Győzni a végén fogunk

Olympia van!

Ez egy különleges év, különleges eseményekkel és -valljuk be- különleges helyszínnel.
És különleges dolgokkal.

1960-ban Róma városa adott otthont az olympiának.

Éppen csak megkezdtük a tanévet, -másodikos "Török Ignácosként" jómagam, hoztam-vittem a híreket.
Akkor! már volt rádiónk nekünk is de négy évvel korábban még édesanyám nagynénjéhez ment este meghallgatni az Amerika Hangja híreit (és hozta haza) a család nagy éredeklődése közepette adta át a hallottakat.

Nagyapám ült a hambit szélén amikor megérkeztem a délutáni órákban, 1960 szeptemberének aranycsillogású napján. Beteg volt már akkor, nehezen is beszélt mint azok, akik súlyos asztmában szenvednek tüdőtágulással megtoldva, -gyógyszer nélkül.

Parti!!! Parti!! kiáltja lelkesedve nekem, amikor "Dicsértessék"-et köszönve neki, beléptem a kapunkon. Így adta tudtomra, hogy Parti János aranyérmet szerzett (és rajta kívül még öten, a 8 ezüst és 7 bronzérem mellé), kajak-kenu versenyszámban.

Nagy öröm volt az olympiai játékokról jót hallani, mert a magyarságunk élő bizonyítékát és jövőjét láttuk benne, négy évvel a forradalom után.

64 évvel később, azaz napjainkban már más az örömünk mint akkor volt, a diktatúra idején, egy-egy jó magyar hír hallatán.

Rátelepedett ugyanis az elménkre a médiainvázió, amit a saját elmebontó logikája mellett -mely talán még elviselhető lenne- a ránehezedő politikai hangok mérhetetlen súlya is terheli, így nem csak élvezhetetlen (sokszor) hanem bosszantó is.

Nincsenek felhőtlen örömök a közéletben hanem az idegeink húrján játszó kétségek és kételyek még a sport területén is, az olympia idején.
Hol van már az az idő, amikor a játékok mesterei, a futópályák és küzdőterek Dantéi a sport ódáját írták az egymással való versenyzésekben, mint az emberi elmét és a test tökéletességét hirdető poéták.

Minden pénz lett és nincs is már más mint a siker, melynek mérföldköve a másik elé kerülni, azt legyőzni, legyűrni, letaposni valakik nagy örömére és földi szentségeiknek hirdetőiként -amit ők széles VIP páholyok foteljeiből szemlélnek.

Hol van már a báró, a mindenek sportját megálmodó Coubertin, hogy szellemét hirdesse a sereg, nem a győzelem fontos, hanem a részvétel.

Igen a részvétel. Mert ugyanolyan szeretni való az ezüstéremes is mint az, aki aranyérmet szerzett, ugyanúgy szeretni való magyar testvérünk az is aki a hatodik helyet szerezte meg mint az, akinek nevét csak az emlékkönyvek őrzik s nem a helyezések mint OLYMPIKON-ét.

Szeretünk minden magyar sportolót aki az olympiára kijutott (és azokat is akiknek most ez nem sikerült) mert nemzetünk fényesen csillogó drágakövei ők, a test, a lélek egységének és harmóniájának büszke megtestesítői.

Mens sana, in corpore sano! Ép testben, ép lélek!

Tudjunk magyarok maradni!

Magyarok most, amikor a végidőket idéző állapotok uralkodnak a világban.

Nem vagyunk kevesek mi magyarok. Legyünk a történelmünkre büszkék, adjon ez erőt a küzdelmeinkhez, vívjuk a csatáinkat akár a páston, a küzdőtereken akár a hétköznapi életben.

Többezer éves létünk és kultúránk predestinál bennünket erre.

Az a kor a magyarok idejének közel-kezdeti állapota, amikor a magyarság Bábel tornyának építése idején, mint szkíta nemzet a világot uralta.
Ez volt az a világ amikor az emberi viszonyokat nálunk a szeretet jellemezte, egymás megbecsülése és a mások tisztelete.

Ezt az erkölcsi világot felváltotta három és fél ezer év után az érdekeknek alárendelt erkölcsi világ.

Ennek a két világrendnek, a szeretet és a vele szemben álló romlott erkölcsű világnak harca dúl napjainkban.

Valaki győzni fog. Éppen úgy mint a sportpályán mert két nyertes nem lehet.

A magyarok zászlaja sokezer éves lobogó, kipróbált zászló, legyen ma is a szeretet és tisztelet hordozója.

Amikor az árbóc legmagasabb pontján a magyar lobogó leng, vagy amikor magyar címeres mezben a mi fiunk a küzdőtérre lép, vagy csak leszáll Ferihegyen a repülőről, hangozzék fel a szívünkben a magyar himnusz méltóságos dallama és dúdoljuk együtt mindannyian: Isten áldd meg a magyart.

És segítsd meg, hogy a szeretet legnagyobb földi alakjának méltó hirdetőjeként példát adhasson a romlásnak indult világ megjavulására.

Ehhez rád van szükség. Rád, a nemzet egy tagjára mert az erő benned lakozik.

Az Olympia ereje is!