A keresztények egységéért. Csütörtök.

"Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra" (Ézs. 1-17)

Az evangélikusok templomában Gulybán Gergely görögkatolikus parókus volt az Ige-hirdető. Vele még nem találkoztunk, igaz két év kimaradt a Covid miatt.
Fiatal ember, energikus, magabiztos.

Az evangélikus templom falai fehérek, díszítetlenek. Mint minden protestáns templomé. Itt kivétel az, hogy a szemben lévő falon egy nagy olajfestmény van, közvetlenül a szószék alatt. A szószék a magaslatokban van, az ember szinte az ég felé néz ha a prédikáló papot nézi. A festmény egy nagy Jézus kép: Jézus az Olajfák hegyén imádkozik. Magában, elhagyatottan, szomorúan. A falon még egy-két szőttes és az ódon illatú templomban máris felhangzik az együttlét kezdő éneke: "Öröm van nálad, még ha búbánat is ér minket".

Albert Gábor evangélikus lelkész bársonyos hangján köszönti a jelenlévőket és máris felzeng az orgona: "Ha Jézus Krisztus jár velünk, ő a mi utunk életünk". Nem ismerem éneket de a kiadott ismertető révén mégis együtt énekelhettünk mi is a testvérekkel, mert a dallama ugyanaz minta "mi" énekünkben: "Szentlélek Isten szállj le ránk".
(Énekeljétek el, leírom az utolsó versszakot, melyet az Igehirdetés utánra osztottak: "Dicsérünk Téged Jézusunk, Nevedben bátran indulunk. Követjük lábad szent nyomát, És minden évünk Téged áld".

Az evangélikus templom Gödöllőn a Petőfi téren van. A templom előtt áll a nagy költőnk szobra. A Petőfi család is evangélikus vallású volt.

Szép és esztétikusan megújulnak a gödöllői templomok. Vagy teljesen újak.
Az államnak az egyik legszentebb kötelessége, hogy segítse egyházait. Építse a népek templomát, vallási gyülekező helyeit.

Ha valahol igaz, a gödöllői evangélikus templom ódon falai között százszorta igaz amit Reményik Sándor mond:

"Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek
Kicsi - fehér templomotokba
A holtak mellétek ülnek.
A nagyapák nagyanyák
Szemükbe számvetés vagy vád,
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát".

Reményik Sándor könyörgő vádbeszéde ránk is illik. Nem csak a szülöföldjüket kényszeredetten elhagyó, az elüldözött erdélyi magyarokra. Ránk is, akik éppen most hagyjuk el tempomainkat, iskoláinkat. És ha ezt -igaz nem ilyen direkt formában- felvetik és szemünkre hányják papjaink, az ökumenikus alkalmakkor is, ha egymás között vagyunk, akkor is, az nem párt-politizálás, hanem kórkép és figyelmeztetés.
Elhagyott iskolák, kiüresedő templomok, elhagyott tudás, lelki nemzetvesztés.

Kihallottam én ezt nem csak tegnap, tegnapekőtt vagy máskor, de kihallottam a parókus pap szentbeszédéből is.

Félelemről beszélt. Konformizmusról, fásultságról. Beletörődésről és tompaságunkról.

Jó volt, szinte megnyugtató a záróénekünk: "A fényes nap immár lenyugodott, A föld színe sötétben maradott".
Fohászkodunk Istenhez, de vajon igérgetéseink komolyak-e?

"Ha megtartasz holnapi napomra, Nem fordítom azt megbántásodra".