Itt vagyTartalom / Változik a szociális segélyezés

Változik a szociális segélyezés


Beküldte detto - Ekkor: 2008 July 15

Nem költhetik el szabadon a családi pótlékot azok a szülők, akik nem járatják rendszeresen iskolába a gyerekeiket. Egyebek mellett ezt tervezi a szociális minisztérium. Emellett csak azok kaphatnának segélyt, akik képtelenek munkavégzésre. A Fidesz szerint a kormánynak inkább a munkahelyteremtéssel kellene foglalkoznia.

Több kistelepülésen is úgy döntött májusban az önkormányzat, hogy csak akkor adnak segélyt a családoknak, ha a szülők közmunkára mennek és rendszeresen iskolába járatják a gyerekeket.

Ez a mostani szabályokba ütközik, de a szociális minisztérium a falvak javaslatára úgy döntött, változtat a szabályokon.

„Rendszeres szociális segélyt csak azok kaphatnak, akik munkaképtelenek. A számítás pedig a családi átlagjövedelem alapján történik és a minimálbért is elérheti” – mondta Szűcs Erika szociális miniszter.

Jövő januártól így várhatóan csak az kaphat rendszeres szociális segélyt, aki rokkant, 55 évnél idősebb, vagy sok gyereket nevel és nincs segítsége, ezért nem dolgozik. A többieknek kötelező lesz elfogadniuk azt a munkát, amelyet az önkormányzat felajánl, vagy tanfolyamra kell járniuk. Ők segély helyett fizetést kapnak.

A szociális segély összege nem változna, vagyis legkevesebb 24 ezer 390, legfeljebb 62 ezer 500 forint lesz havonta.

„Hiányzott a gyerek, nincs segély, akkor a következő hónapban biztos ment volna a gyerek, mert a család megérzi a bőrén” – mondta Szepessy Zsolt, Monok polgármestere.

Monok polgármestere ezért kötötte iskoláztatáshoz a segély kiutalását. A minisztérium most a családi pótlékkal tervez hasonlót, amely egy 6-8 gyerekes családban akár 80-100 ezer forint is lehet. Ha szülők nem járatják rendszeresen iskolába a gyereket vagy veszélyeztetik, akkor ezt a pénzt csak felügyelettel költhetnék el. Vagyis vagy számlát kellenek bemutatniuk, vagy mások vennék meg helyettük azt, amire szükségük van.

A Fidesz szerint ez egyelőre csak ötletelgetés, és inkább munkahelyek kellenének.

„Egy szociálpolitika csak akkor lehet sikeres, ha egy munkahelyteremtő gazdaságpolitikával párosul” – mondta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.

A tervezet ősszel kerül a parlament elé, és legkorábban januárban léphet életbe.