Az átélés öröme

Végignéztük XVI Benedek pápa halotti búcsúztatójának szertartását.
Bizonyára sokan tettek így, akár a Duna TV-t akár a Bonumot nézték.

Most jöttem, talán egy pár perccel ezelőtt a dányi temetőből, ahol János barátomat utolsó nyughelyére kisértük.

Az elmúlt évben tizenhét temetés érintett közelről, barátaimat, rokonaimat és édesanyámat veszítettük el.

A temetés szomorú végtisztesség az élőnek, -azt hiszem ebben mindannyian egyetértünk.

Egyetlen temetést említek az alábbiakban ezek közül: az emeritus (kiérdemesült) pápa búcsúztatóját.
Tanulságként teszem ezt, sőt talán azt is mondhatom, hogy tanúságként arra vonatkozóan, hogy miként érthetjük meg a végső és nagy igazságokat, miként erősödhetünk meg hitünkben.

Ne vegyétek ezt okoskodásnak vagy nagyképűségnek tőlem, hanem egyszerűen egy olyan (átélt) pillanatnak, amikor az ember többet tud és többet lát mint általában látni vagy tudni vél.
Vagy vegyük a pillant ajándékának amely most jött el és ha nem is túl gyakori az életünkben, de nem is "hiánycikk", ha nem is általános de nem is véletlenszerű, ha nem is többszöri de nem is csak egyszeri.
Figyeljük meg jól a perceket, a pillanatokat, mert nagyon sokszor mondanak és jelentenek többet mint egy futó emlék. Vagy még emlék sem.

Röviden azt szokták mondani, hogy az üzenetek köztünk vannak. Úgy is nevezik ezt az üzenetet, hogy jelek. Jel, vagyis valaminek jelzője, ismérve, más módon való kifejezése a lényegnek. Élnek és dolgoznak a jelek és üzenetek. Hatnak és irányítanak. Csak nem mindig tudatos ez az ember fejében. Hogy tudományos fogalmakkal mondjam ugyanezt: nem kerül a tudat felszínére, hanem tudatalattivá lesz.
A lényege ennek az, hogy létezik az üzenet, van és "dolgozik" is bennünk, "rajtunk", akkor is ha mi ezt nem vesszük észre.

Hogy a pillanat hatását ismertessem, el kell még mondani egy dolgot. Ez pedig az amit az ismeretről tudunk. Le fogom egyszerűsíteni a mondandómat, de nem leszek primitíven egyszerű sem. A primitív egyszerűséget el sem fogadná a gondolkodó ember, és mi mindannyian gondolkodó emberek vagyunk. Sértő is lenne mert azt jelentené a primitív egyszerűség, hogy az ember lenézi a másik embert, pedig erre sem joga, sem pedig alapos indoka nincs.

A legegyszerűbb ismeret valaminek a leírása. Elmondása. Úgy ahogyan van. Ahogyan látjuk.

A következő fokozat valaminek a megmagyarázása. Amit én látok benne, amit én tapasztalok. Nem csak leírom, de meg is magyarázom az értelmét. Más is lássa azt amit én látok ebben a dologban.

A harmadik fokozat az indoklás. Megmagyarázom miért van úgy a jelenség, a dolog ahogyan látjuk.

A negyedik fokozat amikor oksági összefüggés van két dolog között. Ennek az oka ez és ez. Vagy ez az ok, ezt és ezt a jelenséget vagy változást okozza. Mondjuk még erre, hogy kauzalitás. (Casus azt jelenti: ok. Szokták volt mondani: Casus belli! A háborúskodás oka)

A következő gondolkodási fokozat, amikor nem kézzelfogható jelenséget ismertetünk vagy magyarázunk Ez az elvonatkoztatás. Nem tárgyszerű, nem látható, nem tapintható. Gondolatiság inkább.

Aztán így jutunk egyre előrébb a gondolkodás szintjén. Annál többet tud valaki a világról minél több elvonatkoztatást alkalmaz vagy ismertet.
Az elvonatkoztatás már magas gondolkodási cselekmény.

Az egészen magas gondolkodási fokra eljutva, az ember már nem csak beilleszti tudásába az ismeretei közé a látottakat, hallottakat, hanem ő maga is kiterjeszti ezt a tudásával, a gondolkodásával. Összeadódnak ilyenkor a szerzett és tudott ismeretek ami egy egészen új felfedezésig is eljuthat.

Ez az alkotó gondolkodás. A kreativitás -ahogyan mondani szoktuk.

De még ennél tovább is juthatunk. És itt állok meg, ezen a szinten és utalok vissza a pápa búcsúztatatásán látottakra-hallottakra.

Nagyon szépen, egyszerűen és érthetően szóltak a kommentátorok XVI Benedek pápa munkájáról. Arról is, amikor három kötetben a Jézus-tant írta le, vagyis az Istenséget Jézus Krisztusban.

A pápa munkájának legfőbb tudományosan elfogadható eredménye -ahogyan én ezt értettem-, hogy mindazokat az új ismereteket amelyeket a tudomány feltár és Jézus életével összefüggésbe hozható, akár történelmi vonatkozású legyen ez vagy archeológiai ("ős-ség") jellegű, netán teológiai vonatkozású vagy vallástörténeti szempontból jelentős, ezt mind-mind behelyezte abba a nagy egységbe amit a tudomány és a vallástudomány, a hittudomány eddig felhalmozott és tudományos értékével egzakttá tett, így ami önmagában ellentmondásos volt talán, vagy kételyeket ébreszthetett az emberekben Jézus életével kapcsolatban netán a hitetlenséget erősítené (felszínes vizsgálat során) az szertefoszlik és az igazság abba a nagy egységbe belesímul, ami kristály tisztán előttünk van akár a felolvasott Igékben, akár az elvont tanulmányokban egyaránt. Ez mindannyiunk történelmi kincse is. Nem csak tömegében tette a Jézus-irodalmat nagyobbá, hanem relevanciájában is egyértelműsítette, összefüggésében is feltárta, összetartozásában is bizonyította, olyannyira, hogy csak megerősödni tudott mindaz, ami Jézus tanításában a hívő ember közös birtoka lett. A mindent felülíró Ultima ratió.

És ez a pont volt számomra -tudományosan megfogalmazva- egy revelancia, hirtelen történő felismerése annak, hogy igaz gondolkodó nagy tudós távozott az Egyházból aki ezután is mindannyiunk tanítója lehet a hátrahagyott írásaival.

Nem történt csoda! Csak egyszerű de komoly ismeretek birtokában beszélgetett három ember a tudós pápáról. Egy történész, egy újságíró és egy pap.

Ismét rádöbben az ember arra, hogy mennyi váratlan pillanat jön vagy jöhet, -ha magunk is úgy akarjuk- ami úgy imádság, hogy egyenes kapcsolódás az Atyához, úgy ismeretbővítés, hogy informálisan ülünk az iskolapadba és úgy hit-tan óra, hogy a tisztelet, a tisztesség és a hitelesség együtt van jelen.

Én ezt az élményemet azért írtam le, hogy lássuk meg az életnek azt az ellentmondását is, ami a napi politika és a hit-tudományos értekezés között húzódik. De kitágíthatjuk azzal is ami a tudás, tudomány, igazság és a propagandisztikus média-kínálat között húzódik.
Lássuk meg, hogy a bennünket igazán eligazító tézisek és ismeretek nem a napi politika szintjén jelennek meg, hanem ott, ahol Isten léte is kézzelfoghatóvá válik. Legyen ez a hitnek a tudománya (teológia) vagy a hiteles (olykor csak hipotéziseket felvető) tudomány világa.

Lássuk be, hogy a primitív, embert, emberségében és tudásában nem tisztelő "gyakorlati-politikai" élet nem értünk, hanem ellenünk dolgozik. Az ember ellen, aki magasabb régiókba vágyik mint az egyszerű tömegvonzás, az ember ellen, aki igazi kincsét csak hitében és hitével találhatja meg, szemben a csillogó és hamis üveggyöngyökkel, amit a világ nem csak kínál, de lelketlen embereivel ránk is kényszerít.

Ferenc pápa lélekben gazdag búcsúztatója, a Duna Tv-n látottakkal együtt az Isten-közelség örömét mutatta meg.