Tudatosan, vagy sodródva

Sok furcsasággal találkozik az ember, akár még az interneten is. De a való életben sem sokkal különb a helyzet. Olyan átalakuláson megy keresztül a v mi világunk, a közvetlen környezetünk is akár, de a szélesebb társadalom is, amit gyermek -sőt ifjú koromban elképzelni se tudtam. Más sem.

Mert, hogy körül vagyunk véve a tudomány és a technika fejlődésének számos tanújelével, akár az orvoslásra gondolunk, az építkezésekre, a hatalmas műszaki vívmányokra vagy csak egyszerűen a napi szokásainkra, az egyre megy.

Változás és változás. Sebesen. A zászlónk magasan van. Ráírva: INNOVÁCIÓ! Mindig feljebb és feljebb. Új és újabb eredmények kellenek. A gyarapodás pedig nem állhat meg. Ha nincs növekedés egy országban akkor lemaradás van. Növekedés kell hát, nem is csak egy számjegyű.

De meddig tarthat ez így? Meddig növekedjünk? Mire fejlődjünk?

Volt egy művelt nép az ókorban. Az emberiség bizonyos értelemben vett bölcsője, ahol a csillagászat, a műszaki tudományok, a matematika, filozófia, asztrológia csodás fejlődésen ment keresztül.

Aztán tovább is akartak növekedni. Egészen az égig! Tornyot építettek maguknak, tetejére szentélyt az istenüknek, Marduknak.
Messzire akartak látni ebből a toronyból, mert Mezopotámia földfelszínét köd és pára borította. Nem látták a csillagokat tőle. menjünk hát a csillagok fölé -gondolhatták magukban. Menjünk föl az égbe, (így ruhástól, mindenestől) nézzük meg az Istent!

Babilonia a megnem értés szimbóluma lett. A fejlődés megakadt, mert nem tudtak egy nyelven bezélni. El is tűntek a föld színéről.

Most mi ezt az utat járjuk. Vagy csak kérdezem: ezt az utat járjuk most is? Igen, ezt az utat!

Hogy miképpen keveredik össze a nyelvünk és lesz logikátlan értelmünk azt három példával mutatom be.

Az egyik példának az összefoglaló neve: visszájára fordítás.
Mit jelent ez?
Egy példát mondok, de többet is lehet, bármely területéről az életnek.
Ha valakit rajtakapnak azon, hogy eltulajdonítja (ellopja) a másét, a társadalmi tulajdont vagy akár az egyénit is jogtalanul dézsmálja akkor azt mondja a bűnös (talán) na és? te pedig mennyit loptál ekkor meg akkor.
Valaki azt mondja, hogy most milyen sokat lopnak ezek vagy azok. És a válasz? amazok nem loptak?

Mi ennek a következménye: a bűn soha nem derül ki. A bűnös mindig megússza. Vagy így vagy úgy.
A visszájára fordítás az új társadalmi berendezkedés egyik fegyvere lesz. Vagyis lefegyverezője minden anomáliának, minden anómiának (normaszegésnek). Megy az élet tovább, míg lesz egy ember akire majd visszafelé lehet mutogatni. Ha már ez sem lesz, egy bűnbak sem található, akkor már a bűn mindent ural.
Aztán ez sem lesz.

A másik mai babiloni nyelv, vagy módszer az úgynevezett kettős mérce.
Ebben a nyelvezetben a mondanivaló hogy amit az egyik ember megtehet, azt a másiknak nem szabad.
Ezt már a rómaiak is kitalálták (de ők nyiltan meg is mondták): Qod licet Iovi, non licet bovi. Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek.
Hát hol Jupiterek vagyunk, hol ....k.
A kettős mérce a korrupt vagy diktatórikus társadalmak ismérve, ami még a feudalizmusból ránk maradt és a feudál-kapitalizmus sem tudott megszűntetni. A liberalizmus pedig a maga káoszteremtő képességével éppen nem fogja. (mai értelembe véve a szót).

A harmadik "újköznyelv" vagy inkább felfogás) a kognitív disszonancia.
Mit is jelent ez a gyakorlati életben? A disszonancia szót a zeneelmélet használja jobbára. Akkor mondja az összhangzásra, hogy disszonáns, ha a zenekarban a fuvolás (brácsás, hegedűs, klarinétos stb) rendre "mellé fúj", azaz eltéveszti vagy a ritmust vagy a dallamot vagy bármit, ami rendbontásnak számít a zenekarban.
A kognitív szó már lassan közismert lesz, mert használjuk több összefüggésben, főleg a pedagógiában, az észt, értelmet jelenti.
Kognitív disszonancia az értelemben beálló "zavar".

Ilyen például a tudatos rosszat akarás, az emberek félrevezetése, félre tájékoztatása.
Így történt valóban, de nem ezt mondjuk el, hanem hajlítunk egy kicsit az igazságon. Ködösítünk, maszatolunk, hímelünk-hámolunk. Mindent mondunk, csak a színtiszta igazat nem.

Czakó Gábor író azt mondta éppen itt Dányban az egyik előadásában, amikor azt akarta kifejezni nekünk, hogy miként lehet egy országot (népet) legyőzni, hát úgy -mondta- hogy el kell venni a nyelvét. Vagyis beszédzavart, beszédhiányt kell végrehajtani, így biztos a győzelem. Mert szóból ért a magyar,- mint tudjuk.

KI kezdte, ki volt az első, kinek jár az "auktor", az első megnevezőt illető dicséró szó, nem tudom.
Én mindenesetre nem tudom őt elismerően megszólítani. Csak a legrosszabb véleményemet tudnám neki kifejezni -ha lenne ezt kinek címezni.

Sajnos a címzettek tábora nő.

Mire gondolok?

Elmondok egy rövid történetet. Bementem az egyik boltba, (nem érdekes, hogy hol, mert a jelenség általános) és mondtam, hogy ezt kérem. Az eladó rámutatott egy csomag tejtermékre és visszakőrdezett: "ŐT"?

"Ő" tehát nálunk a kapnyél, a rozsdás bicska, méghogy a kutya vagy a macska, de a síléc is és minden más tárgy szinte, amit megszemélyesítünk.

Mert tanultuk: Személyes névmás, személyeket helyettesítünk vele, én, te, ő, mi ti, ők.

Hogyan mondjam ezután: "mi kapanyelek". Vagy "mi, tüskésdisznók".

Kérlek benneteket a nyelvünk és nemzetünk védelmére: a személyes névmásokat ne cseréljétek össze a tárgyakra vonatkozó megjeleölésekkel.

És van még egy dolog amiről szólni szeretnék, de most nem teszem, mert még nem ért meg bennem a bizonyosság: nem sértegetni akarok, hanem egy rossz szokásról leszoktatni magunkat. Ez is disszonancia, de talán nem tudatos, nem kognitív hanem a kor okozta értékvesztő. Ez is nagyon nagy baj.