Nézzünk a dolgok mélyére

Sok éve annak, hogy először átlépve ezt a nem szeretem keleti határt Erdélybe mentem. Erdélybe ami számomra misztikus fogalom volt. Ugyanúgy mint amikor gyermekként mesét hallgattam és az óperenciás tengeren túlra vittek gondolataim, vagy később is, romantikus regények és egzótikus környezetekről való olvasása közben született hasonló élményeim.

Erdély természetesen ismert fogalom volt és nagyjából a helyzete is ismert. De csak nagyjából!
Úgy mentem hát először is oda, mint amikor az ember eléri vágyainak hőn áhított kapuját és nemsokára bebocsátást kér és bebocsátást nyer oda.

Sokan így vannak ezzel. Meggyőződésem, hogy így!

Számos odavezető út, eltöltött nappalok és éjszakák, felcsipegetett ismeretek és tudatos készülődés végül kialakította bennem azt az önállóan is megfogalmazható képet, hogy bármely részére is menjek ennek a szép tájnak, bármilyen szándékkal vagy céllal közelítsem meg, soha nem a sötétben tapogatóztam, hanem megalapozott ismereteimre építhettem.
Ez nagyon fontos ahhoz, hogy az ember egyszerre közelítsen ábrándos romantikával, kőkemény helyzetismerettel és befogadó, kitárulkozó szívvel egy földrész felé, az ott élő valóban csodálatos emberek felé.
Erdély persze csalódás is. Az emberek ott sem szentek. Az Erdélyt elérő globális világ éppenúgy megosztotta, egymással szembe állította az irodalmi értékekben és bölcsességben megmutatkozó nép gazdagságát mint nálunk ahol évezredes hagyományai vannak a széthúzásnak és az álnokságnak. Vagy mondhatom, hogy könnyen történő befolyásolásnak és a könnyű elcsábulásnak.

Maradjunk most ezen összetett fogalom egyik részegységénél. A Székelyföldnél.

Talán föltűnt a kedves olvasónak, hogy azt írtam: nálunk! Van tehát "nálunk". És van "Nem nálunk". Nem nálunk hanem Erdélyben.
Vagyis az hogy nem nálunk hanem Erdélyben, az erdélyi ember, Nagyváradtól Zaboláig, Szatmártól Gyímesbükkig terjedő területen élők, ugyanúgy beáldozott sakkfigurái a titokzatos helyeken szőtt társadalmi erőknek, folyamatirányítóknak, -nevezzük néven a globalizációnak- mint ahogyan ez mindenhol történik, ahol ez a történelmi főfolyam fölüti a fejét.(Most például Ukrajnában)

Mi a helyzet az ősök tekintetében?

A magyarországi magyar ember ősei nem azonosak a székely emberek őseivel.
Mi, magyarországiak Árpád fejedelem vezetésével léptünk be a Kárpát medencébe, (vagy először vagy sokadszor), oda, ahol a székelyek már több évszázada jelen voltak. Mégis milyen érdekes, hogy ha az Árpád-házi királyokról pl Szent István királyról szólunk, akkor azt a székely ember is királyának tartja. Nem a vérség, nem is az eredet tart minket össze, hanem az a földöntúli szent fogalom, amit magyarnak, magyarságnak mondunk. Nyelvnek, ennek a mítikus élethordozónak köszönhetően.
Mi szívesen mondjuk hazánkat a magyarság anyaországának. A székelyek ezt azzal árnyalják, hogy Magyarország csak külső anyaország lehet, mert van nekik belső anyaországuk is. Ez a Székelyföld.

A Magyarok VIII. Világkongresszusán született "ereklye"-könyv így határozza meg a székelyeket:" A magyar néppel egymást kiegészítő, mellérendelő viszonyban él az ugyancsak magyar anyanyelvű, határőrző székely nép, amelyek születésüknél fogva nemességet élveztek".

Jókai Mór is tudta ezt és fennkölten szólva így minősíti a székelyeket
Van egy magyar népfaj, a keleten lévő határszélt foglalja el, ez a székely. Magyarabb valamennyinél, mert se vérébe, se nyelvébe, se szokásaiba nem vegyült idegen. Sok nemzet jó tulajdonságait egyesíti, így pl honszerető, szabadságvágyó mint a svájci, szavatartó, hidegvérű mint az angol, okos vállalkozó, számító mint a zsidó, jó katona mint az arab, mérsékletes, józan, szorgalmas mint a porosz, találékony mint a jenki, magán segítő, idegentől irtózó mint az olasz, tiszta mint a hollandi, demokrata, szabadelvű mint a francia, kitartó mint az orosz, szapora mint a zsidó és a szláv, vallási türelemben pedig előtte van mindenkinek a világon.

Honnét hozta tulajdonságait ez a sokrétűen gazdag és varázslatosan színes egyéniségű nép?

Kőrösi Csoma Sándor 1825-ben vetette papírra az indiai angol helytartó parancsnoknak a következő önjellemzést: Székely vagyok, annak a népnek a fia, amelyik Urunk születése után a negyedik században az ősi Dácia területén letelepedett és amelyik ma az Erdélyi Fejedelemségben él.
Kik telepedtek le a negyedik században Dácia római tartományában? Alighanem Attila hunjai.

Karánsebesen 1849 áprilisában egy nagy hazafi, lánglelkű magyar (kinek apja szerb, anyja tót) Petőfi Sándor így lelkesedik a Székelyek című versében (részlet): KI merne nékik ellenállni? Ily bátorságot szívében ki hord? Mennek, röpülnek, mint a szél s űzik Az ellenséget, mint szél a port! Csak nem fajult el még a székely vér! Minden kis cseppje drága gyöngyöt ér! (Ez a mondat a vers refrénje)

Szittya nép a székely. Ők mondják magukról, tévesen neveznek bennünket székelynek, mert mi szkíták, magyarul szittyák vagyunk.

A székelyek alkalmasak arra szószólóik szerint, hogy önálló államot alapítsanak. Megvan erre minden feltételük. Van saját nyelvük: ez a magyar nyelv. Van ősi írásuk, ez a rovásírás. Van ősi törvénykezésük és önkormányzásuk. Törvényhozó a Székely Nemzetgyűlés, önkormányzás területi egysége a "székek".

A székelyek büszke népség. De nem csak ennek tudható be, hanem a történelmi igazságnak is, hogy magukat kisebbségnek nem nevezik.

Egy önálló entitás, amely szóhasználatban, szókészletben gondolkodásban, találékonyságban, hűségben, összetartásban egyedi vonásokat hordoz. Tehát nem kisebbség. Nem kisebbsége senkinek,. Még a magyarnak se. És a románnak sem. A magyar jog is nemzetnek nevezte a székelységet amikor Unio Tri Nationum, vagyis hármas világban élt, vagyis a magyar nemzet, a székely nemzet és a szász nemzet világában.

És még két gondolat. Az egyik a székelykapuhoz kötődik. A székely kapu nem csak szép de különleges is. Csodálatos!
Először is a székelykapuk díszítése az, amelyik évezredes életeket elevenít meg motívumaiban. Motívum kincsében. Méltóságot sugall és önállóságot, szuverén fizikai és lelki létet. Székely kapu azt üzeni a világnak, hogy ebben a házban független,szabad ember él. Jobbágynak nem lehetett székelykapuja.
Másodszor, kiterjedtségében, masszív kilétében erőt sugall. Állhatatosságot, utat a megdicsőülés, az ég felé. Időtálló kemény fából faragják mint a székely ember is időtálló és kemény. Kemény a munkában, következetes a hitben és állhatatos a hűségben. (A mi zarándokkapunk fenyőfa ugyan, mert a hideg-hűvös Gyergyóban ez a fa általános).
(Szejkefürdőn Orbán Balázs sírjához is székelykapuk vezetnek. Szegeden ugyanígy, minden székely szék, Csíkszék Háromszék, Udvarhely szék, Maros szék, Gyergyó szék stb állított székelykaput. Mind keményfából, kivéve a gyergyóiakat akik ezt fenyőfából készítették)

A székelyeknek két himnuszuk van.
Az egyik az 1350 körül keletkezett Mária-ének melyet Bartók Béla gyűjtött a Csíki medencében.
"Ó én édes Jóistenem, oltalmazóm, segedelmem".... Ez az ősi Himnusz.

A másik, amelyet gyakran énekelnek még Magyarországon is, a "Ki tudja, merre, merre visz a végzet...kezdetű. Ennek szövegét Csanádi György írta, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. 1921-ben, Trianont követően.

Ma a székelyeket a napi politika osztja meg. A politika mindig érdek vezérelt. Ezért álságos és helyenként korrupt. Lételeme a megosztás, a kiszorítás. A másik legyőzése. A legyőzés után kíméletlen kivégzése.

A székelyek önállóságukért, , területi autonómiájukért küzdenek. Éppen úgy mint számosan mások Európa országaiban.

Mivel a megosztás a lételeme a politikának, a székelyeknek céljuk eléréséhez nincs más útjuk mint a napi politikamentes élet Az ősi, hitbe és történelmi helytállásba gyökerező lét-tudatatnak felül kell emelkednie minden megosztást eredményező politikai kurzuson.

Ez a próbaköve mindennek. A jövőnek is, a szabadságnak is. A szabad rendelkezésnek is.

Ha tehát a Székelyföldre visz az utunk, akkor testvérnéppel találkozunk ott. És ha ez az út olyan jeles alkalommal történik mint a Csíksomlyói Pünkösdi búcsú, akkor e testvérnép mellett mindenki más is ott lesz, aki a világban fellelhető és magyar. Összeköt bennünket a Mária-tisztelet és mindannyiunk közös kincse a magyar nyelv.