Történelmi időket jártunk

Bejártuk igen, vagy inkább betekintettünk a magyar történelem két fontos évszázadában, a 13-ik századba és a 19-be.

Az elmúlt évben ünnepeltük községünk 750 éves emlékét és úgy gondoltuk, hogy ezt az eseményt folytatjuk, -mármint az ünneplést- az idén is azzal, hogy élménydús eseménnyel lezárjuk ezt az időszakot.

A templom melletti téren még bizonyára sokáig fogja őrizni az emléket az a műalkotás amelyet állítottunk az ünnep "kedvére".
Sok megemlékezést tartottunk az önkormányzattal együtt, sőt Hábel János barátunk egy könyvet is írt a legendás királyunk, IV Béla koráról, melyből nem hagyta ki a dányi emlékeket sem.

Most Bácskiskun vármegyébe mentünk, egy kis településére, Szank nevű községbe, ahol a második honalapítónak is nevezett IV Béla király egyik fontos döntésére emlékeztünk, mégpedig tekintélyes nemzetalkotó sajátos történelmi múlttal rendelkező honfitársainkra, a kunok betelepítésére és az együttélés első évtizedeinek küzdelmére, harcára.

Hogy mit látunk mindebből Szankon, a végtelen róna közepén, kissé távolabb a falutól, azt nehéz néhány mondatban vagy akárcsak egy kis írásban is elmondani, -meg sem kisérlem.
Inkább arra biztatok mindenkit, hogy ha a községünket elhagyja az élmények keresése jegyében egy kis időre, tegye azt úgy, hogy elmegy e becsült helyre és látni fogja a magyar történelemnek egy fontos szakaszát ami nélkül (mármint az élmény nélkül) élni ugyan lehet, -de minek?

Barátaim! Ha tervezitek a hét végi kirándulást vagy hosszabb kiruccanást, akkor elsősorba a magyar történelem zivataros és szép századai jussanak eszetekbe és kövessék ezt a tettek. (Meglehet ezt tenni a szép Dalmáciába menet is és máshol is ahová a magyar történelmi emlékszálak vezetnek bennünket)
Erről keveset beszélünk sajnos, és minél kevesebbet a magyar történelemről, annál inkább sekélyesedik el az életünk és sodródik a biznisz, az álomkép és a pillanatnyi bilincs karmai közé.

Szank e nevezetességének látványa szép, egyedi, bravúros és tanulságos. Láttuk ezt és örültünk, ami nem zárta ki, hogy lássuk Sallai Roland gólját is a tv-ben, mely szintén szép és főleg magyar!

Megfér hát egymás között a könnyed (vagy izgalmas) szórakozás és a veretes, léleképítő, magyarságunkat erősítő művészi teljesítmények látványának egész sora.

Hogy mit hoztunk haza e kis alföldi falu látványából, az igen gazdag tapasztalat.
És tettekre inspiráló.

Mondok egyet ezek közül.

Láttunk különféle udvartartásokat -melyek nem tartoznak a nehezen megérthető műfaj kategóriájába- de hozzátartoznak egy nép, egy nemzet egy közösség életéhez.

Láttunk egy korabeli házat is, mely e kategória egyik része.

Hogy miért mondom ezt, mindjárt kiderül és miért nem szólok arról a technikai bravúrról amit az épület kupolacsarnoka és azokban elhelyezett tárlók, temetkezési helyek és életmódok valamint a remek képek, látványos "led-technika" tár elénk, az azért van, mert ebben a középkori házban ránk-köszönt az a néhány éve dédelgetett álmunk, amelyet szeretnénk megvalósítani, nevezetesen Sebestyén szobrának közelébe felépíteni itt, a Deák körúton az ő, Sebestyén, vélt (vagy valós) lakóházát. Egy veremházat.

Ezt az élményt úgy hoztuk haza, hogy minden reményünket abba a jövőbe fektettük, amelyikben megvalósul ez az archaikus kép, vagyis egy középkori, Árpád-korabeli lakóház valósagós, történelmileg hű formája.

Aztán Kiskőrösre is elmentünk.

Tavaly október 17-én kezdődött és holnapután, szintén október 17-én fejeződik be országunkban a PETŐFI ÉV. A Petőfi 200.

A költő születésének 200-ik évfordulójára Kiskőrös egy, a költő életéhez méltó emléket állított: a megújított szülői házat és egy, a verseiből összeállított bámulatosan szép, tanulságos, sőt megható kiállító teret.

Ismét szűkében vagyok nem csak az időnek, és az írás terjedelmi korlátainak, de a szónak is, hogy méltassam élményszerűen a város eme nevezetességét és egyáltalán nagy költőnk, nem csak ránkhagyott kincseit, de annak prezentálását is.

Ez mind lelket betöltő élmény és elmét gazdagító igaz józanság.

A költő megmondta:
"A költészet nem társalgóterem,
Hová fecsegni jár a cifra nép...
Több a költészet...
szentegyház, ahová belépni
Bocskorban, sőt mezítláb is szabad.

Oly megható, igaz s hívogató szavak, hogy egyenesen egy másik költő, sorai jutnak eszünkbe, a papköltő szavai, melyet háborús emlékeiből idézett fel, és amelyek Máriához hívják a meggyötört, elesett, már kevés reménnyel rendelkező embert:
"Törött mankón, koldús boton jövünk búcsút járni,
Szűzmáriás magyaroknak kopott unokái"...

Az a remény mondatja velem Petőfi Sándor emlékét éltető szavakat, amely bekövetkezik minden bizonnyal, ha a költőt és annak verseit az életünk folyásához támasztéknak hívjuk, reménynek és a rónák végtelenjét idéző szabadságunk megőrzésének, megtartásának.