A város szívében

Nem vagyok valami jó a tájékozódást illetően. Mármint a térbeli tájékozódásban.
És most, hogy már egyre ritkábban járok a fővárosba -nem is igazán kívánkozom, csak úgy elmenni- autóval pedig pláne kerülöm a forgalmat, a dugókat, az egyre agresszívebb autósokat akik nem ismerik az irányjelzőt a kocsin, nem látják a korlátozó közlekedési táblákat, akik maguknak mindig mindenből előnyt kívánnak kicsikarni és így tovább, szóval az intoleráns világot úgy összességében- szívesebben megyek csak a legközelebbi metró állomásig, ha kimozdulok a falumból.
Az Őrs vezér tere, innét a 2-es metróval (mással nem is lehet) négy megállót.
Blaha Lujza tér.

Ez is egy labirintus már nekem. Nincsenek eligazító táblák, hol menjek a föld felszínéra ha például a Horánszky utcába szeretnék eljutni. Tudom, balra a Vas utca, onnét a Bródy Sándor keresztezésével jutok el a célomig.
De ha nem a régi Corvin áruháznál jössz fel, akkor balra a Nagydiófa utca, Klauzál tér és semmi a Vas utcából.

Kutyát vezetett át a gyalogátkelőn a"néni". Játékos eb volt, majdnem felborította a maroknyi asszonyt, míg az velem szóbaállt és eligazított engem a megfordított világban.

Horánszky utca 20. Párbeszédek Háza. Jezsuita rend központi épületeinek tömbje.
Szombat délelőtt, metsző hideg szél fújja át a Vas utcát. Megállok egy nagy épület előtt. Iskolaépület. Kiírva latinul az esszencia: Non scholae sed vitae discimus.
A dányi diákok jutnak az eszembe, akik itt szereztek közgazdaságtanból érettségit. Mennyi épület van itt még a közelben ahová dányi gyerekek jöttek tanulni és hozták haza a tanáraik köszönő üzeneteit az itteni tanároknak, hogy milyen jól felkészített gyerekek kerültek ki a dányi iskolából.
A dányi gyerekeket megtanították itt arra is a helyi iskolában: nem az iskolának tanulsz, hanem az életnek. Ezt látták minden reggel feliratozva új iskolájuk homlokzatán latin nyelven.

A jezsuita rend nagy fiára, a fehér mártírként is számontartott Kerkai Jenőre emlékezik egy konferencia-ülésen.

Barátságos ember Koroknai atya, elsőként érkezve a nagy terembe, ahol az ülés majd lesz, mosolyogva köszönt rám. Igen, Dányból jövök atya, ismerős-e ez a helységnév. Nem, de valami rémlik (a tudat alatt), mert közvetlenül ugyan nincs kapcsolatunk a jezsuita renddel, de Kerkai Jenő szellemiségén keresztül a dányi lelkeket, szíveket és elméket is érinti, érintette az ő munkássága, innét talán az üzenet -fejtem meg a titkot az atya előtt.
Az Isten útjai (és módszerei) kifürkészhetetlenek. Ezt gondolom magamban.

Kerkai Jenő (Czigler Jenő eredetileg) Zala megye szülötte. Kerkaújfalu büszke fiára, tapasztaltuk néhány éve, ottjártunkkor.

Kerkai Jenő 1935-ben Szegeden alapította meg a KALOT néven ismertté vált mozgalmát. Rendkívül érzékeny szociális területen, látja hazájának nyomorát, a falu népének kilátástalan helyzetét. Látja a fiatalokat, akik a majd másként lesz jövő igérete nélkül csupán másolhatják a lelkiekben ugyan gazdag, de anyagiakban szegény, naponta megélt sanyarú sorsukat.

Ezen változtatni kell -határozta el magában páter Kerkai és a megvalósításhoz társakat is talált.

Mint szemináriumi spirituális, a filozófia tanára a tudomány és benne a teológia kiváló ismerője, aki olvassa XIII Leó pápa 1891-ben megírt enciklikáját a munkásság felemeléséről (Rerum novarum) és ismeri a negyven éves fennállásra, 1931-ben íródott másik pápai levelet is (Qadragesimo anno) az isteni kegyelem és szociális érzékenység birtokában megkezdi munkáját. Dicsőségesen tragikus munka ez, de Szent Ágoston óta fennáll a dicsőség koronája azoknak akik mártír-vérüket feláldozzák az egyházért. És bár szó szerint véve Kerkai Jenő nem ontotta vérét hitéért (ezért fehér vértanú) de véres verejtékét és szenvedését igen a faluért, a népéért, magyarságáért a Vidék Magyarország felvirágzásáért.

A KALOT, mely betűszó, A Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Testülete kezdőbetűiből áll össze, négyes jelszava mindazt kifejezte ami mozgalmának központi gondolata volt.

Elsősorban a Krisztusibb ember nevelése. A krisztusibbá nevelés -az én olvasatomban- magából a szóból származtatható: részt venni Jézus Krisztus munkájának megőrzésében, és a jézusi magatartás gyakorlásában, hogy a szent felkentség állapotába kerülhessünk. (A mai fiatalok ha meg akarják dicsérni társuk egy tettét, magatartását azt mondják neki: "király vagy".) A királyi állapot a mindenki szolgájának lenni küldetés.

Műveltebb falut! A tudásnak a szétosztása azok között akik nem ülnek még a népek jóléti asztalánál, hogy a tudás kincséből maguknak meríthessenek.

Életerős népet! Egy népnek az ereje a kultúrájából, történelméből, nyelvéből, és hitéből származik.

Önérzetes embert. Az önérzetes ember nem hagyja magát megalázni. Sem kisemmizni, sem elcsábítani, még kevésbé lebutítani. Az önérzetes ember büszkén viseli teremtettségének mivoltát a régi fényből gyújtja meg lámpásának szövétnekét. Az önérzetes ember magatartásának alapja a mások tisztelete és megkövetelni azt a tiszteletet ami neki jár. Nem pária hanem polgár, nem gép és nem eszköz hanem élő tudás, nem szolga hanem a rendnek a szolgálója.

Kerkai Jenő munkáját, életének, élete törekvéseinek példáját már akkor kezdtük megismerni amikor mi magunk is, itt helyben létrehoztuk a KALOT elvein nyugvó civil szervezetünket 34 évvel ezelőtt. Ez a közelmúlt.

És most a Horánszky utcában?

Két szekcióban előadást hallgattunk a második világháború utáni évek politikájából és erre adott egyházi válaszokból, valamint a jezsuita rend tagjainak sorsából és "viselkedéséből" melyet a kialakuló (és létrejött) diktatúrában magára vett és vehetett. Emberek szilárd akarattal és emberek gyarló mivoltukban, így lehettek hősök és kevésbé azok, de mind előttünk járó, jóravaló, küldetéstudatban példát is adó jezsuita rend-béliek.

Megrendítő volt hallgatni az egyik előadónak Kerkai Jenő az állambiztonság célkeresztjében címmel tartott előadását és egy másikat amelyek azt tárta fel, miért is nevezhetjük Kerkai Jenő jezsuita szerzetest fehér mártírnak.

Felvetődött Kerkai Jenő jezsuita atya szenvedéstörténetébe ágyazott múltjának és életének kiterjedt példaadása, talán még az oltárra emelésre is méltónak véve azt. (Sor kerül-e valamikor szentté avatására?)

Kedves barátaim!

Vége van a báli szezonnak. Hallgassanak el fanfárok, pihenjenek a húrok, csendesedjen el a világ. Nagy dolog lát majd napvilágot karácsony szent ünnepnapjaiban. Legyen a szó és a hely a ezután a szívekben, a lelkekben a külvilág nem egészen tiszta lármája helyett. Készüljön fel a világ a Megváltó születésére. Most még megtehetjük ezt saját akaratunkból könnyebben mint ott ahol már a fegyverek ropognak, házak dőlnek össze, utolsó sóhajtás bocsájtja útjára a testből távozó lelkeket.

Csendesedjünk el önként addig, míg ezt magunk elhatározásából tehetjük, hogy a lélek szava legyen a legerősebb bennünk.

Egy ilyen konferencia, amelyen volt szerencsém más, legalább száz társammal részt venni jó eszköz arra, hogy a szív hangja legyen a legerősebb bennünk.

Még számos ilyen alkalom van, egész a karnyújtásnyi közelségtől a távolabbi terekig addig, míg eljön az Ünnep és vele együtt a várva várt béke és öröm.

LÉpjünk ki a hétköznapok romboló világából és foglaljuk el helyünket ott ahol a hazugság helyett az igazság honol és a bennünk lelki nyugalmat teremtő emberi szó és megértés.