Hajnali mise

Egy szép versidézettel kezdek. Mécs László pap-költő versével, melynek címe: Roráté a Balatonnál.

Rorátéról jöttem
Istenváró Ádvent sötétlett mögöttem:
éhes évezredek aszott-ugar vágya,
hogy az ég szomját friss harmattal áldja:
nyíljék a Föld áldott méhe és Megváltót
szüljön a világra.

Roráté! Milyen sokszor halljuk e bűvös szót. E szeretett szót. E sokat mondó szót. Igazmondó szót, óhajtást kifejező szót. Karácsony eljövetelére emlékeztető szót. Megváltó szót. Keserűen szép szót. Édesen nemes szót. Latin szót. Vagy szavat!
Összefüggésében szót!

Rorété caeli desuper.... Harmatozzatok egek (onnan fölülről). Szűz Mária tiszteletére és Jézus eljövetelére! Ezt ünnepeljük hajnalonként, a hajnali misén. Az angyal-misén. Az aranyos misén. Ahogyan hívják, hívták. Ahogyan életet kapott a népek ajkán.

Harmatozzatok magasságos egek, sa felhők hozzák az Igazat!

Ez az ismétlődő felelet arra a szép énekre amit a nép, a hívők serege énekel a kántor előénekére.

Miről szól ez az ének?

Az első versében kérés hangzik el, kiengesztelődésre való igény, felhívás: "Ne haragudj ránk Urunk"! felejtsd el gonoszságainkat. Felejtsd el mert íme elhagyottá lett a szentek városa, felverte a gaz a sivataggá lett Siont, árva lett Jeruzsálem is amely a Te városod, itt dicsőítettek téged a mi atyáink.

A második versben a bűnök elismerésének keserű hangjai szólalnak meg, az elkövetett bűnök miatt, beszennyeződött az ember, olyan lett mint a földre hulló falevél. A gonoszságunk miatt messzire sodródtunk (Tőled), arcodat sem látjuk Uram, saját gonoszságunk csapdájába estünk, szól az önvallomás.

A harmadik versben kérik az Urat, hogy lássa meg a régi dicsőséget , hogy nagy nép voltunk. Nem segít más rajtunk csak az, ha elküldöd nekünk a Bárányt, aki nem más mint a Földkerekség Ura. A szent hegyhez megy a nép, Sion hegyéhez, itt vegye le rólunk a bűnös emberekről, a megtévedt emberekről a bűnöket, mely nem eredményezett mást mint a fogság, a rabság igáját.

A negyedik versben remény és vígasztalás hangján szól az énekes. Ne keseredjünk el, ne temetkezzünk a gyászba, ne érezzük kitaszítottság miatti fájdalmat, űzzük el a félelmeinket, mert az Ur kegyes lesz hozzánk, megszentel bennünket, vagyis megbocsátja a bűneinket, az eltévelyedésinket. Magáról mondja az Úr, hogy a kegyelemnek jeléül továbbra is Istened leszek, tehát vállallak téged, magaménak mondalak mert mint Izrael Szentje én vagyok, én leszek a te Megváltód.

Minden vers végén ismétlődik a "Harmatozzatok magasságos egek.."

Ez a mondanivaló hangzik el kötött szövegben, versekben megírva a mi templomainkban magyar nyelven, esetleg latinul is.

Milyen nagy malaszt(kegyelem) van az Isten dolgaiban. Erről szól a vers. Betegek lettünk, a bűn uralkodik rajtunk. Elhagyatottakká válunk, kisemmizettek lettünk, kilúgozódtak érzelmeink, tengődünk a nagyvilágban. Istent elhagyva ez a bűnös ember útja. Ez a sorsa.
Vagyis ez is. Mert Isten kegyelméből újra érezhetjük a teremtettségünk gazdag kínálatait. A biztonságot. Van ki fogja a kezünket. Van aki segítségünkre siet a bajban. Van aki letörölje a fájdalmak és a keserűség könnyeit arcunkról. Nem félünk az éjszakától. Az éjszaka sötétjétől sem rettegünk. Felettünk a csillagos ég. Ez a jel. In hoc signo. Ebben a jelben érkezik hozzánk a Megváltó.
Fényesen világít a Jupiter. Vele egyállásban van a Saturnus. Égi jelek, égi fényességek.
A Betlehemi csillag most is felragyog nekünk az égen. Akkor is, ha a Jupiter és a Saturnus más-más csillagjegyekben áll. Nem úgy mint kétezer évvel ezelőtt. De nekünk most is olyan fényesen, sőt mi több láthatóan ragyog.

Jövök haza a nagyhídon, boldog gyermekkorom idején. A rossz minőségű úton már kora hajnalban elzötyög egy-egy szekér, vagy elsiklik a lóvontatású szán.
December eleje van, a hajnali misék sora.
A kispatak vize meg-megcsillan, nincs még "foga" a télnek. Csillanó víztükör hunyorog, kacsint rám, attól függően, hogy arcára boruló apró békalencse kinyitja vagy zárja szemhéját. Csend van körülöttem és bennem. Gyermekként is érzem. Utólérem a Koska közben nagykendős, lassan járó nagymamámat. Kezében most is ott a rózsafűzér, nehéz járását az ima szövegével súlyosbítja. Ha nincs a kezében munka, mindig imádkozott. Konyhában, udvaron, és a templomban természetesen. Miért éppen az utca lenne kivétel.

Havas dányi táj körülöttem, zsúpfedeles házak jobbára, apró ablakaikon gyér fénysugár töri át a sötétítő függönyt. Gyertya lángja lobog, táncol, játszik odabenn. Itt-ott ötös lámpában ég a petróleumos kanóc. Jobb helyeken nyolcas lámpa, de annál sehol sem nagyobb.
Szegénység és lelki gazdagság egy faluban. Miként a magyar tájakon a magyar falvakban. Győrtől fogva (vagy még nyugatabbra) egészen Klézséig. Moldváig. A bukovinai Istensegíts nevű településig.

Egyazon érzelem, hit és várakozás. Magyar hit magyar ima, magyarul a magyarok Istenéhez.

Advent van ismét. Csendes várakozás ideje egy nem csendes hanem zajos világban. Ágyúk, lövegek, rakéták toroktüzének fényében rettegő emberek. Félelem és nyomor. Testi kín és halálfélelem. Gyermek-holttestek és idősek nyomorult halálhörgése keserű, zokogó világot hozott a szomszédunkba. Ukrajnába.

Hozza meg mindenkinek a születő Kisjézus a békét. Őszinte vágy és imádságos kérés ez mindannyiunkban.

Énekeljük hát tiszta szívvel a harmathozó tisztaság és kegyelem dalát:

Harmatozzatok égi magasok! Téged vár epedve a halandók lelke. Jöjj el édes Üdvözítőnk.