Fogadalom

Bandukol az ember húzza hátizsákját (a hátizsák meg vissza az embert, akció-reakció- különösen erős igénye van ilyenkor arra, hogy számbavegye úticélját és annak körülményeit.
Nem lankad az érdeklődés (késztetés) még a kegytemplomban sem. És azóta így vagyok, így élünk együtt, egy esemény, egy régenvolt fogadalom és annak mai utóélete. Bennem.

Talán kétszáz éve annak, hogy a dányiak fogadalmat tettek, hogy Szentháromság vasárnapjára Máriabesnyőre zarándokolnak.
Mi köze ehhez a ma élő embernek, azon túl, hogy erejéhez mérten csatlakozik ehhez a fogadalomhoz. Nagyon sok köze van! Csak nem tudja vagy nem akarja felfogni ezt a felelősséget. A fogadalom tehát egyben felelősség is. A ma embere sok mindentől menekül, de a felelősségvállalástól talán a legjobban. Egyszerű oka van ennek. A felelősségvállalás egyben értékhordozás is, egy valamikori eseménynek vagy dolognak a kontinuitása, a meghosszabbítás, a továbbélése. Szó szerint véve a továbbélést!

Miként is történt?

Márton (gazda) hosszú, kimért lépésekkel ballag a szekér előtt. A szekeret két soványka igavonóállat, jelen esetben két ökör húzza. Nem futotta még arra, hogy lóval cserélje fel ezeket a jámbor jószágokat.
Márton nehezen szokta meg az új rendet. Az új életet. Álmában még mindig ugyanazok a szavak, válaszok jönnek elő: "igenis, kéremalássan, ahogyan parancsolni méltóztatik". Felriad álmából, rosszhangulata támad. Reggelig csak forgolódik a priccsen, az istállóban készített fekhelyén.

Most jókedvű. Dolgozni megy. A sajátjában vagy még majdnem a sajátjában. Ezt is eldöntik majd az urak.

Az úti cél a Tekerület nevű dűlő. Éjszaka látta, hogy a Kaszás csillag halványan hunyorog és ilyenkor eső szokott lenni. Nyomában van a Kaszásnak a Sánta Kata és ahogyan a nagyapjától hallotta, most sem fog felülni ez a csillag a Göncöl szekérre, mert a Kaszások valamelyike odasújt neki.

Rendet fordít Márton a Tekerületben, száradjon a másik oldal is. Ezért hozta háromágú villáját, ami a rend megfordítására a legalkalmasabb eszköz.
A mélyút előtt megállítja fogatát. Nem csak azért, hogy felidézze gyermekkorát amikor a mások jószágait ide hajtotta legeltetni a folyópartjára, és az agyagos partoldalban kétkézzel lehetett szedni a kissé poros de nagyon finom, ízletes fekete szedret, (szép tisztaszándékú emlékek) hanem azért mert a meredek út felülbírja az ökrök erejét. Nem tudják leengedni a szekeret a vízvájta horrhos meredélyén. Kiveszi hát az ülődeszkát a szekér aljából és a hátsó kerék küllői közé teszi. Megfogja ez annak fordulatát és a ráfon csúszik a szekér egészen a lejtő aljáig.

A Tekerület most kaszálóként van nyilvántartva. Gyenge takarmányt ad, az "S" alakban futó patak közelében kemény levelű sás terem, úgy nevezik, egymás között, hogy csáté, amely vegyítve van ropkával (mezei zsurló) és sárivirággal, mocsári gólyahír) amikor nyílik a tavasz.

Szélnek engedi két kicsi ökrét Márton és jómaga is munkához lát.

A fekete viharfelhők közben a rét minden oldalának a szélén szinte egyidőben jelentkeztek. Félelmetes dörgés, csattanás rémíszti meg, amely a medence-szerű réten még hangosabb mint valójában.

A nagyszemű esőcseppeket dió nagyságú jég váltotta. Márton a szekér alá bújva vészelte át az itéletidőt. Csendben imádkozott, a nagymamájától tanult imát suttogta, aki a zivatarok idején, égzengéskor mindig ezt imádkozta: Szent Szent a Seregek Ura Istene, teljes az ég és a föld az ő dicsőségével..."

Márton szinte életveszélybe került. A patak vize megduzzadt s piszkos-szürke hömpölygő ár mosta ki őt a szekér alatti óvóhelyről.

Nagysokára -legalábbis így tűnt neki- megkereste állatait és hazaindultak. Szekér nélkül mert azt magával ragadta az ár.

A falut meglátva nagyon szomorú lett. A jég úgy elverte a szépen sárguló árpát, hogy a tavalyi terméshez képest bár jobb termés igérkezett -talán három pozsonyi mérőt is ad majd egy hold föld-, de valójában semmit sem fognak találni az aratók.
Sok ház összedőlt, szomorúbbnál is szomorúbb látvány volt a falu.

Az emberek néhány nap múlva felkeresték István atyát, a papjukat és józan meggondolásból fakadó határozatot hoztak.

Volt-e Márton gazda vagy csak kitalált személy ő is? Mint kitalált történet a köréje kanyarított mese is.

A tizenkilencedik századra ha gondolunk, a szabadságharc jut eszünkbe. Más talán nem vagy kevésbé.

"Márton" gazda életét és életének körülményeit a forradalom és szabadságharc döntően megváltoztatta azzal, hogy a több évszázados intézményt, a jobbágyságot eltörölte.

E században volt az egyik legnagyobb földrendezés az Urbárium bevezetésével. A perek sokasága képződött, az úgynevezett "Úrbéri perek", sok-sok álmatlan éjszakát és nyugtalanságot szülve az emberek között. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a dányi (és az isaszegi) úrbéri perekről doktori dolgozatot írt egy dányi tanár, Újfaludi László, aki a múlt század hatvanas éveiben tanított Dányban, sokunknak jó barátja és kollégája. Sajnos már nem él).

Ez a század, a tizenkilencedik század, mérhetetlen sok szenvedést is tartogatott a község lakóinak. Legalább három pestis járvány szedte áldozatait, (az egyik különösen nehéz volt), égiháburúk, zivatarok pusztítottak rendre, ("oda van az emberek vetése"), az isaszegi csata színhelyére vonuló császáriak Jellasics vezetésével feldúlták a falut, vittek amit értek. Még a Kápolna dombra, Menyhárt György által épített kápolnát is kirabolták, lepusztították. (Menyhárt György éppen a pestis járványok szomorú emlékére, vígasztalásul a népnek építette a szóbanforgó kápolnát.

Dányban földszűkében éltek az emberek. A népesség egyre növekedett, de a földterület, a rendelkezésre álló termőföld mennyisége nem változott. Sőt! A falu határának több mint a felét az Uraság birtokolta. A szétszabdalt földek, a gazdálkodás korszerűtlensége, a talajerő visszapótlás hiánya, a mérhetetlen sok állathullás nagyon vékonyra engedte szelni a kenyeret.

És ekkor jött a FOGADALOM!

A községünk lakói vallásos keresztény emberek voltak. Jó néven vették plébánosuknak, tanítóiknak tanácsait. Mi más tartotta volna meg a falut ha nem a hite, a szorgalma és a tisztessége. A tűrőképessége, az érzékenysége, következetessége és az egymással szembeni tisztelete.

Szétszakadt, értékeit vesztő, kapzsi, hitnélküli falu eltűnt volna ennyi megpróbáltatás hatására föld színéről. A dányi jobbágyok úgynevezett szabad jobbágyok voltak, vagyis a költőzködés tilalma rájuk nem vonatkozott. Mégis itt maradtak.
Itt maradtak mert hová is mentek volna! Mint Péter apostol, aki tisztán látta és bölcs egyszerűséggel mondta Urának: "Hová mennénk, az élet igéi Nálad vannak". A lét, a létezés, a földi létezés igéit pedig ez a falu nyújtotta lakóinak.

Ha egy faluközösség egy kérdésben, egy ügyben egységes tud lenni és ráadásul ez az ügy, ez a kérdés az egyik legfontosabb amit az élet az ember elé állít, akkor ennek a közösségnek helye van, mégpedig a választott helyen, mert gyökeret csak így tud ereszteni, példát az utódoknak csak így tud nyújtani.

Dány község lakói fogadalmat tettek, és ezt a fogadalmat kell tovább vinni nekünk is.
Szentháromság vasárnapjára történő zarándoklat megelőzte a szeptember nyolcadiki, Mária születése napjának emlékére tett zarándoklatot.

A dányiak fogadalma életerős és okos nép döntéséről tanúskodik.

A fogadalom szótöve a "fogad" ige.

Ha egy ember úgy fogad egy hírt, hogy abban az Isten által való figyelmeztetést tudja látni, amely lehet öröm is, fájdalom is, és az Isten - ember kapcsolatának megerősítése egy zarándoklatban is testet ölt, akkor a fogadalomból fohász lesz, és csatlakozik Mózeshez mert az Isten meghallgatja a hozzá intézett fohászokat. (2 Móz 2,24)

A dányiak fogadalma egy olyan erős, összetartást eredményező, közösséget erősítő, Istenben kapaszkodó tett, amely örökké kisérni fogja ennek a falunak az életét.

Fohászkodni, fogadalomból tett indítékok hatására nem kevesebb mint az isteni erőnek szétáramlása az emberekben magában és a faluközösségben.

Ma is kérdésként -sokszor megválaszolatlan kérdésként- vetődik fel, hol és mivel tudjuk megerősíteni a falunkat, viszályokon átívelő, goromba indíttatásokkal támadó hatalmak ellenére is. Vagyis, mi a közösségi életünk záloga? És mi a magyar élet záloga! Mi a keresztény élet záloga.
Hála Istennek nekünk van erre válaszunk. Mégpedig abban a fogadalomban rejlik a válasz, amelyet apáink két évszázaddal ezelőtt tettek, amikor a Máriabesnyőre való zarándoklatról döntöttek.

Sokan teszik fel a kérdést: sokan (netán kevesen) voltak-e azok akik Szentháromság vasárnapjára tett fogadalmi zarándoklatra mentek.

Nem biztos, hogy így kell feltenni a kérdést. Ilyen direkt formában. Mint egy statisztikai mutató olyan szárazon cseng ez a kérdés.

Minden dolognak lényege, hogy milyen, mennyire élő hittel végzik azt.
Ha ingatag a hitünk, ha világi erőktől és eseményektől befolyásolható, ha összekeveredik a szent a profánnal, az érték az önzéssel, az evilági a túlvilágival, a földi a mennyeivel a polgári a szent cselekményekkel, a szó a tettel, akkor tévúton járunk.

Isteni kezdeményezés lehet egy vihar is -példánk magyarázatára- de ez nem direkt úton valósul meg, hanem a természet rendjébe való beágyazással. Akárcsak a jó idő, a jó szerencse, a szép nap.
Ezt kell nagyon jól megértenünk és tisztelnünk.

Csorba Győző egyik versében kéri az isteni hatalom megnyilvánulását. Vágyik arra, hogy a szürke, eseménytelen, egyszóval a mi egyszerű és halandó életünk teljék meg végre erőforrással, amikor azt mondja:
Szólalj meg bennem régen hallgató. Légy szél, szél, ami voltál egyszer. Törődjél velem Istenem. Mindegy hogy mivel, veréssel vagy símogatással csak érezzem, hogy van hozzám közöd!

Az a bizonyos tizenkilencedik századi nagy-nagy vihar talán úgy szólalt meg bennünk, ahogyan azt a költő kéri.

Így lettünk, lehettünk Szentháromság vasárnapjára Mária gyermekei, és ez a nagyszerű kép talán egyszer le tudja, le fogja győzni bennünk is, másokban is azt, amivel elmulasztunk sok-sok besnyői zarándoklatot (pedes apostolorum, vagyis az apostolok lován, magyarán szólva gyalogosan) és elmulasztunk olyan belső zarándok utakat is ami bennünk játszódik le, főleg akkor és olyankor ha ezekről a dolgokról elmélkedünk.