Ítéletek és balítéletek, kontaminált (összekevert) XXI-ik század

Az összekevert nyelvi és értelmezési nehézségekről és mintegy szimptomatikus mai jelenségről írtam ezen a hasában már a minap, amikor a cikk legvégén a személyes névmások helytelen alkalmazását említettem. (Személyes névmást alkalmazni a tárgyakra).Ki emlékszik rá? Sőt! Kit érdekel? -ezen sem lepődök (már) meg.

Mégis elővettem a témát, mert tegnap délután, azaz szombaton a Bónum TV adón hallgattam Barsi Balázs atya OFM prédikációját, tanítását.
Nem ez volt a mondanivalójának lényege amiről szólok néhányszót, de ez is része, szerves része volt homíliájának.

A szeretetről beszélt, azzal összefüggésben, hogy mennyivel más, mennyivel több az ember mint minden más élőlény, vagy akár az univerzum bármely tagja. Hogy mi adja az embernek ezt a többletet, azt kitalálhatjuk: ez pedig a teremtettsége.

Előre bocsátom mert nem tudom most Balázs atya szentbeszédét elemezni, nem ez a témám, de annyira bennem él, hogy szótlanul elmenni mellette még ebben az írásban sem tudok, nem másról, mint a dolgok összefüggéséről akarok írni. Az ítéletekről.

A lényeg, a lényeg -mint szoktákvolt mondani, ez pedig nem más, mint annak az egészen biztos igazságnak a kimondása, hogy Balázs atya ha mondjuk a közszolgálati tv-n annyit szerepelne mint az ú.n politikai vitaműsorok, (nem is beszélve a kereskedelmi tv adókról mert az lenne a csúcs), akkor a világ, értsd alatta az emberek is jobb, jobbak lennének.
Igaz hát amit Zsolt atya mond időnként: Barsi Balázs egy ma köztünk élő próféta!

Hogyan jön Barsi Balázs, Ferences rendi szerzetes és az általa mondott ítélet most szóba, hogyan kerül a személyes névmások témakörébe (nahát ez is lehet egy kontamináció, de nem az!), azt azonnal megmondom.

Nem mondhatjuk azt egy állatra, például a kutyára sem, hogy "ő" kutya. Sem a kutyára nem mondhatjuk, sem pl a nyakörvére. "Ő egy nyakörv".

Balázs atya azt mondta, hogy egy virágra nem mondhatom, hogy "szeretem". Egy kutyára sem mondhatom azt, hogy "szeretem".

Mondhatom viszont azt, hogy kedvelem. A virágot is, a kutyát is. A kedvelem is vonzódást jelent, miként a szeretem is, azzal a különbséggel, hogy egyik állat, a másik növény, de mindkettő tárgy.

Az embert illeti meg -és senki mást a világon, Univerzumon innen és túl- hogy mondhatom neki: szeretlek. Ezt mondja a szerzetes pap.
A szeretet szó -de inkább cselekvés- az Atyától jön. Az Atya szeretetében lett megalkotva az ember. A szeretet hívta életre, tehát a szeretet Istentől jövő adomány az embernek.
A szeretet ezáltal Isten-cselekmény, az embernek a "Megistenülése", ami azt is jelenti, hogy tudata van. Vagyis ráébredése a világra. Tudja az ember, hogy van,hogy felfogja a van-nak a mikéntjét, azaz a maga környezetét. Az ember ezért tud viszonyulni a környezetéhez. Mondhatom azt is, hogy öntudata van.

A növénynek, az állatnak nincs öntudata. Nem tudja helyzetét megítélni, a Van előtti állapotot felfogni és a Van utánit sem.

A magyar nyelvben, ezért, (vagy másért), csak rá vonatkoznak a személyes névmások.

Ha valaki nincs ezzel tisztában, akkor összekeveri a dolgokat. Kontaminál!

A hitében hívő ember aki vallását is gyakorolja nap mint nap, nem keveri össze az össze nem tartozókat.

Egy példát is mondok erre.

Még a gyermekkorom emlékei közé tartozik a halottak búcsúztatásának a formái és a szertartásai.
Ez megváltozott.
Nem háztól viszik ki a halottat a temetése előtt. Ez közegészségi szempontból előrelépés. Más tekintetben nem, pl a tőle való búcsúzás ideje és módja szerint visszalépés.
A temetési szertartás latin nyelvű szövegét jobbára ismerem. Most ez magyarul történik. Ez előrelépés.

Az énekek népi vagy szerkeszett, de vallásos témájú szövegek voltak, sok szép mondanivalóval. Polgári szokásoknál klasszikusoktól vett gyászzene szólt.
Ma sem polgári sem népi, sem zenében sem szövegben búcsúztató zenei része. Hogy sláger-e ami elhangzik azt nem tudom de hallva és értve sokszor úgy hat mintha paródiája lenne a szegény elhúnyt életének is, halálának is. Nagyon rossz szokássá alakult és sajnos általánosnak mondható ez a változtatás.

Ezek is "babiloni" szavak. Annak a megállapításnak az erősítése, hogy közeledünk a babiloni nyelvhez. Ez pedig rosszat jelentett, pusztulást hozott annak a népnek.

Mindennek ideje van! Szabott ideje, miként a Bibliában olvassuk egy helyen. Ideje a vígságnak, ideje a szomorkodásnak.

A farsang a vallásos népi szokások idején a vígság ideje volt. Emlékszem -bár részese nem voltam- a nagybőjt előtti három víg napra, három napon át a legények a leányok, a fiatal házasok (övék volt a harmadik nap) déltől estig ropták a táncot a garázs-kultúrházban. Ittak is, ettek is. A heves vérmérsékletűek néha összeverekedtek. Aztán kibékültek. Megbékültek és készültek a nagybőjti szűkös napokra. legalábbis élelem tekintetében szűkösre, de lelki táplálékkel megtelve, feltöltekezve várták a húsvétot.

Ma a bőjti időszak nem ilyen. Zajos, veszekedős, háborgó, itallal, étellel jóllakató, hangos. És haragos. Mint az "ég" ami esőt nem ad, mint a föld, ami kiszárad, mint a nap, amelyik fényét és melegét veszti, máskor pedig szükség nélkül ontja.És történik mindez emberi kontroll nélkül, a legkisebb bánat átérzése nélkül.

Ez is babiloni nyelv. Sőt annak a már az értelemben is zavart állapota. Kettős mérce! Visszájára fordítás. Kognitív disszonancia. Mi mindent felölel a mi pogány szokásainknak kavalkádja! Minden rossz leolvasható róla és belőle és eszünk ágában sem jut, -mivé válunk mivé leszünk.

Hallgassunk a prófétákra! Jeremiásra is aki akkor hirdette az igét amikor Babilon lett az úr, a zsidókat elhurcolták (vagy éppen a legelesettebbeket helyben hagyták), a templomot lerombolták, a királyokat megvakították.

Hallgassunk a prófétákra. Legyen több Barsi Balázsból és kevesebb azaz semmi a másik balázsokból.

Én ezt szeretném. És azt is, hogy ne keverjük a személyes névmásokat, az embert se tévesszük össze a kedvelt élőlényekkel.
Beszéljünk tisztán, érthetően magyarul.Az élőknek is, a megholtaknak is.

Még talán nem késő!