Itt vagyTartalom / Meghalt Albert Györgyi

Meghalt Albert Györgyi


Beküldte st33lboy - Ekkor: 2008 October 03

Gyászol az egész sztárvilág: meghalt Albert Györgyi (†44)! Az ismert televíziós személyiség tegnap este a TV2 Aktív című műsorának élő adásába volt hivatalos, ám oda már soha nem érkezett meg.

Egy étteremből igyekezett épp haza, ahol két forgatás között pihent. A taxi már lefékezett a háza előtt. A sofőr azt hitte, hogy a riporter csak elaludt, ám amikor megfogta a kezét, érezte, hogy hideg. Azonnal riasztotta a mentőket, akik a kiérkezés után azonnal megkezdték a sztárújságíró életéért folytatott küzdelmet. Az orvosok közel háromnegyed órán keresztül próbálták újraéleszteni a szívrohamot kapott Albert Györgyit, aki azonban belehalt az infarktusba.

– Egy ismert televíziós személyiség egy taxiban rosszul lett és elhalálozott a Frankel Leó utcában – erősítette meg a hírt Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese. Az eset után a rendőrség órákra lezárta a helyszínt.

– Egy eszméletlen nőhöz riasztották a mentőket, próbálták újraéleszteni, de menthetetlen volt – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, aki hozzátette: mivel közterületen történt a haláleset, rendőrök vizsgálják az esetet.

A riporternő a TV2-be igyekezett volna, de sosem ért oda. Pedig a szerkesztővel fél órával az indulása előtt még jókedvűen beszélgetett, azt mondta, remekül érzi magát, és alig várja, hogy ott legyen az élő adásban.

– Mély megdöbbenéssel fogadtuk a hírt, nem találunk szavakat. Természetesen a TV2 valamennyi műsorában megemlékezünk Albert Györgyiről – mondta Magyar Rita, a TV2 szóvivője. Albert Györgyi utolsó napja a televíziózás jegyében telt; nem csak este nyilatkozott volna az Aktívban, délelőtt a Szulák és más című talkshow felvételén járt mint meghívott vendég. A stábtagok elmondása szerint kimondottan jó passzban volt, vidáman és csinosan érkezett a forgatásra, és jókedvűen távozott onnan. Napközben betért törzshelyére is, a lakása közelében levő Gusto caféba is. A budai kávézó nem csupán Györgyi törzshelye volt, az ott dolgozók mindannyian nagyon kedvelték a riporternőt.

– Sokkal jobb barátunk volt Györgyi annál, mint hogy bármit is mondjunk a halálával kapcsolatban – mondta az egyik felszolgáló.

Albert Györgyi 22 évvel ezelőtt a Magyar Rádióban kezdte karrierjét, de igazán ismertté külföldi sztárokkal készített interjúi tették.

Szenvedélybetegségéről és depressziójáról a Miért pont én? – A depresszió fogságában című könyvében, míg válásairól és szerelmi kudarcairól a Miért pont ők? – A férfiak fogságában című írásában vallott torokszorító őszinteséggel. Terveiben szerepelt, hogy felszámolja magyarországi életét, és Angliában kezd új életet...

Forrás Blikk.hu

http://www.blikk.hu/cikk.php?cikk=119171