Kísérjük vagy vele vagyunk

Virágvasárnap a Passió már csak töredékesen hallható a templomunkban is.

Ez egy sajnálatos történelmi helyzet, amit éppen úgy köszönhetünk magunknak mint ahogyan köszönhetjük ezt magának a XXI-ik század történelmét megelőző rövidebb vagy távolabb időkben zajló vallásellenes eseményeknek.

A hitében élő ember régen is, ma is ezen a napon nem csak kísérte Jézust az úton (elméletben, szemléletben) hanem vele is volt, vagyis őbenne -mint ahogyan a liturgiában halljuk: őáltala, ővele és őbenne.

Jézust ugyanis nem kísérni kell, hanem vele és általa élni.

Ismerni kell ehhez az Ő személyét, vagyis Jézust, ahogyan megismerteti magát velünk, megismerteti magát az emberiséggel.

Sokan a tanítványokat sem ismerik, ismerjük.
Szegénynek, tudatlanoknak, egyszerűeknek (sőt együgyűeknek) állítják be, írni-olvasni nem tudó népségnek.

Ez súlyos tévedés.

A tanítványok közül többen tanult emberek voltak. Vagyis tapasztaltak, józan gondolkodásúak, értelmesek, a világ történéseire kifejezetten nyitottak és -Izrael szempontjából- hazafiak, a régi rendet követték, a választott nép elsőbbségi jogáért harcoltak.

A tanítványok közül -néhányan egészen biztosan- szegények sem voltak.

Gondoljuk el, Péter "a halász" nem is egyedüliként élő ember volt, hanem családos. Felesége volt, anyósa is volt (akit Jézus meggyógyított).

Felelőtlenség lett volna részéről otthagyni a családot magára, bevétel nélkül, a megélhetés legkisebb biztosítéka nélkül.
Péter elmehetett Jézussal (testvére, András is) mert a család biztonsága ezt lehetővé tette. Hogyan is gondoljuk, hogy valaki csak otthagyja családját a semmiben, semmi nélkül és követ valakit éveken át, valakinek tanítványává lesz (hobbiból) és ügyet sem vet a legfontosabb dolgára: a család fenntartásának biztosítására.

Péter halász ember volt, de biztosan nem napszámosi státuszban, nem béres vagy szolga otthon, hanem tulajdonos, aki megtehette, hogy hazájáért kövessen egy elvet, egy embert -ha ez a követés nála is, másnál is a vérpadra is vezethet. Mint ahogyan vezetett is.

Zebedeus két fiáról, Jánosról és Jakabról ugyanez mondható.
Jólétben élő emberek voltak (vagyis anyagi biztonságuk volt).

XVI Benedek pápa monumentális Jézus kötetében említi éppen a nagycsütörtöki liturgiának egyes elemeit.
Éppen azt is, amikor útban Betániából Jeruzsálem felé, a bevonulás előtti napok egyikén, az Oltáriszentség megalapításának napján, nagycsütörtökön, az utolsó vacsora termébe igyekeztek.

Kié volt ez a terem? Az emeleti teremként elterjedt szóhasználatú történelmileg az egyik legfontosabb hellyé előlépő helység? Hogyan mehetett "biztosra" Jézus, egy galileai ember, hogy a nép ünnepi vacsoráját elfogyasztandó ide igyekezzék? Sejtelmes, rejtelmes módon.

Ki volt az az ember, aki Jézus elfogása után -amikor majdnem minden őt követő elfutott- mint a főpap ismerőse bekíséri Pétert az udvarba (ahol majd háromszor el is árulja Mesterét a "bátor" férfi-?

Ki volt az aki Jeruzsálemben értette a főpapi nyelvet, azaz az arisztokrácia nyelvét. Biztosan nem egy szegény , a nyelvet tájszóval ízesítő galileai, hanem olyan, aki ugyanazt a nyelvet beszélte (kiváltságos, művelt módon) amit a főpap is használt.

Ez az ember a legnagyobb valószínűség szerint János volt, a szeretett tanítvány, a Zebedeus-testvérek egyike, akinek apja -vagyis maga Zebedeus egy fél esztendőre mint szokás volt főpapi tisztséget töltött be Jeruzsálemben, miközben "birtoka" vagyis halászati "vállalkozása" Galileában volt.

Valószínű, hogy az emeleti terem tulajdonosa is ő volt. (Az Utolsó vacsora festményen Jézus jobbján ülő ember (valószínűleg János) a Mester (Vendég) keblére hajtja a fejét, ami a zsidóknál szokás volt, mert a vendég jobbján vagy a házigazda ült, vagy annak elsőszülött fia)

Vagy buta, szegény ember lehetett Máté (Lévi), aki fontos pénzügyi tisztséget töltött be -mégha olykor gyűlöleteset is- mert vámszedő volt. Pénzzel kereskedő!

Buta ember lehetett Júdás (Iskarióti) az áruló, aki az apostolok gazdasági ügyeit kezelte és éppen az egyik legnagyobb forradalmár lehetett, mert árulása is -feltételezhetően -azért következett be, mert Jézus nem volt a számára elég radikális, gyors, amolyan "odacsapó" fajta.

És Tamás, és a többiek. A buzgó Simon vagy Fülöp, aki előkelő emberek barátja is volt.

Nem, nem voltak a tanítványok olyan szegény, ágrólszakadt emberek, akiknek még az élete sem volt fontos mert szegénységüknél még ez is szegényebb lett volna, hanem olyan emberek, akik a kornak megfelelően -ahogyan ma mondanák- innovatívak voltak, tehetségesek, okosak és felettébb vallásosak, Izrael régi fényének visszaállítói, az elnyomás ellen harcoló emberek, akik Jézusban meglátták az Isten Fiát.

A Jordán forrás-vidéke Fülöp Cezáreájának a területe.
Fülöp a Nagy Heródes egyik fia volt. A másik volt Heródes Antipász (Keresztelő Jánost lefejezteti, bár barátja volt) Galilea és vidékének ura, aki éppen Jeruzsálemben tartózkodott amikor Jézust elfogják. Azért küldték hozzá Jézust ítélkezni felette, mert Galileából jött ő is, Jézushoz hasonlóan.

A mai Banjas területe, Jeruzsálemben vivő út egyik pontja.

Kinek tartották Jézust az emberek?
Keresztelő Jánosnak.
Illésnek.
Jeremiás prófétának.

A későbbi korok emberei szerint Jézus vallásalapító csupán, mint Buddha, nagy filozófus, olyan mint Konfuciusz, vagy nagy gondolokdó miként Arisztotelész is az volt.

Jézus személyét nem ismerték fel -mint ahogyan most sem ismerik fel nagyon sokan.

A tanítványok, azok igen!

PÉter azt mondja róla: Te vagy a Messiás!
Lukács evangélista szerint: Az Isten Krisztusa (Felkentje).
Máté így fogalmaz Jézusról: Ő Krisztus (a Fölkent), az élő Isten fia
Míg János ezt mondja: Te vagy az Isten szentje.

Jézus értelmezését azok "fogták meg" helyes szemlélettel, akik önmagából, Jézusból kiindulva tették. Most is az tudja megmondani, ki is Jézus, aki így közelít hozzá.
Nem kívülről (vallásalapító, filozófus, vándortanító stb), hanem a küldetésből, az eredetből, az Isten oldaláról.

Nehéz helyzetben mi is ugyanígy látjuk. (vagy nem csak nehéz helyzetünkben?) Mint a háborgó tengert lecsillapító Erőt, amikor a tanítványok így kiáltana fel: TE valóban az Isten Fia vagy.

A tanítványok jól látták, hogy Jézus a Messiás!

De nem politikai messiás. Mint pl Barabás volt. Barabás is messianisztikus ember, de politikai értelemben.
És mivel az emberek összekeverik a két területet és elönt mindent a politikai szemlélet ma is, Barabást kívánták szabadon engedni, a politikai messiást Jézus helyett, aki nem politizálni jött közénk, hanem elhozni Isten országának jó hírét.

A rádöbbenés is segít bennünket Jézus alakjának helyes felismeréséhez. Úgy mint Tamást (Iker, Didimusz) aki nem hitt Jézus feltámadásában míg a keresztre feszítés sebeit nem tapintotta. Ekkor így kiált fel a végső felismerés szinte kozmikus örömében: "Én Uram, én Istenem!"

Jézus színeváltozása (átszellemül, átlényegül) bennünk is elemi erővel mondatja, hallatja az Atya hangját, Márk evangéliumában megmutatva azt: "Ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok".

Jézusról nem csak mások mondták, szerintük ki is Ő, hanem maga is kijelentette saját magáról ezeket a lényeges dolgokat.

Azt láttuk, hogy Jézust Krisztusnak mondják. Olyan nagyon összeforrt ez a két szó, Jézus és Krisztus, hogy gyakran így mondjuk a kettőt együtt, egyazon értelemben, vagyis hogy Megvált is és Felkent is(JÉZUSKRISZTUS)

Krisztus után 325-ben a Níceai zsinaton egy fontos dolog dőlt el.
Ki is Jézus?

Jézus az Atyával egylényegű, (homoúszion) vagy csak hasonló hozzá (homoiúszion).
Ez a kis "i" betű, vagy hang dönti el látszólag a kérdést de többről van itt szó mint egy "i" betűről, mert Jézus az Atyával egylényegű. Mondjuk is ezt amikor a"níceai" zsinat Hiszekegyét imádkozzuk. (Az Atyával egylényegű és minden általa lett)

Jézus azt mondja többhelyen magáról, hogy "EMBERFIA".

Ez a szó beleillik Jézus igehirdetésébe.

Ura a szombatnak is vagyis a szabadság apostola.

Jézus ígéri nekünk, hogy aki megvallja őt az emberek előtt, annak szószólója lesz ő is a Mennyei Atya előtt.

Mert a Mennyei Atya és Jézus egylényegű. "Mutasd meg nekünk az Atyát" -kérik a tanítványok Jézust, amíg fel nem ismerték őt. Erre a válasz Jézustól: aki lát engem, az látja az Atyát is.

És most mi a feltámadást váró emberek, akik az Örök Élet hordozóját várjuk, az Üdvösségünk szerzőjét úgy nézünk az égre, mint amikor a villám átszalad az égbolt egyik végéről a másikig.

Várjuk a fényességet, üdvünk zálogát.

Várjuk azt az embert, aki Isten volt (van és lesz) aki nem azért jött közénk, hogy szolgáljunk neki, hanem azért, hogy ő szolgálhasson.
Az Atya akaratából, a hitünk feltámadásban erősödő villám-fényeként, a Föld egyik sarkától a másikig.

DE ehhez elsősorban a hit után az is szükséges, hogy helyesen értelmezzük Őt, Jézust, nem csak kísérjük (messziről) hanem vele is vagyunk.