A forróság és ellenlépése (folytatás 2)

Sokan ismerik községünkben Misit.

Misi "vasas" szakember, e területen családi vállalkozó.

"Van egy kis ideje?" -szólít meg Misi ha találkozunk. Rád mindig van Misikém, mondom neki, bár jól tudom, hogy egykönnyen nem enged távozni.

Misi jó dolgokat mond, szívesen hallgatom, -bár néha más a véleményem mint az övé és ha a véleménye objektívnek is tűnik, vagyis nem részrehajlónak ebbe vagy abba az irányba, de mégis el-eltéved, nem pártatlan, ezért mégiscsak részrehajló. Ilyenkor -már amennyire lehet, amennyire engedi, különvéleményem van, de őt ez nem billenti ki halálos nyugalmából és ott folytatja ahol megszakítottam. Nem reagál arra, mit is mondtam én.

Misi ismeri a Bibliát, azt a részét amiről beszél, minden bizonnyal. A felhang, amit megüt végül, minden esetben eszkatológikus kimenetelű, vagyis a végítélet felé hajló.

Szeretem Misi lelkesedését! De legalábbis méltányolom. Ennek ellenére,
ha egy hiten is vagyunk, nem tartozunk egymáshoz felekezetileg.

Misi egyházának aktív tagja,- szó szerint is véve. Mondjuk ki őszintén, mozgékonyabb mint mi, katolikus keresztények.

Az ember magában hordozza, vagy inkább magával viszi mindazt amit tanult az életben, amit látott, de magán viseli azt a ragaszkodást is ami azokra az emberekre jellemző, akik bátran kimondják mindazt, amit a bensőben éreznek. Azt az üzenetet ami ősidők óta bennünk él, ami benne élt a barlanglakókban is, látható módon a rajzaikban, vagyis az, hogy a rajtunk uralkodó szellemeket, szellemiségeket szeretni kell és velük jóban kell lenni.

Az égiek felé való nyitottságunk egy függőségi állapot.
Érzi ezt az ember, attól függetlenül, hogy világnézetileg hová tartozik.

Mi emberek, lehetünk kimondottan vallásosak, mert hogy kimondtalanul úgyis azok vagyunk. Ezt a mindennapjainkban sokféle módon bizonyítjuk tudva, vagy tudat alatt.

Erre mondok néhány példát az alábbiakban.

Bizonyos társadalmi rétegek fogadalmat tesznek (vagy esküt) arra, hogy munkájukat társadalmilag elvárható módon végzik.

Vannak akik meg is esküsznek erre. Mégpedig Istenre!

Jól teszik? Tudatosan teszik, vagy csak azért mert ez így jobban hangzik?
(Hogy ne csak másra mutogassak, hanem magamra is, én sem vonhatom ki magam a valaha esküt tevőknek átgondoltan-átgondolatlanul cselekvő táborából).

1., Az eskü-tevő a szöveg elmondása után (Isten engem úgy segéljen) nem tesz mást, minthogy az Istent maga mellé rendeli. Gyere ide -mondja, légy velem, légy mellettem, halld meg milyen nagy az én elhatározásom, fogadalmam, mert a rád való hivatkozással teszem a munkámra vonatkozó ígéretet.

2., Ugyanakkor én, az esküvel munkát, feladatot is adok Istennek mert kijelentem: "segéljen", vagyis segítsen.

3., Igaz, azt a feladat, amit Istennek adok (vagyis, hogy segítsen) csak akkor várom el, ha miden előző, a fogadalom szövegében lévő, magamra vonatkozó állítást, megtartok. Ha nem tartom meg, ez is latens módon kijelentődik, akkor nem tarthatok igényt az Isten segítségére. (érdemes ilyen nagy kockázatot vállalni?)

Ez, egyben egyfajta túlértékelése is magamnak- mert biztos vagyok benne, hogy mindig, mindent jól fogok csinálni. Ez naív ábránd.

Az eskü, mint az Istennel való külön beszélgetés, egy olyan bensőséges Isten-ember kapcsolat, amelynek erősségét még a prófétáknál sem találjuk meg. (Mózes leveszi saruját, nem mer az Istenre tekinteni, (csak a hátát látja). A ma embere prófétább a prófétánál.

4., Áthárítás.
Sokszor mondjuk, ha valamit vállalni akarunk és nem érezzük magunkat elég erősnek a teljesítéshez: " Ha az Isten is megsegít"! T.i. csak akkor leszek sikeres, ha az Isten is mellém áll. Márpedig mellém fog állni, mert az ilyen kijelentés egy nagyfokú optimizmusnak a bevezetése. Az Isten iránti bizalomnak a jele.

5., Hitelesítés
Mindazt amit teszek, vagy tenni szándékozom, nem csak saját magam nevében teszem hanem az Isten segítségét is remélem, Ő a garancia tettemhez: "Isten nevében" -kezdem a munkát, fogok hozzá a kötelességem teljesítéséhez. (Az eleink mielőtt munkához láttak, ami több volt mint segítségül hívás, mert maga volt az Áldás).

6., Megerősítés
Azt mondom: "Jézus segíts". Erősíts meg engem, bízvást vagyok irántad.

7., Küldés
Üzenetet, jókívánságokat fogalmazok meg a hozzám közel álló embereknek, mondom tehát: "Isten éltessen".

8., Megidézés
Van egy jó gondolatom, elhatározásom? Nosza keresem ehhez az Isten jelenlétét. "Isten áldd meg a magyart".

9., Hasonlóvá tevés
Amit teszek, cselekszem, mondok és gondolok, ugyanazt teszi, cselekszi és gondolja az Isten is. "Én lefekszem én ágyamba, Mint Úrjézus koporsóba".

10., Kivetítés
A hitemnek iránya és célja ugyanaz: "Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy örök isteni igazságba, Hiszek Magyarország feltámadásába" (Magyar hiszekegy) Két számomra fontos területet kiválasztok (Isten és a haza) és ebbe "töltöm" az én legszebb és legszenteltebb viszonyulásomat. Szinte kivetítem magamat (projektálom) és iker-testvér módjára leszek velük egy és ugyanaz.

11., Felkéretőzés
Amilyen magasra csak tudom, olyan magasra emelem azt ami számomra fontos: "Ha a Föld Isten kalapja, Magyarország a bokréta rajta" (a két világháború közötti jószándékú nacionalizmus).

12., Ízlelve
Ha öröm éri az embert vagy ha bánat, mindegy, Isten akkor is ugyanaz, jóízű: "Édes Istenem" -kiált föl sokszor hangosan.

13., Megdícsérve
Sok gond közepette, nehézség után, a remény mindig örök, mert: "Jó az Isten".

14 Esdekelve
Bármily van, vagy lesz, ha jó, ha rossz, akkor is ki kell mondanom ("Non sum dignus" (nem vagyok Hozzád méltó) "Uram irgalmazz"!

15., Ments-vár
El kell néha bújnom (magam elől is) ilyenkor mondom: "Bűnbánóknak menedéke".

16., Meglepődve, csodálkozva
Hát itt vagy Te is, látod, nem is gondoltam rád: "Óh Istenem".

17., Szigorúan
"Ha van Isten, verje csak verje..." Adyt idézve.

18., Kételkedve
Ha valaki oly sok rosszat tett már nekem, hogy nincs földi számonkérésnek helye, majd jön más és ebben bízva-kételkedve mondjuk: "Ha van Isten" - majd megfizet.

19., Félve-remélve
Történelmi nagyjainktól is tudjuk Bethlen István) "Ha Isten velünk, ki ellenünk.

20., Örvendezve
Ha a jó élmény elér bennünket, egy ismerős köszön be házunkba, akkor mondjuk: Isten hozott"

21., Bizonyságul
Sokszor feleslegesen, sokszor átgondolatlanul de mégis jószándákkal erősítve az Isten jelenlétét mondjuk: Isten bizony

És folytathatnánk a sort a mindennapi életünkből.

Mindez azt bizonyítja amit az előbb már leírtam, hogy az emberben jelen van az Isten, ha akarjuk, akkor is, ha elfeledjük akkor is.

Misi aktivitásával nem tudunk ezzel versenyre kelni, tudom.

De nem is az a célunk, hogy bárkivel versenyre keljünk a hitünk, mindennapi bennünk való jelenlétét illetően.

Már csak azért sem, mert -mondjuk ki bátran- az egyházunk, az 1962-ben indult zsinatot követően bármennyire is szeretne több aktivitást és több az egyházba való bevonódást a hívek részéről, messze nem érte még el azt az eredményt amivel elégedett lehetne.

AZ ezer éves Váci Egyházmegy ünnepségsorozatában (a pápai instrukciók alapján) a szinodialitás tetten érhető, ez nyilvánvaló.

A világban nehéz küzdelem van számos területen. Az egyház sem kivétel ez alól.

Az nem lehet vita tárgya, hogy a "versenyképesség" nem csak felülről való instrukciókkal érhető el, teremthető meg hanem a helyi, egészen az egyes emberig lemenően, a részek, a nagy egészben való egyesítésével várható.

A laikus világ ma saját magával van elfoglalva, ezért a minta a társadalmaktól az igaz és jószándékú részvételt illetően (és azok vezetőitől) nem várható. És itt szinte kivétel sincs.

A nagy meleg, a forróság talán arra is jó, hogy teremtsük meg annak lehetőségét, hogy ne csak kívülről jőve "forrósodjunk" fel, hanem belülről kiindulva is.

Egy kis agytorna mindenkinek hasznára válik.

Evezz hát a mélyre, a sekély (vízben) még a halak is elpusztulnak.