Advent a "Somolyón"

Nekünk, dányiaknak Csík is, Gyergyó is emlékképeinkben egyazon táj. Fergeteges zivatar, pipáló hegyek, tűző napsugár, "Péter-Pál"-napi községi búcsú Csomafalván, esetleg februári disznóölés egy udvarban. Szép emlékek, sőt mi több, ennél is több, emlékeknél is több. Léleképítés! Nemzeti önépítkezés. Hazaszeretet. Magyar történelem. Testvériség! De nem ám a liberál-pusztulásos forradalom értelmezésében, ahol a szabadság is a testvériség is és az egyenlőség is csak annyi, mint flaszterkoptató aranyifjúság borgőzös, véres, gyilkos vonulása az "elizén" vagy az Eiffel torony tövében.
A mi testvésiségünk lelki eredetű, vagyis historikus és szakrális egyben azzal a tájjal amelyik nemzeti bölcsőnk volt és azzal a néppel amelyiktől elválni sohasem tudtunk. Nem is akartunk.

Erdély vagy szűkebben szólva a Székelyföld teljesebb arcát akkor mutatja meg, ha magányosan vagy egy-két társunkkal bolyongunk benne.

Hosszú az országút szürke csíkja előttünk, futva rohan visszafelé az út az autó kereke alatt. Ma már jobb minőségű utakon megyünk mint évtizedekkel ezelőtt. Sőt jobbak a mieinknél is.

Csíkkozmásnál döntünk róla, hogy jobbra megyünk-e Tusványos felé, a Szent Anna tó irányába Bükkszádig vagy esetleg tovább, de vehetjük az útirányt balra is, Kászon felé és megközelítve Kovásznát (Háromszéket) érjük el Kézdivásárhelyt. Természetesen ki nem hagyva a nagy keresztet, a "kopjafaerdőt" ahol levágták Gál Sándornak harminckét katonáját. (Hogy ennyit-e, harminckettőt vagy többet, már elfelejtettem!)

Most csak a képzeletünk szárnyán és a szívünk vágya szerint repültünk tovább Szeredánál. Inkább a Márton Áronról elnevezett líceum mellett haladva a Somlyói nyereg felé tartottunk. Csak hárman voltunk.

Istenem, milyen más most itt a vidék mint a Pünkösdi búcsú idején. Köd van. Sűrű, zúzmarás köd permetező nyirkosságában gyalogolunk. Egy-egy autó ugyan elsuhan mellettünk, néhány szekér is eldöcög, de valójában nehéz, a ködnél is nehezebb és sűrűbb szellemi-lelki köteg ül a szívünkre. Csendesség bennünk és körülöttünk. Homályos pára-paplan fekszik a Barátok feredőjén, sás és káka fonnyadt levele-szára hajol megadóan az ingovány fölé, csak az életfán virít a szentferenci naphimnusz fehérre festett betűje holdnővért, tűztestvért földanyát szólítva (ahogyan megmarad bennünk az olvasott szöveg) és mindenki mást, élőt és holtat, főnév, melléknév, igekötőt és mindent, az egésze világon, mindent de mindent megszólítva tucatnyi mondattal, mert érzed, tudod, látod és tapasztalod, hogy a Barátok feredője nem más mint Isten csodálatos és teljes világa. Kiterjed a gondolat, involválódik, bevonódik a világ az emberbe. Egyvagy nem csak saját magaddal, hanem mindenkivel, jóval, rosszal, széppel, rúttal, csodálatossal, az egzótikus messzeséggel s a rideg tundrával, tajgával, a te szegény lelked minden szépségével és gazdagságával. Egyvagy magával az Istennel! Megteremtődött benned a karácsonyi kisjézus gyermekvolta, isteni volta, isteni teljessége, az Isten ajándéka, kisdedsírású himnuszok és ódák, eposzok nyílnak meg előtted és benned.
Ó te csodálatos Erdély! Te csodálatos "Somolyó" ami a csángók szívén újra és újra kivirágzik. Mert termést hoz. Ételt, italt, vizet és bort. Nyájmeleg közösséget, szeretett türelmet és örökös megbocsátást. Elvesztél, de megtaláltattál. Ha nem Bukovinából jössz hanem Magyarországról, vagy a szomszédos Csíkcsicsóról, a Tatros medréből vagy az óceánon is túlról most egy vagy és önazonos magaddal. A hazával. A nemzettel. A hiteddel. Az Isten-anyával. A két hegy tompa csúcsával, a nyereg befogadó ölelésével, a hármashalom oltár hívogató csengőszavával, a barátok énekével, barna kapucuniusköpennyel, a kolduló és szerető, szolgáló rendekkel, tudással, tudománnyal, zsolozsmával és fennkölt antifónákkal. Te vagy a hegy. Az ölelő messzeség.
Advent gyermeke vagy!

Riadt tekintetű őzikék emelik ránk nagy barna szemeiket. Rőt-vörös bundájukon pihen az erdő. Kecses léptű nászból jöttek. Nem félnek tőlünk. Miért is félnének? Lassú léptű világokat bíró csordamagányuk lassan-lassan fészket épít. Eltűnnek előlünk a csalitosban de megállnak még pózolnak egyet nekünk, amíg elkészül sztárokat megillető művészi fotójuk.

Most már semmit nem látunk a ködön kívül. A szintkülönbség jelentős a hegy aljához képest. Nehezen sípoló mellből jövő igaz szóval mesélem el találkozásaimat amit ezen a kaptatón átéltem öreg emberekkel. Sántákkal, nyűtt cipőjü szegényekkel, rongyos bélésű világot látni akaró szakadásból mondták el röviden életük keserveit. És virágos, Mária-köpenyén termő reményeiket is.

Ott ahol százezrek tarka sokaságot képezve várják a kordon érkezését, a labáriumot hozó elit-eminens diákkal az élen, székelyruhás férfiak és nők méltóságot sugárzó komolyságát, az "Alfaliak"-kal az élen mi is odahúzódva a biztonság és erő várához, mellvédjéhez, most némaság és csend uralkodik.

Csabával és Csanáddal, hárman állunk az oltár előtt. Fehér arccal, érezve a hely méltóságát és szent üzeneteinek közelségét, ez nem is csoda. Szánk nem szól, de szívünk igen.

Fennséges a lét, titokzatos az ég, néhány méterre kereszt és kicsit távolabb a pápa tiszteletére állított székelykapu. A sípálya vastraverzei bekéretőznek hozzánk.

Nem lehet csupán táj a Somlyó környéke. Nem lehet csak egy hely és nem több százezrek és milliók lelki megtisztulását és örömét hordozó Mária-közelség.

Erő és intelem feszül körénk egy bizalommal és reménnyel megtöltött szent hely ez, ahol az égő csipkebokor úgy van jelen bennünk mint ama nevezetesen helyen és időben volt az ősatyák lelkében, Ábrahám és Izsák lelkében.
Ez a hegy Hóreb, a mi Sionunk, tulajdonunk és erőnk, lajtorjánk mely az egekig ér.

Hála és dicsőség az Atyának aki nekünk adta Fiát. Hála és köszönet a Fiúnak aki halálával és feltámadásával megváltott minket, megváltotta a világot. Dicsőség a Szentléleknek akiben minden erőnk és hitünk jelen van.
Köszönet az Istenanyának Szűzmáriának aki mindannyiunk édesanyjává lett.

Csángó-magyar testvérünk a bukovinai Szeret községből vagy az Istensegíts nevű településből, román közegből érkezik hozzánk barátaihoz testvéreihez mindannyiunk közös hazájába Csíksomlyóra.
Lelkében repes a kis madár alakban megjelenő Szentlélek. Messze földről indulva mondja élete párjának: pakolj össze nekem egy kis elemózsiát, mert indulok Somolyóra.

Az új esztendőben is legyen nekünk, minden magyarnak "Somolyó" lelki megtisztulásunk és erőnk színhelye.

Mert 2022 Adventjében is az tudott lenni!