Omnipotens

Rálapulnak a falevelek a reggeli lanyha eső áztatta földre. Az avar barna nyugalma különösen jólesik a nyár-végi meleg okozta felhevült testnek. Nyugtató a szemnek, kellemes a közérzetnek, símogatóan barátságos és marasztaló az embernek, itt a Felsőhegy gyümölcsfái között.
Már csak a későn érő szilva lila hamvassága emlékeztet a természet adta kincsre, a magyar föld áldott ajándékaira.
A szilvafák tíz évesek. Már harmadik éve teremnek erejükön felül, roskadásig töltve az ágakat a jó illatú gyümölccsel, mely különleges is, és a mi vidékünkön (értsd alatta a dányi kerteket) ritka. Albániából származó kerekded mosolya mindenkinek feltűnik. Hát még az íze! Roppanó zöldessárga húsában gazdag cukortartalma miatt a legkiválóbb lekvárnak és természetesen pálinkának. Kisüstben főzve.

A gyümölcsöskertet átszeli, egymással keresztezi a talicskával járt utak vonulása, annak megfelelően, mikor, mi került terítékre, azaz a szüretelő olló alá. Szőlő vagy berkenye, esetleg a som, a körték változatai az erdei vajkörtétől kezdve az Ilonka fajtán át egészen a tüskés körte julius végi betakarításáig.

Egy sárga színű kis virág az egyetlen Isten-adta élőlény amelyik szomorúnak látszik.

Nem is tudom, miként került ide, a talicskával járt út közepére, hogy mindig figyelni kellett, rá ne lepjek, el ne gázoljam mert egyedüllétének magányában szebb volt ott mindennél. És mindenkinél.

Tegnap vígasztalhatatlanul elment az életkedve a kis sárga virágnak. Már reggel láttam, hogy nem emeli fel a fejét az ég felé hálaadásképpen mint más napokon, hanem kitartóan a földet nézte.
Lehajoltam, vizsgálgattam néhány centis szárát, egészen az avarközelbe kerülten símogattam a szememmel. Így gyógyítottam, de a kijelölt sorsán már segíteni nem tudtam. Egyre kisebb lett a nap folyamán, este pedig már alig nyíltak sárga szirmai, bezáródott az élete.

A kis sárga virágú növénykének, mely jövevény volt nálunk különös illata volt. Keserű illatú, bánattal terhelten. Igen! A keserűség nem csak íz, hanem illat is. És életérzés olykor, amikor bánat költözik belé.

Az élet fenyegetéssel, bántással teli világa csak az emberek között állandó. A virágok között nem, mert azok folyton nyílnak.
Beosztják egymás közt a feladatot: ma én vígasztalom az embereket szép színes virágommal, aztán te következel és végül ha jön is a tél, a gyümölcsöskert nem lesz sokáig virág nélkül, mert szinte a havas táj kellős közepén már bontja szirmait a som (Cornus mas) és hirdeti a kikeletet, az idő folytonosságát és végtelenségét.

Így jelentkezett be a sárga színű virág után a lila szirmú őszi rózsa. Ott, a gyümölcsfák között az utak vészjósló vonulása mentén. Dacolt a veszéllyel, a rá leselkedő ellenséggel (még az emberrel is), és vidám volt, közlékeny, sőt mondhatnám harsány.

Az őszi rózsa nem a rózsafélék családjának tagja, hanem a fészkesvirágzatúaké. Nem rosaceae hanem compositae.
Olyan hetyke, hogy máris féltékennyé tesz: ki ennek a földnek az ura, -kérdezem tőle- te vagy én. És a válasz egyértelmű, ellentmondást nem tűrő, ezért elsompolygok és csak messziről nézem ágvillás elágazásait mely nem egyedül áldott díszei a gyümölcsöskertnek hanem társakkal jött, egységben az erő.

Az egyik növény az elmúlásé lesz, a másik a kikeleté. Így kerek a világ.
Kerek, de nem érthető.
Nem érthető az ember számára, aki mindenben csak a hasznot látja.

A gyümölcsöskert egyben műhely is. A gondolkodás műhelye, a nagy összefüggések és titkok megfejtője.
A gyümölcsöskert a válasz minden emberi kétségre és elbizonytalanodásra.

A szilvafáról már szóltam. Megdicsértem szorgalmáért, hűségéért, szorultságomban kisegítő reménykeltő munkájáért. Az ajándékokért, amelyet adott nekem, hogy azt tovább adhassam. Hogy legyen belőle szilvalekvár. Legyen szilvapálinka. Legyen fekete színbe hajló aszalvány és legyen friss, felüdítő látvány és íz, aroma az ebéd után vagy a délutáni uzsonnakor.

A szilvafa a természet ajándéka, a természet műve pedig az Isten ajándéka.

De mit mondjak kedves barátaim a barackfákról. Már évek óta nem teremnek. Még mutatóban is csak egy-két szemet amire rácsap azonnal a vonuló madársereg.

Ki adta nekünk ezt a hálátlan némbert. Permetezni, metszeni, dédelgetni, babusgatni azt megkívánja.
Maradjon ki csak egy permetezés a szükséges időben és meglátod, azonnal sírva fakad. Elsárguló levélkönnyei hullanak a földre és csak csupasz ágai markolják a levegőt.

Így volt ez most is. Az idén is. Tavaly sem termett, két éve sem és hogy mi lesz a jövő azt nem tudjuk.

Ki adta nekünk ezt a hűtlen cselédet. A természet? Az a természet amely Isten ajándéka?
Köszönjük szépen ezt az ajándékot, ebből nem kérünk.

Így dohog magában a szűklátókörű ember. Aki csak hasznot lát a természetben, a saját hasznát. Zsarnokként fogja, erős marokkal tartja és becsméreli olykor. Bűneiben él az ilyen ember.

Mint mondottam az előbb, a gyümölcsöskert arra való, hogy megfejtse az ember a természet titkát. Még az isteni titkokat is, mint pl a roskadásig gazdag termést hozó szilvafa és a meddőségben kitűnő barackfa titkát.

Mindkettő, a szilvafa is, a barackfa is ugyanannak a természetnek (Istennek) ajándéka.
A szilvafában mutatja meg a Teremtő, miként a kis sárga virágú növénykében és a most pompázó lila virágúban a világ szépségét és a gyümölcsöskert egészében pedig az ő gondoskodását és törvényeit.

Az Isten mindenható. Omnipotens.
Gazdag gyümölcsöt is ad és a gyümölcsfákba rejtett jövőt egyben, melynek működése (élete) nem lehet a korlátozott (és önző) embernek a játékszere.

Omnipotens! Mindenható. Mindenben hat, azt jelenti.
Mindenben. A gazdag termésben is és a meddőségben is.
Úgy hat, hogy soha nem tesz rosszat.

A gyümölcsöskert megtanít a bölcsességre, ha bölcsek akarunk lenni. Az igazságra, ha igazak akarunk maradni.

Amíg ezen gondolkodom, keresem az érveket (nem pedig az érvek nélküli közléseket), eszembe jut LOEWENICH (Walter von) német teológus tisztán kimunkált érvelése éppen az Isten mindenhatóságáról.

Mi ennek a lényege?
A lényege az a mindannyiunk számára ismert történet ami a zsidók egyiptomi létének kezdetére utal József történetében.

József, Jákobnak (kit később az ÚR Izraelnek nevez) tizenkét gyermeke közül a tizenegyedik testvéreinek áldozata lesz.

Szép, tanulságos, megható és hosszú a történet, ezért nem mondom el és azért sem kezdek bele mert akik ezt az írást olvassák (remélhetőleg) ismerik is, mi lett Józsefből és hogyan mentette meg ez a testvérei által eladott, (kiebrudalt) ember a zsidókat az éh-haláltól.

Olyan ez mint a barackfa és a szilvafa története a Felsőhegyen. Az Isten Mindenhatóságára vall. És nem mondható, hogy csak a szilvafa "viselkedik" a "JÓ Isten" akarata szerint és a barackfa nem.

Mert a barackfában is ott van, -miként szilvafában is- az isteni mindenhatóság és tudjuk ez fogja megmenteni az emberiséget.

A Mindenható ugyanis ott volt József eladásában is, mert tudta, hogy csak így válhat ez a nép annak a keresztény-zsidó vallásnak az alapjául melyet mi keresztények most gyakorlunk.

A