A megreformált iskola

Azt szokták a környezetemben mondani, hogy ha valami nem jól megy, akkor kell csinálni egy reformot. Vagyis átalakítani, megváltoztani. Hogy ettől nem megy jobban a "bolt" azt számtalan példa bizonyítja.
Legkifejezőbb a példák sorába a múlt rendszer, a szocializmus ami számtalan reformtörekvésen átesve sem bizonyult életképesnek. Versenyképesnek.

Ne gondoljuk azt, hogy minden un. reform valóban tényleg reform is, és azt se higgyük, hogy minden reform jó.

Az iskolában a rendszerváltás előtt volt egy sajátosság -mármint az iskolarendszerben úgy értem- ez pedig a szakfelügyeleti hálózat.

Nem bonyolult a kérdés. A jó tanárok között is talán a legjobbak voltak a szakfelügyelők. Hogy miféle más szempont volt még, hogy valaki szakfelügyelő legyen azt ne firtassuk, mert ma sincs másképpen mint akkor volt. Vagyis politikai alkalmasság is kellett hozzá. És máshoz nem? -kérdezhetnénk meg magunktól és azt kell mondani erre, máshoz is kellett, -éppen úgy mint ma. Magyar sajátosság ez, vagy mondhatnám úgy is, hogy a magyarokra jellemző, lehet, hogy másokra is.

A szakfelügyeleti rendszer a 90-es években megszűnt, mondván, hogy funkcióját vesztette egy demokráciában, ahol inkább érvényesülnek a demokratikus elvek mint az előző rendszerben. Hogy ezt hinni, vagy e mentén cselekedni micsoda naívitás volt -hogy ne mondjam tudatlanság vagy politikai blöff- azt az iskola saját működésével bizonyította.
És itt nem egy-egy konkrét iskolára gondolhatunk, hanem minden magyar iskolára, -talán kivétel nincs is.

A szakfelügyeletben a politika teoretikusai a szocialista rendszer diktatórikus jelét látták. Micsoda dolog -vélték tudatlanul- hogy az iskolát felügyelni kell, állami központú felügyeleti szervvel, -mert ha a szakfelügyelők tanítottak is egyben egy-egy iskolában, de irányítójuk az a megyei művelődési osztály volt ami állami szervnek, konkrétan a tanácsrendszernek volt a része.

Ezzel nem vitakozhatunk, mert így volt. Összekötni egy jobbára szakmai tevékenységet rendszerbeli ismérvekkel soha sem volt előre mutató. Semmiben.

Megszűnt a szakfelügyelet az iskolában, mert mi másnak mondhatnánk. Azt talán senki nem hiszi el, hogy a helyette felállított úgynevezett kérésre "házhoz meendő" szakember majd helyettesíteni fogja a leváltott szisztémát.

A szakfelügyelők sora jól képzett pedagógus volt. Éppen úgy, mint a háború előtt.

Megismertem őket alaposan -nyilván ők is engem- a tíz év alatt míg az iskola igazgatója voltam.
Élvezetes beszélgetéseket folytattunk szakmáról, tudományról, a pedagógia helyzetéről és magáról a pedagógus testületekről is. Hozták a jó példákat, a követendő mintát. És mi sem akartuk, hogy tőlünk "üres kézzel" távozzanak.

Becsülték a dányi iskolát, szerettek ide jönni. Itt nem volt tantestületi "balhé" nem volt az iskolától idegen a hangulat és a gyakorlat is erősítette a tanulás, a tudás, a szorgalom és igyekezet ismérveit.

A magyar és történelem órákat Rudolf Ottóné látogatta, a méltán híres Rudolf Péter színész édesanyja. Erős jellemű, temperamentumos, lendületesen beszélő nyílt ember volt. (Ha múlt időben beszélek róluk akkor azt a történelmi helyzet okozza, mert remélem, még sokan élnek közülük ma is.)
Később Etele Józsefné került hozzánk az Isaszegi Damjanich János iskola igazgatójának a felesége. Kedves személyiség volt.

A matematika, fizika órákra Nagy Ferenc jött. Egy sármos negyvenes, ötvenes ember, Alain Delonra emlékeztetett. Jóindulatú, türelmes ember volt, kevés beszédű, mindig sietett. Időnként "lejött" hozzánk Gergely Péter megyei vezető szakfelügyelő is. A Felvidékről származott. Nagyon szívesen hallgattam a "nagy öregek" beszélgetéseit, ha a határon túlról származó pedagógusok egy-egy alkalommal találkoztak egymással. Gergely Péter sírjára gyakran rátekintek és tiszteletem jeléül ma is köszönök neki a gödöllői temetőben.
A szaktanár a Budai házaspár volt, később Németh Jánosné (Kurunczi Ilonka) csatlakozott hozzájuk szaktanárként, valamint az Újfalusi házaspár.

A történelmet Dr Nagy István tanította, jogász ember, imponáló tudással. A magyar tanár Esküdt Eleonóra volt. DE tanított itt magyar tantárgyat Monostoriné Fabó Judit, Vértes István is aki a gödöllői gimnáziumba ment tanítani tőlünk.

Biológia földrajz szakfelügyelője -aki megyei vezető szakfelügyelő volt egyben- Soós László korábbi vácszentlászlói iskola igazgató volt. Egy nagyon barátságos ember, bírálatai is nagyon disztingváltak, az elismerés viszont annál több. Horváth Zoltánné, Gódor Andrásné és jómagam fogadtuk őt nagy szeretettel.

Az orosz nyelv felügyelője Nagyné Vogl Magdolna volt, aki később egy esti gimnázium igazgatója lett. Testvérével, Bélával jó barátok voltunk, egy évvel lejjebb járt a gödöllői gimnáziumban. Jó futballista volt Béla. Magdika pedig kedves de igen szigorú ember.
Bánki Jánosné tanárnő fogadta őt, később Németh Jánosné. is.
Bánki tanárnő vendége volt Monoki Lászlóné ének szakfelügyelő is. Művelt, finom lélek volt. Mindig szorgalmazta a "nagykórus" szervezését, mert bár dicsérettel szólt a kamara kórusról, még több gyereket várt közéjük. A dányi tanulók énekkultúráját mindig dicsérte.

Aztán jött még óráimra Rakonczainé a kémia szaktárgy megyei vezető szakfelügyelője. Ritkán jött de mindig alapos volt. Megbízta a dányi iskolát a kémia tantárgy átalakítását szolgáló kísérleti tanításra is.

A testevelés szakfelügyelője Könczöl József volt Galmamácsáról. A kislabda hajítás rejtelmeiben én is elmélyedtem néha az előadása révén de egy kicsit túlzottnak tartottam. Kováts László testnevelő tanár látta vendégül.

A mezőgazdasági ismeretek és gyakorlatok szakfelügyelője Tápigyörgyéről járt hozzánk. Ezt a tárgyat Horváth Zoltánné tanárnővel közösen tanítottuk, de a főnök ebben nem én voltam. Pista bácsi nem is törődött sokat velem, Klárikát jobban kedvelte.

Rajz órákra Gebora László jött. Milyen színű a fa törzse -kérdezte tőlem ebéd közben. Hát milyen lenne -mondtam- barna. Éppen csak barna nem -mondta ő. Így festi mindenki (laikusok közül) a fa törzsét. Barnára. De minden mást lehet róla tartani, de a barna színt nem -tudtam meg tőle az örök igazságot, azóta sem felejtem el.
Dr Nagy István volt a rajzot tanító ember. Nagy tanár úr művész lélek is volt, filmet rendezett, igaz amatőr szinten de nagy lelkesedéssel.

Az alsó tagozatos tanítók közé Bajusz Mihályné jött Isaszegről, korábban Vishy Györgyné Turáról.
Nagyon komoly szakemberek voltak, igazán szívesen vettem részt egy-egy foglalkozás (óra) elemzésében.

A felügyelet nyilván ellenőrzött is. Tudást elsősorban és módszertani ajánlásokat fogalmazott meg.
Hozták a friss pedagógiai híreket, igazi tapasztalatcsere volt.

Nem tudom ma miként van, de mi az iskolában töltöttük a napjainkat. A tanulók is. Reggeltől estig. Mindig volt valamilyen foglalkozás.

A tradíciók mindig fontosak egy iskola életében. A hagyományok, amire a tisztelet épül.

Én együtt tanítottam egykori tanítóimmal, tanáraimmal. Kovács István igazgatóm is volt (később helyettesem). Aztán a felesége Gyöngyi néni. Dr Fabó Istvánné is már Dányban tanított általános iskolás koromban. Felemlő és tiszteletet parancsoló helyzet.
Aztán volt tanítányaimmal is együtt tanítottam. Sződi Sándorné Süle Éva, Baglyasné Gódor Anna, Nagy István, Ujfalusi János és Némethné Ilonka nyolcadikosok voltak amikor én haza jöttem. (1967-ben).
Aztán Hangodi Marika, Kováts Lászlóné Dóczi Erzsi, Kovács Ilona,, de itt tanított a Budai házaspár is akikkel Szegeden voltam együtt, szóval csak jelként, jelzésként írtam ezeket annak bizonyítékaként, hogy mi minden kell ahhoz, hogy jó pedagógiai testület és jó iskola legyen.

Sok nehézséggel, problémával találkozik az ember amit meg kell oldani, le kell győzni.

Az iskola ehhez kulcsszerepet tölt be.

Sokszor mondtam csendes, nem kis meghatódottsággal és szeretettel gondolva mindenkire aki itt tanított engem, nevelt, óvott, féltett, táplált tisztességgel, tudománnyal, helytállással: "én iskolám köszönöm most néked", -mindig volt hozzám biztató, bátorító szavad.
És példa voltál előttem.