Ennek pedig tíz éve (második rész)

A létszámot illetően, nem is jut eszébe az embernek minden név, minden arc.

Mert, hogy Hangodi Marika és Kurunczi (Pici) Pista felesége, Ildikó kimaradt a névsorból, az csak annak "köszönhető", hogy a zarándokokra jellemző szerénység és egyben vidám jelenlét ha valakire, akkor rájuk igaz volt. Mindkettőjükre végig, tizenhat napon át és máskor is, ha együtt mentünk, -emlékezetem szerint.

És voltak még, akik néhány napig jöttek, Márti férje, Borika, (Tóth Andris párja), Hangodi Jóska és minden bizonnyal még többen akik most nem jönnek elém.

Zarándoknak lenni mindenekelőtt alázatot követel. A zarándok a földet nézi de az eget látja. Zarándokolni nem hiúság, nem is divat nem is sport, nem is csak időtöltés hanem kiállás, bátor bizonyítása annak, hogy az úticél hiányzik életünkből. Nem az élmény és nem rosszul értelmezett közösség hajtja az embert hanem annak az életnedvnek a felszívása ami sokáig táplál, sokáig, erőt ad más küzdelmek sikeres legyőzéséhez és felszabadult örömet a szépnek, jónak, nemesnek a meglátásához.

A zarándoklat tanulás is egyben. Varázslatos személyiségformáló éhség a szolgálatra, a tettre, az áldozatvállalásra és a befogadásra.

A zarándoklat türelem és tűrés, az élet kohója, a megváltozás eszköze a jó út megtalálása és a saját egyén, a magam, az egó olyan háttérbe szorítása amely helyet ad másoknak arra, hogy tudjanak élni, lenni, kitűnni, értelmes dolgokra lelni.

A zarándoklat a téves utak helyrehozója. Az eltévelyedés, a rossz döntés, a sikertelen vállalkozás, a nagyratörés, a váratlan élethelyzetek csapdája kiszorítják ugyanis az embert a normálisnak mondott státuszából.

A zarándoklat megtanít választani jó és rossz között. Megtanít konfliktust tűrni, a váratlan helyzetet elfogadni, a nem tervezettet asszimilálni, a helyeset és a helytelent egymástól elválasztani.

A zarándoklat a felszínességre veszélyes. Az élvhajhászatot elutasítja, az élményt redukálja, a fogyasztást mérsékli és az egyszerűséget, a tisztát előnybe részesíti.

A ma embere ezekért nem szeret zarándokolni. Nem meri vállalni saját magát, holott hirdeti ezt. Nem mer szembenézni gyengeségével mert azt más eszközökkel kiváltja: luxussal és fogyasztással.

A ma embere hamis útakon jár. Bolyong és keresi önmagát. A valamikori természetes lényét, amikor még nem esett áldozatul a világ manipulációinak, hazugságainak és a saját illúzióinak.

A ma embere saját szokásainak és másoktól átvett példák rabja. Utánoz és nem tervez, másol és nem teremt, követ és nem vállal.

A ma embere tömegbe meneküll és nyáj szellembe burkolózik.
A ma embere elfogad és nem gondolkodik, beszél amikor hallgatnia kellene és hallgat amikor szólnia.

A ma emberének példaképei azok akik életét lesoványítják, erejét kizsigerelik, akaratát lebénítják, akik kizsákmányolják és ópiummal ellátják.

A ma embere éhségét eléje szórt hamis gyöngyökkel ki lehet elégíteni. Nem véréből vett tehetségeknek tapsol hanem import árúnak, nem a valamikori nemes név hevíti hanem álnevek, álhírek és hírességek vonzzák.

A mai ember, vagyis mi, egy ellentmondásos kor áldozatai, akik nem akarják tudni sem a közeli, sem a távoli jövőjüket. Nem hevít bennünket veretes értékeink áldozatban vérben, verejtékben, összekulcsolt kézben fogant fájdalmasan szép múltja de ugrásra késztet sok csörgősapkás mutatványos fricskát mutató bolondsága.

A ma ember jelenének és jövőjének áldozata, melyet jól tervezett (vagy véletlenszerű) virtuális élményei határoznak meg.

A ma emberének választani kell: vagy zarándokol és így visszatér valamikori önmagához, vagy építi mások által tervezett és szervezett jövőjét. Jövőtlenségét.

A mai ember itt él körülöttünk. Mi vagyunk saját magunk, mi a tágabb környezet, a kontinens és a világ, melyben élünk, égünk, vagyunk és szenvedünk.
Céllal vagy céltalanul.