Liszka

Előre bocsátom, hogy ez egy név. Nem is fantázianév, valóságos személyt jelöl. Egy nőt. Cigányasszonyt.

Nem sokan, talán hatan - heten vannak az orvosi váróban amikor belépek. Odakinn szokás szerint harmincon felül a skála mutatója Celsiusban.
Itt jóval kevesebb. - Ja, mondja valaki ez északra néző ablak, kevés napsugár éri. Bölcs emberekkel vagyok körülvéve, látom.

Én utánam!! - kiált Liszka amikor megkérdezem, ki után fogok a rendelőbe lépni.

Liszka gyakori látogatója az orvosoknak, a rendelőknek, kórházaknak. Nézze -húzza fel kissé a szoknyáját a térde fölé (ez már kultúrális deficit, gondolom magamban, mert a cigány-erkölcs alig enged a lábból többet megmutatni mint a boka) mindkét térdemre műtöttek.
Aztán tavaly majdnem meghaltam, mert a gyomromból egy fadarabot (így mondja) operáltak ki, ami észrevétlenül élelemmel került oda. Belső gyulladás, bélgyulladás, mondták az orvosok.

Aztán mesélt a Basedow betegségéről (pajzsmirigy rendellenes működés, amit mások egyszerűen strumának mondanak), felnőtt fiának nem régen történő elvesztéséről és sorolja a bajokat, alig győzöm hallgatni.

Az ember (férjére utal) is keveset keres, -mondja, drágák a gyógyszerek, kevés pénzt kap leszázalékolására, nem is tudja megmondani mi tartja életben még hatvanegynéhány évesen.

Liszka mindezek ellenére, nem szomorú. Nagyon is közlékeny, élénken figyeli az ajtón belépőket és újságolja nekik, hogy rossz a gép, az orvos nem tud dolgozni, azért vagyunk ilyen sokan.

Szorongatja kezébe az ICE teás üveget, semmiképpen nem boldogul a lecsavarással, pedig már nagyon szomjas -mondja, és ma még egy falatot sem evett.
Majd én -ajánlom magamat a dugó eltávolítására, amit mosolyogva megköszön, majd gyorsan szájához emeli az üveget.

A lagziban Gyöngyösön? -kérdez vissza.
Nem a mi fajtánk volt ott -nézi papucsát rendületlenül és fátyolos lesz a szeme.

Maga ismer engem, tudja, hogy ki vagyok. Tudja az én szegénységemet és egész életemet. Látta!

Kijöttünk az UTCÁBA a rongyos házakból. Fiatalon dolgozni jártunk, autóval vittek bennünket. Én még az iskolából is kimaradtam hatodikos koromban, hogy dolgozni menjek. Jóska is! (a férje).

Szegény fiam -hát olyan volt! tudja! Vitte a vére! Vitte a feje, a bolondsága. Sokat szégyenkeztem miatta, de ő az én fiam volt. És legyen a gyerek bármilyen, a szülőnek mindig szeretni kell. És megbocsátani. Akkor is, ha börtönben volt. Nem tudta mit csinál! Kihasználták.

Vannak gazdag cigányok is közöttünk, igaza van. Nagyon rázzák a rongyot. Vajon miből telik, nem tudom, de láttam már ezt is azt is az életemben. A jó sorsnak a gyors megszűnését is.

Az ember (a férje) vett egy teherautót. Használtat. Mindig javítgatta, indította, próbálgatta. Szeretett volna egy kis pénzt
keresni vele.

Látja, ezt a kis teát is alig tudom meginni. Nem esik jól. Nem bírok már menni sem, éjszaka gyakran eszembe jutnak a szüleim, milyen nagy nyomorban éltek. Aztán valamivel jobb lett. De jól sohasem.

Az nem igaz!- csattan fel amikor azt mondom, hogy az emberek úgy tudják, hogy a cigányok kivételezettek, olyan anyagi javakhoz, támogatáshoz jutnak, amihez mások nem.

Mondjon egyet bárki nekem amit azért kaptam, mert cigány vagyok. Ha kaptam akkor azt más is kapta, a nem cigány is. A munkabért, régebben a közgyógy igazolványt, vagy a családi pótlékot, gyest ki nem kapott?

Elhallgat, hosszú percekig rám se néz.

Megsértődtél Liszka?

Á, dehogy. Hallok én is ezt is azt is. Az emberek sokszor igazságtalanok.

Azt én is megráznám!! mondja ingerülten aki szemetel az úton, az utcán. Én soha nem tenném.
Higgye el tanár úr (úgy-e nem baj ha így szólítom, még akkor ismertem meg amikor az iskolában volt), nincs azoknak igazuk, akik minden rosszat ránk fognak.

Mondok egy példát magának.

Az egyik gácsó (vagyis nem cigány) bement a cigány családhoz. Amikor belépett az ajtón, majd kiesett a kezéből az autó kulcsa, mert nem mert belépni teljesen. "Vegyem le a cipőmet" -csak ezt mondta mindig. Olyan rend volt ott és tisztaság és drágaság.

Nézze! vidult fel az arca, minta jobban érezném magam, nem lennék beteg.

Pedig beteg vagyok -testben nagyon és lélekben is -emeli szájához az üveget Liszka, hogy egy korty teát igyon, majd nyílik az ajtó és a nem is olyan vén, inkább szép arcú és közlékeny cigányasszonyt elzárja tőlünk az élet két odalát, a beteg ember keservét és a gyógyuló ember reménységét látó mindig figyelmes és hűséges fehérre mázolt ajtó.