Elővételezés

Elővételezés vagy felidézés, de nem a múltból hanem a jövőből. A pszichológia tudomány azt mondja erre: anticipáció. (Ronda egy szó). De mit tegyünk?

Ha az ember behunyja a szemét (szemeit, mert érdekes módon a magyar nyelv azt is egynek mondja amiből több van ha az teljesen összetartozik), akkor sötétet lát az álomra, az elalvásra készülve, vagy rózsaszínbe pompázik a kiterjedt mindenség világos nappal.
Van viszont helyzet. Van helyzet, amikor a megfoghatatlan "semmit" képek váltják fel a becsukott szemhéj mögött.

Látom magam előtt a kisebbik, alacsonyabbik Somlyó hegyet. Azt is látom, hogy a hármashalom oltár (Makovecz tervezte) ráfekszik a Somlyó oldalára, háttal a Salvator kápolnának.
Jönnek az emberek végeláthatatlanul a nyeregbe, a két Somlyó közötti alacsonyabb színtérre. Jönnek a "népek". Úgy jönnek, mint amikor feltárul, kinyílik a zsilipkapu és visszaadott szabadságának örvendve, szilaj hullámokat vet a kiömlő víztömeg. Hangot is hallat. Egymással beszélve a vízcseppek, az "üres" vízmolekulák, végül dallammá nemesülnek. Hangzavar -mondhatná a felületesen szemlélődő- Bábel romlott üzenete, de az értő, hitében és szívében nyitott ember akkordokra lel. Muzsikás hangszerek húrjaira. Bánatot, bús életet siratnak. Mélyen dörmögő hangot, mélyből felfakadó sóhajokat. Könyörgést, esdeklést, már régóta hordozott panaszt. Feszültség két pólus között.

Egyik oldalon az ember, a másik oldalon egy Asszony! Pünkösd búcsújának ékessége. Szószólója. Mindenkit meghallgatója. Asszony, az ajándékosztó mosoly. Asszony, akinek szíve az egekig ér. Asszony a senkit meg nem alázó, asszony, az imába burkolózó mennyekig világító fényesség. Félelmeink oszlatója, kiszolgáltatottságunk reménysége, örök éhségünk és szomjúságunk oltója. Megbékélés és vigasz lázadozásainkra, néma hallgatásinkra, fojtott elégedetlenségeinkre, elszegényedő szívünkre.

Kifordított irhamellénybe érkeznek férfiak. Mély hangú örök elégedetlenek és kimozdíthatatlanul hűségesek. A hegyek őrei, a nyájak terelői, tavaszi szénakaszálás jóillatú terítői. Hegyes szénaboglyák művészi alkotói, erdei vadak félelmei. Egy ország századok óta őrző katonái. Fegyverük és pajzsuk az ősi Isten-hit mindig velük van. Ők a különcök a milliónyi embertömegbe. Ők a csángók. A szabályok egyéni értelmezésű követői. Kapaszkodnak fel a hegyre. Nem úgy mint a többik. A legmeredekebb utat választják. A "Jézus-hágót". Jönnek éltesebb korúak, termetesebb nők és férfiak, jönnek fiatalok. Csúszva, négykézláb a Golgotára. A Somlyóra. Az ő vígaszuk egyetlen helyére.

Jönnek a székely lányok, Mária-leányok. Kivel mással mint Máriával. Az Isten-anyával. Hordozzák őt fekete-fehér mintás pruszlikuk alatt, a szívükben. Hordozzák Máriát szobor képében. Leteszik Mária előtt bűnük terheit és várják vígasztalásukat. Csizmába bújtatott lábbal vagy csattos szandálba, ahogyan azt az ősi szokások diktálják. Erős kézzel fogják Mária trónját. El nem engednék ezt a világ összes kincséért sem. Szép lányok, hamvasak, tiszta arcúak, a szentek mosolyával bírnak. A mosolygós szentek fegyverével a hit tiszta őrzői. Az ősök megváltoztathatatlan tiszteletével, ma úgy mint ahogyan tegnap volt. És ahogyan holnap lesz. Mert mindíg így lesz.

Jön görbebotjára támaszkodva az öreg székely. Minden lépés után szusszan egyet. (Nem a régi a motor már kedves barátom- mondja derűs nyugalommal.) Fiatal gyermekkora óta egyetlen Pünkösdöt sem mulasztott. Ismét egy-két lépés. Ráül botjának végére, a másik végének helyet keres a sziklás talajban. Fehér bajusza tömött mint fiatal korában. Fehér ing, fekete mellény. Székelyharisnya. Kalapját megigazítja, félre is "vágja" kissé, fejét is megbillenti a szívének irányába és fennhangon így dicséri a Szent Szüzet. Az édesanyát. A mindig volt és örökké lesz Babba Máriát.

Szegények vagyunk -mondja egy Udvarhelyszékről jött asszony. Szegények de Mária nélkül még szegényebbek lennénk. Örök reményünk ő, a Szűzanya. Ő a mi Nagyasszonyunk, hazánk reménye. Ő nem hagy el soha minket. Látták a templomban a szobrot? És ki áll Mária szobra mellett, tudják-e? László van ott, Erdély védőszentje és Szent István első királyunk. Mária velünk sír ha mi szenvedünk és hűséges lesz hozzánk mindörökre. Látta Mária arcán az ostorcsapásokat? A sérüléseket? A Szűzanya elmozdíthatatlan, Mária örök kép és múlhatatlan erő. Azért vagyunk meg még mindig itt ezen a földön mert Mária vigyáz ránk. Eljöttem hát megköszönni anyai gyámolító jóságát és hűségét.

Csíksomlyó meghatározott élménye az embernek. Úgy őrködik Erdély felett mint a Betlehemi jászol fölött a mindenkit odavezető csillag. Nem hagy el minket sohasem. Jöhet török, tatár, muszka vagy más, aki rosszindulattal jön hozzánk. Nem fog bennünket legyőzni.

Az őseim tanítottak engem -mondja egy, székelyvilágból pappá lett örök zarándok. Ők tanítottak bennünket, harcoltak értünk és harcolnak még ma is. Ők azok akik nem csak élni, de halni is tudtak ezért a földért. Ők teremtettek iskolákat a ritkán lakott keleti tájakon, ők nyitották meg előttem a könyveket, életük könyvéből én is tanultam. Ez az én szülőhelyem, mindig ott őrködik felettem, mint világító torony elmenőben is, megtérőben is. Ő az én honvágyam gyógyítója, áll előttem és némán figyelmeztet ha más útra térnék Csíksomlyó kettős tornyának világító fehérsége. Ide jövök pihenni és töltekezni. Én,a pap aki minden napos vendég Jézusnál. -fejezte be beszélgetésünket ez a szikár termetű, bátor, vértanúságra is kész székely pap és búcsúzóként felém nyújtotta egy erős szorításra a minden nap szentostyával találkozó kezét. Egyek vagyunk -éreztem. Nem csak felebarátok, hanem a Csíksomylói kegyhelytől megáldott testvér is, aki míg lehet, míg bírja haza talál minden Pünkösdkor ezen a erdőtől díszlett, és a hit erejéből duzzadó szabad tájon.

Háttal Csíksomlyónak, de neki sohasem hátat fordítva, hanem a messzeségtől megszépülve és újra épülve látom magam előtt a Golgotát, vagy ahogyan a székelyek nevezik a korábban már idézett Jézus hágóját, kikapaszkodva gondolatban a nagy hegyre, szent hegyre, körülöttem a nyereg és a Nagy-Somlyó sziluettje, látom Erdélynek szent sóhaját és lélegzését ebben a kietlen világban is, melyhez kötve az én világomat, ugyanazon erők kerítenek hatalmukba amelyek visszavágyóan hívnak és várnak e sokszázéves titok megfejtésére és átélésére.

Nem az a kérdés, hogy István pap idejéből és harcaiból nőtt-e ki a Csíksomlyói búcsú, vagy ezen a szép mesés történeten kivirulva én teremtem meg magamnak az ősiség jogán e szent földnek üzenetét és áldását, mert ezer az erő és lebírhatatlan az akarat mely ide vagy máshová szólít bennünket. Bennünket Máriát tisztelő magyarokat.