Tíz pár cipő a fal mellett

Ki készít ki magának husz darab, azaz tíz pár cipőt sorbanrakni a fal mellé, katonás sorban. Van benne vászon cipő, bőrcipő, sportcipők, öltönycipő, szabadidő cipő, és még papucs is.

Üdülésre nem visznek ennyi cipőt, még hosszabb távra sem, kizárólag olyan alkalmakkor, ha valakinek minden pár cipőre szüksége lesz belátható időn belül.

És mennyi ez a belátható idő egy diáknak, egy már egyetemi hallagatónak, ha az új iskolája, tanodája valamelyik nyugati ország egyetemén lesz?

Átviharzik a Fiatalember a lakás folyósóján, lobog a haja mintha szél fújná. Sietős dolga van. A felnőttek néznek utána mintha még sohasem látták volna. De igenis látták, mert családtag, közeli rokon, vér szerinti, kultúra szerinti, érték-szerinti így mintha filozófiai definíciót mondanánk "minden egy".

Hogy kezdődött? -kérdezem tőle, mert hogy miként végződött azt látom.

Kisváros a miénk -kezdi- de egy nagyon izgalmas és inspiratív hely.

Hála Istennek a szüleim is inspiratív emberek, sikerült nekik úgy rendezni az életet, hogy ne minden nap hanem talán évente egyszer-kétszer lássanak -mondja, kísérőnek egy "halk" mosollyal a szája szegletében.. Hálás köszönöt ezért nekik, mert nélkülük ez a készülődés, hogy elmegyek az országomból egy másik, idegen nációhoz, nem következett volna be.

Már ott kezdődött az én kocsim rúdját nyugati irányba állítani, amikor lehetővé tették a szüleim, hogy a gimnázium mellet hetente kétszer a fővárosba menjek (szombaton egész napra) és egyetemi tanár mentorálása mellett néhány lapáttal rátegyek a gimnáziumban tanultakra. Ez egy nagyon kemény kiképzés volt, angol nyelven folyt ott a diskurzus.

Ja... mondja a három gitár (az öt közül kivételes előnyben részesítve) is "velem jön", mert a zene hozzátartozik a mindennapjaimhoz.

Igen, zenélek is, nem csak hallgatom a zenét, sőt zenekarban is játszottam. Azt tervezem, hogy -ha lesz rá "vevő" ott kinn is zenélek, sőt órákat is szeretnék adni gitár zene tanításából.

A felvételivel nem volt gondom, rengeteg tesztet töltöttem ki mégy tizenkettedikeskét, ezt elküldtem a külföldi egyetemekre. Előbb értesítettek a felvételi sikeremről, minthogy érettségi vizsgát tettem volna. Vagyis egyetemi polgárnak tekinthettem magam, de még hivatalosan "érett" nem voltam.

Azért az érettségit sem lazsáltam el, már csak becsületből is és a tanáraim iránt érzett tiszteletből is, így annyi pontot gyűjtöttem össze az egyetemi felvételhez, hogy több volt annál mint amit kértek az egyetemek nálunk, beleértve a nagyon kurrens szakokat is, mint pl az angol nyelvű képzést a nemzetközi gazdálkodás területén, a pszichológiát vagy az orvostudomány tant.

Ja igen... elmentem Franciaországba a nyáron, hogy egy nemzetközi táborban velem egykorúakkal, szociális munkát végezzek egy tanyasi gazdaságban.

Persze..persze... nem jött rosszul a felvételi követelményekhez a nyelvvizsgám sem és a megírt esszém (angol nyelven) mely egy ír társammal megosztott első helyet ért a nemzetközi zsüri előtt.

Azt már nem tudom, hogy hány hazai tanulmányi versenyen vettem részt, de egyre, az elsőre határozottan emlékszem. Ez második vagy harmadik osztályos koromban volt, egy anyanyelvi verseny Szegeden, (nyolc évesként) és ott megismerkedtem a dányi gyermekorvos kislányával, aki szintén ezen a versenyen volt, de tőlem kb három évvel idősebb. Nem tudom, hogy hol van ez a kislány, de jó lenne róla hírt hallani.

Az a város ahová megyek, az egyik Benelux államban van. Kb tízszer annyi ember él ott mint ahány lakosa az én szülővárosomnak van, de ebből tizenkétezer az egyetemista.

Miért oda és nem hazai egyetemre?

A képzés és az oktatás szelleme, szellemisége miatt. Ott ugyanis az interaktív képzést helyezik előtérbe ami más tudásképességet ad mint a lexikálisan megszerzett tudás. Szituációk vannak és a probléma megoldása a közösség feladat, melyet kiscsoportokban végeznek. Állandó tehát az aktivitás is és a tudás is életszerűbb mint azokon a helyeken, ahol ezt nem így csinálják.

Aztán a hazai ízek...? suhan át egy kis mosoly az ajkain. Nem vagyok válogatós, de azért azt kihangsúlyozom, hogy az a palacsinta, amit a nagymamám szokott hozni, és most is itt láthatod az asztalon, az utánozhatatlan ízű, márcsak a benne lévő szilvalekvár miatt is, amit szintén a nagyszüleim készítettek, minden tartósítószer nélkül.

Ezek az ízek biztosan mindig velem maradnak így az otthonom kedvessége és melege, szüleim önzetlen támogatása mellet minden bizonnyal örök értékűek maradnak. (Fordul el egy pillanatra a Fiatalember, és mintha idegen anyag hullott volna a szemébe, zsebkendőjével megtörli azt).

Holnap reggel indultok édesapáddal, a nagy csomagokat még ma beteszitek az autóba. Igen, -mondja, eljött ez a pillanat is.

Bethlen Miklós, Erdély tekintélyes politikusa azt mondta Misztótfalusi Kis Miklósnak mielőtt elindult volna külföldi tanulmányútjára:

"Miklós, lopd el a hollandus minden tudását, hozd haza és csináljunk Erdélyből egy Kis Svájcot".