A Szent Három Nap

Amikor még gyermek voltam, úgy tíz esztendős, raktam egymás mellé a történteket, az utolsó vacsorától a feltámadásig.
Nagymamám sem tudott segíteni amikor hozzá fordultam, miként fér bele minden esemény negyvennyolc de akár még hetvenkét órában is.

Nem is fér bele! A szinoptikus evangéliumok (Máté, Márk, Lukács) sem igazítanak ebben el megnyugtatóan.

Nem is kell! Mert az evangéliumok nem Jézus életrajzi történetei hanem az örök élet Igéi, ami önmagukban és önmagukért beszélnek, teljes eligazítást adnak.

János evangéliuma az események időrendjéről is többet mond az előbbieknél, de ez is inkább Krisztológia mint esemény-történet.

Nagymamám nem sokat bíbelődött az időrenddel, ő más beállítású ember volt, hite is másképpen nyilvánult meg mint a mi hitünk. Mélyebb volt-e azt nem tudom, de következetes, az biztos.

Szeretem -amennyire lehet- a dolgok rejtelmeit is megnézni, érteni azt ami körülöttem van. Ehhez megfelelő jártasság kell, kellő gyakorlat amit igyekeztem az életemben el is sajátítani.

Menjünk vissza az időben (és a térben) oda, ahonét Jézus elindult Virágvasárnapi bevonuláskor.
Vagyis Betániába. Na, de vajon belyik Betániába? Abba, ami közel van egészen néhány kilóméterre csupán Jeruzsálemtől, vagy abba a Betániába amelyik a Jordánon túl van és az innét vivő út Jeruzsálembe hosszabb is és többet is mondó mint a közelebbiből való indulás.

Jézus hagyománytisztelő ember volt, igazi zsidó férfi, aki nem eltörölni akarta a Izrael hitét, az Ószövetséget, hanem megtartani.

A hosszabb út ugyanis Jozsué útja, a történelmi út és valószínű hagyománytiszteletből Jézus innét indult el az öröm útján a fővárosba.

Azon is sokat gondolkodtam, miként lehet az, hogy az emberek örömujjongással kísérik a bevonuló Jézust, mint királyt, Izrael királyát.
Ugyanakkor néhány nappal később Barabás mellé teszik a voksukat, bocsássa őt el Pilátus, Jézust pedig "ad crucem" küldje a keresztre.

Megfordítható néhány nap alatt az emberek véleménye?

Nem fordítható meg!

Jézust éltető tömeg nem volt azonos -feltételezhetően- azzal a tömeggel aki halált kiáltott Jézusra.

Jézus közössége (támogatói) valószínűleg Keresztelő János táborából került ki.
Keresztelő János korán árván maradt. Idősek voltak a szülei amikor megszületett, korán árvaságra jutott. Talán néhány éves volt apja halálakor és alig tíz amikor édesanyja is meghalt.

Az árván maradt Jánosra -kinek születése már igen feltűnő volt az emberek számára- egy vallási közösség "vetett" szemet. Felkarolta a kis árvát és a Pusztába Kiáltó hangja lett, aki egyengette az Úr útját, aki vízzel keresztelt, de tudta, hogy az utána jövő (Jézus) Szentlélekkel és tűzzel keresztel, akinek a saruja szíját sem méltó ő megoldani.

Ez az ember megkereszteli Jézust és ez a közösség, ahová János tartozott, mindvégig vele is maradt. Ehhez tartozott Mária is, Márta is és Lázár, a testvérük is. Házasok nem voltak, miként Keresztelő János sem volt soha, tiszta életüket az Úr eljövetelének várakozásában töltötték.

Ez a közösség kísérte Jézust a diadalmas úton, ruhájukból terítettek neki szőnyeget a földre.

A Nagytanács (Szinhedrion) tagjai farizeusok voltak talán nagyobb részt és szadduceusok, akik közül a főpapság is kikerült.

A farizeusok a Talmud előírása szerint formális tisztaságban éltek, akiket Jézus több alkalommal is minősített. MInt a fehérre meszelt sírok, csak a kölsővel foglalkoztak. Keresztelő János viperák fajzatának nevezte őket.

A farizeusok zsigeri gyűlölete Jézus iránt ebből a kibékíhetetlenségből, a forma és a tartalom egységének a megbomlásából eredt.

A farizeusok és a szaddúceus főpapság megragadta azt a, bevonuláskor tapasztalt pillanatot ami Jézus földi királyhoz méltó bevonulásban nyilvánult meg és leginkább azt a pillanatot, amikor Mária Betániába megkeni olajjal Jézust. Ez a királyi felkentségre utalt, amitől a zsidók vezetői megrettentek. (Ezért mondta Kaifás, hogy inkább egy ember haljon meg mint a nép egy esetleges római megtorlást követően.

Ez a királyi mivolt a Nagytanács legnagyobb érve volt ahhoz, hogy Pilátus halálra ítélje Jézust( Nem vagy a császár barátja -mondták neki, ha hagyod, tudniillik, hogy egy zsidó király fellépjen a nép vezetésére.)

A Nagytanács tehát Jézus halálra ítélésének szorgalmazához nem nagycsütörtök éjjelén ülésezett, hanem azt megelőző napon, napok valamelyikén.

Feltűnik mindannyiunknak bizonyára, hogy a Getsemáné kertben, Jézus elfogatásának helyén beszél a szentíró egy emberről, aki fehér gyolcsban volt, elfutni is csak úgy tudott, hogy a testét fedő lepedő valemelik katona kezébe maradt.

Ki vol ez az ember?

Nyilván fontos személyiség, ha méltónak látta megörökíteni ezt a jelenetet a szemtanú.

Az előző írásomban mondtam, hogy a tanítványok jelentős személyiségek voltak.

A kutatók nem vetik el azt a felfogást, hogy az elfutó férfi nem volt más mint Márk evangélista. Nekik volt ugyanis birtokuk a kertben egy szőlőültetvény amihez egy barlang is tartozott.
Ez a barlang szolgált volna éjszaka szállásul Jézusnak és a tanítványoknak, ha az elfogás ezt nem zavarta volna meg.

A barlang őrzője Márk lehetett, akit pihenő (alvó) állapotban ért az elfogatás zaja és így, megtekinteni a zajongást kilépett az éjszaka szállást biztosító barlangból, ahová várta a Mestert és a többi tanítványt.

Ahhoz, hogy jól értsük mindazt a három esztendőt ami Jézus tanítói (hirdetői) tevékenységével telt, meg kell ismernünk a zsidók Jézus-korabeli történelmi hátterét is. Mert ez segít bennünket ahhoz, hogy helyes képet kapjunk egy-egy eseményről.

Ha többet nem is, de annyit tüzetesen megnézünk ami Nagy Heródes uralmának kezdetétől tartott a templom lerombolásáig -tehát kb száz esztendő), és ehhez az Ószövetséget is tanulmányozzuk, akkor készültebb lélekkel vehetünk részt a Húsvét-körüli események megismerésében és a hitünk erősítésében.

A ma élő embere nem élhet a dolgok tiszta magyarázása és értelmezése érdekében másként mit úgy, hogy a Biblia -beleértve az Újszövetséget is) tanulmányozását ne végezné.

Sajnos ehhez a mai történelmi légkör, ismeret és módszer nem járul hozzá, ami önmagában is kozmikus méretű bűnnek minősül.