget pallérozó magyar nyelv szókincséből csupán néhány száz szót használunk a közbeszédben. Vagy még annyit sem. Primitív gondolkodást eredményez ez a folyamat ami csak annyira elég, hogy a kommunikációs csatornákon közvetített hírekből, eseményekből csak azt az egyszerű gondolatokat tudjuk felfogni amelyeket készen tárnak elénk és elég ehhez néhány szó, egy-két fogalom. Semmi elvontság, semmi gondolkodásra való serkentés, semmi észtorna hanem mint a natur csirkeszárnyat elénk tárják és mi ropogtatjuk azt elégedett csámcsogással, holott tizenkétfogásos ebéd járna nekünk a szép magyar gondolatokból, Arany János és Vörösmarty Mihály nyelvezetéből.

A jászokról hallgatott előadás segít nekünk a kevés szóból is érteni. Mert kevés beszédű a magyar ha tettekre van szükség.

Az előadásra hivatkozva le tudjuk magunknak fordítani, hogy mit is jelent az amikor "távolból fölzeng hős Vezérünk kürtje", hogy a magyar hazáért -a jászoknak az új hazáért- szívből tudjuk megköszönni az adományt, a lakhelyet, a folyót, a távoli hegyeket, az őshaza örökkön kísérő képét, nem másnak mint az Égnek és a Szűz Anyának ami a legdrágábbak egyikében, a drága hitben ajándékul szolgál nekünk.

Mi a magyar, ki a magyar?

Gyönyörűen olvasható volt a nemzetünk sokrétűsége, sokfélesége és a haza szeretetében megnyilvánuló szépsége a sík Jászság napraforgó tábláiban, a szarkalábak égszínű kékségében, a kunhalmok rejtekében, a jász népviselet gazdagságában.

Fényben fürösztött bennünket a magyar történelmi múlt még gyászában is felséges, tévedéseiben is megbocsátható, más népeket befogadó gazdag lelkülete, hogy jászok nélkül, kunok nélkül, svábok nélkül, bunyevácok nélkül és még számos népcsoport jelenléte nélkül mi is lenne ebből a hazából? Mit és kiket neveznénk ma Árpád népének ha nem kötöttünk volna örökös érvényű szerződést velük, a jászokkal, kunokkal és a többiekkel.

Egy szónak is száz a vége.

Ez az előadás megmutatta nekünk, mi is a magyar művelődéspolitika iránya, ha jót akarunk nemzetünknek.
Az-e ami sokszor érthetetlen módon napi gyakorlat vagy annak a tudástőkének a felhalmozása amikor az ember meg tudja érteni, és fel tudja fogni mi a jó, mi a követendő saját maga számára és a haza számára is.

A jászok kimondták, hogy Szent István Jobbja vezérli őket. Vajon a nem jászokat is vezérli?
A mi énekünk is lehet a jászok éneke. Azon emberek példája, akik nem Krisztuskövető hitben érkeztek közénk de az egyik leghitvallóbb részei lettek ennek a hazának. Az előadó saját példáján is megmutatta ezt.

Lehet szépen imádkozni, a saját szavainkkal, gondolatainkkal, elkötelezettségeinkkel és a szándékok tisztaságával, a szép, nemes gondolatok befogadásával ma is, a művelődési alkalmakkor is nagybőjt idején, mint ahogyan ez történt csütörtökön Dányban, míg a magyar focicsapat három egy arányban kikapott Törökországban.

Minden lehet valóság és lehet jelkép is.

A mi dolgunk az, hogy tisztán tudjunk látni ebben a szózivataros időkben amikor az értékek sorrendjét nem a lélek és a pallérozott ész irányítja hanem az elterelés és eltitkolás. A pótcselekvések sora.

Nem hisszük talán, de így van: országunk, nemzetünk jövője attól függ, hogy a helyes sorrendet megtaláljuk. A rendelt időben.
A focimeccset is és gondolatok születését is.

Csak ne cseréljünk sem mezt, sem annak színét sem annak formáját. Mert minden színében és formájában igazán magyar lehet az.