Naplemente

Október közepe táján a naplemente korán jelentkezik. Már 6 óra körül, ami cáfolhatatlan jele az ősz beköszöntének.

A naplemente vajon nem figyelmezteti-e az embert valaminek a végére. Akár még a világ végére is -borongós, fegyverropogástól hangos idők idején.

Nem kell ahhoz naplementének lenni, hogy eszébe jusson az embernek olvasott élménye egyik-másik írásból -és még fegyverek zajának sem- például a Jelenések könyvében a hét kürtszóról, a hét angyal közreműködéséről. A világ végének eljövetele csalhatatlan jeléről.

Bevallom, világos nappal, dél körüli időben, nyarat idéző napsugarak fényében én hallani véltem -képzeletben- a kürtszót. Hogy a hetediket-e azt nem tudom, de borongós hangulatom okán, akár még ez is lehetett.

Kevés időm adódott a patika környékén és e közben lesétáltam a Rét dűlő kaszálója irányába, ahol a község pálinkafőzője állt az utolsó időben. Ennek, -mármint a pálinkafőzőnek- hűlt helyét sem találni persze, de ez nem meglepő, ennek aztán semmi hírértéke nincs.

De nem így ám az egyéb területek.

Nézzük mindjárt a volt papkertet, a fiatalabbak kedvéért a szennyvízátemelő mögötti területet. (Hogy ki a tulajdonos, nem tudom, én csak a nevét ismerem: Papkert).
Ez a kert aranybánya volt. Mellette folyik el a községi kis patak. Mély, televényben gazdag földje ontotta zöldségféléket, a kert művelőjének, az éppen azt bérlő valamely dányi lakosnak. Ölre tudtak volna menni az emberek ezért a kis földért és én megértem őket.

Ma ez a kiváló föld a gyomok tengere. Kultiválni, vagyis művelni már régen volt valakinek szerencséje és most elárvultan panaszosan sírja fájdalmait annak aki őt meghallgatja. Én hallottam ezt a panaszt és azt mondom, a gondatlanságnak, a nemtörődömségnek gyalázatos vére, az egekig kiált. (Nem gondolom, hogy a papnak kellene a földet művelni, vagy a kántornak, egyik vagy másik ministránsnak, de gazdáját mégis csak kellen találni. Elvégre KÖZSÉGI föld!

Itt mentem el nyolc évig a dányi tanulókkal, míg Horváth tanárnővel együtt tanítottunk mezőgazdasági ismereteket és gyakorlatot az iskolában.

Mert alig pár száz métert kell menni és odaértünk az iskola gyakorlókertjéhez, ahol a gyakorlati oktatás folyt. Vagyis növénytermesztés. Gyerekekkel, példás körülmények között a nagyon mostoha tárgyi feltételek mellett.

Ha bűn a papkert elhanyagoltsága, akkor égbekiáltó bűn a régi iskolakert sorsa.

Két dolgot szeretnék mondani.

Az egyik, hogy a "régi" iskolában a nevelési feladatokat csoportosítottuk. Ezek között az egyik volt a munkára nevelés.
Ennek gyakorlati megvalósulása folyt a mi iskolánkban a gyakorlókertben.
Nem volt ez nekem új dolog. Már csak azért sem, mert a mezőgazdasági munkából (két kézzel és egész szívvel végezve) kivettem a részem a családi gazdálkodás során.
A gimnáziumban (Máriabesnyő Török Ignác Gimnázium), miként mindenhol az országban hat napos munkahét volt.
Ez a besnyői iskolában úgy szerveződött, hogy a hét öt napján a tantermekben tanultunk miként az most is történik, de egy napot a gimnázium épülete "fölött" lévő hatalmas kertben dolgoztunk. A fiúk is, a lányok is.

A Kárpát-medence mezőgazdálkodás szempontjából jellemző sajátossága, hogy a különféle növényi kultúráknak -melyek alapvető élelmiszereket hordoznak magukban- így a kertészetben nevelhető növényeknek, a gyümölcsöknek és a tömegtermelést biztosító egyéb szántóföldi növényeknek -gabonáknak, olajosmagvúaknak stb- a világon a legjobb feltételeket hordozzák. A vízgazdálkodás lehetőségei, a talaj minősége, a napfényes órák száma, a hőmérséklet évi megoszlása és más úgynevezett abiotikus tényezők együttesen alkalmasak arra, hogy világviszonylatban vezető helyet töltsünk be az élelmiszergazdálkodásban és az élelmiszer iparban.
E mellé téve az emberek mezőgazdasági kultúrája, tehetsége, tudása, felturbózva az egyetemi szintű képzéssel, szervezéssel és kutatással a mezőgazdasági nagyhatalom címére jogosító eredményeket produkálhatnánk.

Európa éléskamrája lehetne a mi hazánk.
Édesvíz és termál- valamint gyógyvíz tekintetében az Isten gazdagon megáldott bennünket.

És mit látunk?

Na mit?

Ha az EU-t kárhoztatjuk, hogy nincsenek tekintettel a magyar ember érdekeire, akkor igazat mondunk.

De ennek az igazságnak a gyökere már ott kezdett talajt fogni -hogy stílszerű legyek- amikor elkezdtünk tárgyalni arról, mi lesz az országunk szerepe az összeurópai mezőgazdasági folyamatokban. (Ez volt a KAP, a közösségi agrárprogram).

Itt kérem elvétettük a lépést. Már itt is, és még hányszor és még ki és kik?

Nem volt érdekérvényesítője a magyar mezőgazdasági lehetőségeknek, annak, hogy igazán Kert-Magyarországgá válhassunk, kincset rejtő éléskamrává és egészséget termelő példává.

Szomorú.
Szomorú, hogy szétestünk, hogy egymás kapujára támadunk, egymás játékosait rúgjuk le, tesszük harcképtelenné.

Pedig van bírónk.

Csak mi nagyon "okosak" vagyunk. Bölcsebbek mint a bíró, így a bírót is mellőzzük.

Pedig ott van a szájában a síp ennek a bírónak és bármikor lefújhatja a meccset.

A hetedik angyal képében, mert írva van sok minden az utolsóról, a meccs végéről, mint pl "Az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, "Az utolsó napokban nehéz idők állnak be". "Az a nap a nyomorúságnak napja lesz".

Mit érdemel az a nép amelyik nem sáfárkodik jól a tálentumaival, aki Isten rendeléseit naponta írja felül.