Ennek pedig tíz éve

Ez jutott az eszembe amikor a dányi iskolai oktatás 350 évének megemlékezésére a tavasszal Kókára emléktáblát mentem készíteni.

Tíz éve annak, hogy a dányi népfőiskola, lelkes tagjainak, pártolóinak segítségével a Magyar Camino útvonalának "bejárására" indult.

A csoportot Heim József vezette. Megtervezte a magállók helyeit, itt elláttak bennünket -lehetőség szerint- elemózsiával, ággyal, meleggel, szíves szóval.

Megkerestem az "útlevelemet" is. Ez van ráírva a címlapra: MAGYAR ZARÁNDOKÚT Zarándokútlevél magyar és angol nyelven.
A hátlapján az esztergomi bazilika és a máriagyüdi templom.

Ma is beleborzongok az út részleteibe, mert ahogyan az egyszerű összehajtott papírlapon olvashatjuk, meg is szólít bennünket a "Passport":

"Kedves Zarándokok! Sok szeretettel köszöntünk a zarándokok sorában. A zarándokút a barátság, békesség, szeretet, elmélyülés és megnyugvás útja." És még ad néhány szóval biztatást, elvárható és elvárandó, zarándokhoz méltó magatartást illetően , jó utat kívánva a végén.

Kinyitom a könyvecskét, nézem az útvonalat, teljes hosszában, fölülről lefelé.

Esztergom az első állomás. Aztán Dobogókő, Pilisszentiván, Budapest XII kerületi zarándokszálló, Szigetszentmiklós, Ráckeve, Dunavecse, Solt, Harta, Kalocsa, Fajsz, Szekszárd, Ófalu, Pusztaszentlászló (ahol Mindszenty bíborost őrizték), Pécs, Máriagyüd.
És a közbeeső települések, mind-mind máig élő élmény.

Sokan voltunk. Végig ugyan kevesebben, de voltak útszakaszok ahol "tömegnek" látszódtunk. 16 napig mentünk, két tavasz és két ősz négy-négy napján.

Máriagyüdre érve, estébe hajló idő volt már, borult éggel, szemerkélő esőt vittünk, de a fiatal plébános vidámsága és vendégszeretete erőt csepegtetett fáradt izmainkba nem csak "fejedelmeknek" kijáró vacsorával, hanem a szív és inkább talán Mária szeretetével ölelve át bennünket.

Aztán néhányan folytattuk később az un mellékútvonalakon a sárga, két ferde vonallal áthúzott nyíl "útmutatását", mely a Magyar Camino egyezményes jele.

Soltra mentünk autóbusszal, aztán Kalimajor, Harta, a Szelidi tó, Gombolyag útvonalon Kalocsára. Ezt négyen jártuk végig, Nusika, Tóth András és Csepeli Ildikó, valamint jómagam, mert a "fősereggel" nem tudtunk menni így pótlólag tettük meg az utat. Tóth Andris kétszer is, mert ő előbb is már ugyanezt megjárta. (Ha már említettem neveket, másokat is ide kell idéznem, Heim Józsi mellett Erzsike a felesége, Kővágóné Erzsike, aztán a barátja Laci Isaszegről, Lázár Csabáné Kriszti (Kandó Kálmán u) Menyhártné Szekeres Marika Kossuth utca, Lázár Jani, Szira Erzsi (asszonynevét nem tudom, Rózsa u), de zarándokolt még Bugyi Marika, Tóth Istvánné Lázár Mari, Sebestyén Márti (asszony nevén?) és többen még egy-egy szakaszon.

Aztán Kalocsa volt a harmadik utunk, Homokmégy, Császártöltés, Hajós, érintésével majd még egy és még több, mely csak álom maradt.

Én nem állok messze az igazságtól ha azt mondom, hogy a zarándoklat egyéni út elsősorban, lelki út is, de sohasem egyedüllét.
A fizikai fáradság, sérülések és útközben ért betegségek elmúlnak. Bár ezt mondjuk legtöbben amikor a zarándoklatainkról beszélünk, de tudjuk, hogy nem ez a lényeg.

A fontos a benső út.
Mert ezt is járni kell.
Fontos, kit viszünk magunkkal. Kit viszünk a szívünkben.
Fontos kiért és miért megyünk.
Fontos, hogy van-e bennünk többlet, értéktöbblet amikor haza térünk.
Fontos, hogy meddig tart ki ez a többlet. Útmegerősítő, útelágazó, iránytaró, vagy irányváltó-e az útunk.
Fontos, mások mit őriznek meg belőlünk az út végén.
Mit őrzünk mi másokból.

A zarándokút belső vizsgálat. Akár még egy kisebb távolság megtétele is, Máriabesnyő például.

A belső vizsgálat a bíró előtti vallomástétel.

A bíró mi is lehetünk. A válaszaink önismeretre, önvizsgálatra, vallomásra késztetnek bennünket. Bírák is vagyunk saját tetteink bírája. Elkövetők is vagyunk, saját terheinknek számbavétele. És olykor ügyészek is vagyunk, kik büntetést kérnek ránk, fejünkre olvasva, hol mikor és mit vétettünk.
Saját magunk ellen, környezetünk ellen, a másik ember ellen, a törvények ellen, a Legfőbb Törvény ellen.

Az önvizsgálat lehet belső szemlélődés. Kontempláció. Nézem magamat a másik, a mások szemével.

Lehet önvizsgálat a zarándokút kegyelmének ajándékával. Ez hirtelen rádöbbenés. Az út és az idő egy pontján. Az oka a döbbenetnek látszólag rejtve marad. Percek, pillanatok, mozzanatok halmozódása egy megvilágosodó turbulens felismerésben.

Ha ezek nincsenek a tarsolyunkban hazafelé, akkor azt mondhatjuk: Jártunk egy jót. Nézelődtünk, ettünk, ittunk, turistáskodtunk.

Tíz év nem hosszú idő.
Tíz év alatt bizonyos dolgok elfelejtődnek, más dolgok felértékelődnek.

Remélem nekünk a Magyar Caminóból nem csak a zarándokútlevelünk maradt meg.

Hol tart ma a Magyar Camino, nem tudom. Járják-e még mint tíz évvel ezelőtt? Vagy a kiépült zarándokszállások csak üresen várják a "peregrinusokat", a zarándokokat vagy be is fogadják őket? Remélem ezen utolsó az igaz.