Iregi tizenkéthetes

Ha kedvem lenne -márpedig van-akkor feltennék egy találóskérdést.
Lássuk!

Mi az -kérdezem- aminek tizenkét sora és ötszáz szeme van?

Valamikor nem is olyan régen talán, amikor még az iskolában dolgoztam, tanítottam, igazgató voltam, akkor ezt a kérdést (találóskérdést) tettem volna föl azoknak a gyerekeknek akik ugyanabban az évben születtek mint Karikó Katalin vagy Krausz Ferenc, akik a napokban Nobel díjat kaptak, a legmagasabb kitűntetést ezen a világon a civil életben, jelesül a tudomány területén, akkor minden valószínűség szerint erre valaki az osztályból tudott volna válaszolni. Talán nem is csak egy tanuló, de több is.

Ez a sokszemű "szörnyeteg" ugyanis a kukoricacső. A csöves kukorica mint ahogyan a gazdák nevezték, a torzson vagyis a csutkán tizenkét sorban, soronként 25 szem kukorica van. (ez persze egy kitalált szám, de valóságon nyugszik).

Karikó és Krausz gyermekként magyar iskolába jártak, Magyarországon, magyar szülőktől (Hunniában vagy Pannóniában) született gyermekek, magyar nyelven szólt hozzájuk az édesanya, a szülő, a nagypapa, a rokonság, a tanítók egész sora.
Abban az iskolában jártak amit ha el is rontott itt-ott a politikai hatalom, de a szakmai irányítása kifogástalan volt, szakszerű és gyermekközpontú.
Mert egy iskolának az a lényege, hogy gyermekközpontú legyen.
A gyermekközpontúság legfontosabb ismérveinek egyike, hogy a pedagógus szereti a gyermeket. A tanulóját. Szinte szülőként szereti, de meggondoltan és pedagógiai elvektől vezérelten.

A dányi gyerekeket, Karikó s Krausz tanulókorú társait, szakmájukat szerető, szakképzett pedagógusok tanították.

Nyáron Balatonlellére vitték táborozni az osztályt, évközben "őrsi órákat" biztosítottak nekik, sok kirándulást és közös foglalkozást.

Karikó Katalin és Krausz Ferenc korosztályát Dányban a szülők hittanra járatták és együtt mentek a templomba. A tanító nem ment, neki nem volt szabad, de mindent elkövetett, hogy zavartalan legyen a hittan óra és legyen mód elmenni a vasárnapi misére. Ennyit tett, ennyit tehetett. (Minden más állítás csak rágalom lehet).

Karikó Katalin és Krausz Gábor dányi korosztálya az osztályfőnökök vezetésével ősszel paradicsomot szedett napokig a dányi tsz-ben. Nem muszájból hanem lelkesedésből tették. Hivatástudatból, melynek része volt az is, hogy az osztálypénztár növekedjen, hízzon ezáltal.

A dányi gyerekeket minden iskola a környéken szívesen látta, a gimnáziumok is, a szakmunkásképző iskolák is, és nem csak Gödöllőn, Pécelen stb hanem a fővárosi iskolák is.

A dányi gyerekek szívében, magatartásában, értékhordozásában, viselkedésében, tisztelettudásában és szorgalmában megnyilvánult a szülők és a dányi iskola minden ars poeticája ez küldetéstudatú volt, családközpontú és egyben szorgalmas munkakultúra, hogy még az Iregi tizenkéthetes kukorica fajtát is ismerték. Tapintották. Látták. Az iskolai gyakorlókertben Horváth tanárnéni mindent megkövetelt ami a jövőbeni élethez, ha kell a mezőgazdasági munkához is szükséges. (Horváth Zoltánné ny, dányi pedagógus nagy megbecsülésnek örvend ma is, méltó arra, hogy vele példálózzunk, miközben minden kollégájára, a dányi tantestületre gondolunk.)

A dányi iskola öröm-iskola volt (lehet, hogy ma is az, ezt nem tudom) ahol ha lehet, fontos volt a külcsín és fontosabb mindennél a belbecs.
A dányi iskolát a tanulók szerették, mert az iskola is szerette őket.

Így születnek barátaim a Nobel díjasok!

Mert a díjhoz a tudás mellett szerencsének is kell járulnia. Jó időben jó helyen -mint szokták mondani, de nem a mai értelmezésben.

Karikó Katalin Nóbel díjához a Covid veszélyeztetése is kellett. Hogy tömegében mutathatta így meg azt, amit a laboratóriumi körülmények között már tudott és látott.

Krausz Ferenc eredményeihez nagyértékű tárgyi eszközök kellettek. Gazdag kutatóműhelyek, ahol sok pénz van és sok jó "koponya".
A tudományos eredményeket egyedül nehéz elérni ma -mint mondani szokás team munka kell- egyedül nem lehet sokra vinni, mint annak idején Madame Curie dolgozószobája volt, valójában egy hangár, ahol felfedezte a sugárzó anyagot, melyet hazája iránti tiszteletből Polóniumnak nevezett el (lévén Mme Curie lengyel)

Az alapja mindennek az ember. Az ember képezhető, tanítható. Az ember autonóm lény, aki önmaga is a tudás felé fordul.

Az autonóm ember nyugalomban, békés körülmények között tud fejlődni, tudást szerezni.
Minél több tudás van egy termékben (hozzáadott érték) annál biztosabb a nemzet gazdasága.
Minél több a tudás egy emberben annál biztosabb annak jövője.

Lehet barátaim tömegben vonulni. Szektorokban kreatívnak lenni, lehet hangpárbajt nyerni, lehet egyik oldalon állni vagy a másikon, de azt az édes szenvedést ami a tudás megszerzését illeti a jövőjét építő társadalom meg nem spórolhatja. Ki nem hagyhatja.

Erről szólnak a mai "ötvenesek" hatvanasok" hetvenesek" sikerei, hívják azt Karikó Katalinnak vagy Krausz Ferencnek.

Mi pedig az ünneplésüket, nem agyoncsépelt és szűk haszonelvűséggel tudjuk méltóvá tenni hozzájuk is, a magyarságukhoz is, hanem visszafogott nemzeti büszkeséggel és legfőképpen példájuk követésével.