".....nem szabad feledNI.....!

Ezerágú napsugár fénye és melege világít és ég bennem. Kimenni a szabadba, vágyom az erdő illatát, az eső utáni erdő őszi rőt és tarka színeit látni, szőlőlevelek szépen meghalni készülő sárga, piros, zöld mintáit, elcsavargó pintyekkel beszélni, lusta örvös galambokat kergetni. Vagy csak állni a szilvafa alatt és beszippantani aromás, hűs leheletét.

De maradok. Mégis maradok, itt a négy fal között. Hatvanhat esztendő ezelőtti történéseit átélni, öreg fejjel szemlélni, bölcs nyugalommal értékelni.

Nagy Gáspár fiatalon meghalt költő verseivel profán imádságot mondani, az a vágyam. A címben is ezt írtam. A költő kortársam volt. Verseit akkor is szerettem amikor a Tiszatájban írt. Vagy az Új Forrásban.
..Nem szabad feledNI..!
Nem szabad a forradalmat a mi forradalmunkat, gyermeklélekkel átélt és felnőtt fejjel magamba szívott forradalomnak az üzenetét elfeledni.
feledNI.

Nagy Gáspár verseiben megszólalt a forradalom. Pedig ő még akkor csak hét éves volt, alig több mert májusi gyermek. Cseresznyevirágzás koszorúzott akkor amikor született de mi borostyánnal borítottuk parasztian szép fejét.

Így ír emlékezik a költő "Öröknyár elmúltam kilenc éves" című versében:
"...Nincs sehol,
egyszer majd el kell temetNI
és nekünk nem szabad feledeNI
a Gyilkosokat néven nevezNI.

Ezt írta a szomorú sorsú költő 1984-ben.

(Vajon mit írna most?!) Nagy Imréről és az őt elfeledő, elfelejtő, ténylegesen eltemető napjainkról. Szívben temetni a forradalmat, ..na az ellenforradalom!

Nem olyan a forradalom mint a háburú -oktatott ki nagymamám (édesmama), amikor 1956-ban arról kérdeztem, mi van most körülöttünk? A háború a harctéren folyik -mondta egyszerű bölcsességgel- de a forradalom a városokban, a házakban, utcákban folyik, ölnek és pusztítanak válogatás nélkül. Gyermekeket is öregeket is ölnek.

Megrettentem! Esti imádságomat megtoldottam egy sóhajtással, egy óhajjal, kértem az Istent imígyen: "édes Istenem, ha az oroszok kimennek az országunkból, akkor ne törjenek be a házakban, ne öljenek embereket, öregeket, gyerekeket és kerüljék el a mi falunkat"

Így volt!

Feledőbe vagy temetőbe 1956!?

Ezt is megéltem! Szomorúan, bánatosan.

A látszat persze itt-ott még megvan. Koszorúzás, vékony versecske, unalomig ismételt rádióbeszéd. Mint a legtöbb ünnepségen.

Fogságba vetett gondok, lekötözött gondolatok, féken tartott indulatok, zászlók enyhe, szégyenérzettel halványított pírjai, döcögve görgő szavak, ismétlések és napi aktualitások. Ársapka! Minden fejen, minden közegben. Lehetne tán sisak is. Pirosas, nagy bojttal a végén. Minta színházban. Mint a cirkuszban!

HIT-TAN

Kérdezem én: ha a fogságba vetett gondokat
az Isten se veszi észre, akkor az égi körök
hintáló mérlegein majd mennyit nyomnak a
földi pörök, s mennyit a hallgatás aranyrögei
az árulás színezüstjeivel tetézve (Nagy Gáspár)

Tényleg felebarátaim!
Az ünnep nem más, mint könnyűzenei koncerten az előzenekarok játéka a sztárzenekar előtt?
Eszköz a forradalom emléke? Valami olcsó apropó, hogy zavaros gondolatainkat elfedje?
A hallgatás aranyrögeit kibányásszuk törékeny és bizonytalan létünk remegő fogságából, becsomagoljuk a látszat és a látszat-egyetértés színezüstjeibe.

A falu hallgat! Mindig is hallgatott.
A faluban, a falvakban, nincs emésztő tűz lerontani a rosszat. A falu, a falvak, -hogy némi átirattal idézzem Erdei Ferencet amikor azt mondja, hogy : Modern Ézsauként egy tál lencséért odaadja elsőszülöttségi jogát".
Kemény szavak (ki hallgatja!) tudom.

Ez a falusi ember, de leginkább a parasztember lélektanához tartozott. A maga helyzetének forradalmi szintű javításáért soha nem lázadt, de nagyobb eszmékért, vallási meggyőződéséért igenis síkra kelt vagy nemzetéért fegyvert is fogott.

Ha az 1956-os forradalmárok azt tűzték volna zászlójukra, hogy így is jó lesz ahogy van, azt tűzték volna a zászlóra, hogy "na és", és azt, hogy ezt más sem tudná jobban, meg azt, hogy na és akkor mi van, valamint azt, hogy itt senki sem bűnös, hogy a bűnös nem itt van, hanem ott meg amott, akkor a baloldali lelkiismeret vagy a jobboldali lelkiismeret, a fiatal tűz és erő, a tennivágyás fokozott izgalma, az életet, piros vért is áldozni tudó szent akarat, min-mind történelmi elmúlás, elakadás és égbekiáltó bűn maradt volna.

Akkor a forradalmárok kisöpörték volna a reményt. De vállalták a napfényhorzsolást a bőrön, tarkóra zuhogó sárga taglót és Isten előtt fogadták meg, hogy "a sáros karácsonyoddal a szívemen is átlélegzem e halottas évet" ahogyan Nagy Gáspár mondja.

Kihalóban a nemzedék amelyik még ősi jussán forradalmi eszmékért lelkesedett. De kihaló félben van az a közélet is amelyik erőt tudott gyűjteni szónokok viharzó szavaiból, kemény tánclépések dörgő üzenetéből, libbenő szoknyák lírai fennköltségéből, szervezett csoportjainak táguló eszméiből.

Leront bennünket a technika! A csúcsideológiák bitekbe ágyazott csalárd reménye, a lopakodó, szívekre és értelmekre telepedő zajos és zavaros köd. Hiánycikk a tiszta beszéd és a tiszta tett! A mellkasokban veszélyérzetet küldő harangkongás, szépség-csókolta szavak, a lyukas magyar zászló évszázados üzenete.

Fogadjuk el költő ajánlását, viharosan szép és ködbe burkolózott októberünk fekete egén átszűrődő napsugár üzeneteként:

"Barátom, ki már magad is halott vagy
de kormos köveidben régtől halhatatlan
engedd, hogy egy láthatatlan írka-kőre véssem
miként is szólnék most 56 ügyében:

Tudva bár, hogy szavamnak nem lesz táboruk
de fájó árulások és zajló testvérháborúk
heveny idején kell kimondanom: cáfolatlanul
csak a hősöknek és mártíroknak van igazuk!"

Hiszünk a költők látnoki vatesében! Bár árulások osztanak meg bennünket. Elfelejtett igéretek eget horzsoló szavai sértik lelkünket. Fegyvertelen belső háború osztja meg országunkat, nemzetünket. Hol van szépséges Mária-országunk? Pénzországgá lett? Viharmadár kincskeresők martaléka lett.
Álruhába öltözött vitéz mentékre fröccsenő gyalázat sebeket ejt rajtunk, szekértáborok állnak szembe egymással.
Hogyan lesz ebből magyar feltámadás. Hogyan magyar szabadság? Hogyan forradalmi szent eskü szíveinkben?

Mégis! Rendületlenül, forradalmi szent fogadalmakkal a szívünkben hirdetjük, hogy bízunk a jövőt látó költő szavaiban és szent elhatározással a mellünkben harsogjuk világgá a legyőzettetésében is győztes magyar forradalom bekövetkező igéretét. A szabadság igéretét. A felebaráti szeretet győzelmét.

P.s. Úgy-e észre vetted kedves barátom, hogy a költő, Nagy Gáspár versében a szavak utolsó szótaga nagy betűvel folytatódott. Miként a címben is: feledNI.
Ez a targikusan meghalt, valamikori elvtársainak bosszúját magán viselő miniszterelnök, Nagy Imre nevének a kezdőbetűi.