Elbizonytalanító megerősítések

Mi megértjük egymást.
Mi megértjük egymást?
Mi hetvenesek megértjük-e egymást!

Azt mondja Tóth Andris egy beszélgetés során, utalva mindannyiunknak nehézzé vált napokra: Valamikor, mikor még fiatalok voltunk, sokszor jártunk esküvőre.
Változott a világ. Most sokszor járunk temetésre.

Nagy igazság van ebben a megállapításban. Keserű igazság. Elszomorító igazság. Megkérdőjelezhetetlen igazság.

Nem is tudok mást tenni, mint fellapozok egy verses könyvet. Ahol kinyílik ott olvasom, -határoztam el magamban.

Heltai Gáspárnál nyílott ki a könyv. Nagyon megörültem, mert a magyar széppróza európai szintű megjelenése Heltai Gáspárnak (is) köszönhető.
Heltai szépíró, református lelkész, a magyar késői reneszánsz kiemelkedő alakja. 1510 körül született.

Hogy a halál nem fél című versét így kezdi:

Nem gondol a halál senkivel,
Sem kazdaggal sem kegyetlennel. (a "kazdag" nem elírás)

Sem a pörlőknek esküvésekkel,
Sem a patvarkodóknak nyelvökkel.

Heltait olvasni lélekemelő élmény.
Isten-közeli élmény.

Jól mondja e derék ember, amikor a közbeszéd nyelvét idézi:
Három dolog kényoz engemet,
Halnom kell s nem tudom azt az időt,
Elmegyek, nem tudom a helyet,
Hogy vennék valamely jókedvet.

Aztán mondja a maga véleményét.
Víg vagyok én nem szomorkodom,
Halnom kell ezt igen jól tudom,
De mivel tudom, hova megyek,
Ezért vészek igen jó kedvet.

Szerdán András barátunktól köszöntünk el. Andrástól, a mindig jó kedélyű szódástól.

Csütörtökön és pénteken, immár nem először ebben az évben, a gödöllői temetőben búcsúztunk két embertől. Két kollégától, két asszonytól. Két fáklyától, világító lámpástól. Két pedagógustól.

Elmondom kitől, kiktől.
Elmondom, mert -ha olvassák a Dányi Krónikát- tudják meg azok a dányi emberek, akikhez kötődtek, szegényebb lett a világunk. Akik életük bizonyos szakaszát e két tanárnő közelébe töltötték, bizonyára ezt együttérző jó szívvel veszik. Kollégaként vagy tanítványként.

Csütörtökön délelőtt tizenegy órakor a szadai népdalkör tagjai feketegyász ruhát öltöttek. A férfiak egyszerű fehér ingben voltak, fekete kislajbli volt a felsőöltözet. Csizmanadrág és csizma volt rajtuk, fejükön fekete kalap.
A hölgyek, fiatalok és idősebbek egyaránt fekete ruhában voltak, sajátos szadai főkötőben. A lányok fekete fejfedőjét hátul fehér, hosszú szalag díszítette. Magas szárú fűzős cipőben voltak.
Megilletődötten, a lányok kart karban fűzve vártak.
Várták, hogy megkezdhessék éneküket, amellyel kezdetét vette a halotti szertartás.

Igen, a felekezeti öntudat, a protestáns lét elfogadása és annak öröme, a néphimnusznak is beillő kilencvenedik zsoltár női énekkaron örömteliként hangzott, mély mondanivalójával, bizonyított hittel: Tebenned bíztunk elejitől fogva.
Tebenned, akit hajlékunknak tartunk. Mert amikor még sem föld, sem ég nem volt formálva, akkor is Te voltál Igaz Isten és Te megmaradsz nekünk minden időkben. Ez volt az első strófa, -persze verses formában. És jött a második is. A Fölséges Isten dicsérete, mert bár hagyod az embereket meghalni, mondod, legyetek porrá, kik porból lettetek. Előtted Uram! a te végtelenséged előtt ezer év annyi, mint a tegnapnak elmúlása, az éjszaka rövid vigyázása. Azaz ezer év egy szempillantás az Úr előtt.

És ez a komoly, végzetesnek mondható gyászpillanat mégsem hagy bennünket magányosan, mert azonnal kezdték a negyvenkettedik zsoltár kezdő sorait. Mint szarvas a friss vízforrásra, úgy szomjazik lelkem rád, vágyódom az Élő Isten után, hogy mehessek hozzá.

Gréti, asszony nevén Novák Lászlóné egy rendkívül felkészült tanár volt. Nőkre nem szoktuk mondani, de rá igen is illik, a hűvös elegancia. Kollégák között is látszólag távolságtartó volt, de valójában ő egy szűrő volt a külvilág feléje áramló sokadalmának mert értékválasztása , értéktudata és értékkövető magatartása az ezt körülvevő szűrő, csak azoknak volt átjárható, aki mind a pedagógiában, mind a népművelésben, a közművelődésben értéket tudtak teremteni. Magyar - néprajz szakos tanár volt. Mind a munkahelyein mind annak környezetében, csak a tiszta forrást fogadta el. Jól ismertem férjét is, Novák Lászlót. És ismerhették a dányiak is a most már ezt nem igazoló öregek, akik Dr Fabó István elnök úr szervezésében hallgathatták bölcs és furfangos okfejtéseit a parasztklub rendezvényein.
Gréti volt iskolaigazgató Szadán, a járásban osztályvezető, volt az egyik gödöllői iskola igazgatója is.
A körzeti, járási kultúrális seregszemlék nagy tudója és szervezője volt, igazi szaktekintély.

Gréti családi öröksége volt a másik ember megértése és segítése, a kultúrális bóvli elutasítása, a népzene, néprajz, népi játékok beemelése a köztudatba és egy olyan kultúrális szférának a megteremtése hajtotta, amit ma már sajnos nem látunk.
Kiveszett, kipusztult a lélek örömének a sui generis (sajátosan, egyedien, magyar módra) megteremtése, hogy legyen, lehessen a lélek tápláléka a szellem pallérozása az az örök érték, amelyiknek történelmi és irodalmi táptalaja itt van köztünk, amit a magyar irodalom nagyjai olyan szépen ránk hagytak. Sajnos sok a dudva, kevesebb a nemes.

Aztán pénteken tizenegy órakor a gödöllői temetőben utolsó földi találkozásunk volt Bálványosiné Dr Gelencsér Katalin tanárnővel.
Kati -mondhatom talán így is, mint életében) tanított a Török Ignác Gimnáziumban is, és bizonyára dányi gyerekkel is találkozott a munkája során.
Gelencsér Katalin megjárta a magyar oktatás és művelődés lépcsőfokát, egészen a tanítói állástól az egyetemi docenssé való kinevezéséig.
Dányban is járt népművelő pályájának elején. Hol vannak már ma ezek az emberek. És mivel az élet törvénye egyben a halál törvénye is, folytathatom, hol vannak az őt követő szakemberek.

A tiszta értékek, érzelmek és az országot, a nemzetet tartó pillérek szakmunkása volt Gelencsér Kati. Az "éhség" érzetének felkeltése. Az elismertség-éhségé, a tudásszomj-éhségé, a tanulás-éhségé, az emberség-éhségé. Hogy legyen ez a magyar nép munkájában elismert, mert minden éhségen átküzdötte magát. A tanuláson, az emberségen, a tudásszomjon, a magyarrá lenni szomjúhozásán, az alkotóvá lenni szomjúhozásán, az értelmes lét megteremtésével túl tenni magunkat a népbutítók siserehadán. Voltak és vannak népbutítók. Voltak gyengék és erősek lettek. Ha nincsenek előttünk kiket követhetünk, a lámpások, fáklyák, a szegények nyomorának, a tudatlanság piszkának eltűntetői, akkor lábra kap a silány létmód és világosság híján minden buckában felbukunk, minden gödörbe beleesünk és minden népek szolgái leszünk. Csupán parancskövető népek leszünk. A vég közeledtével, az ördögi erők színrelépésével eladjuk, elhagyjuk hajdanvolt eszméinket.

Novák Lászlóné (Gréti) és Bálványosiné Dr Gelencsér Katalin ennek a térségnek kiemelkedő emberei voltak.
Hordták ennek a világnak, ennek a térségnek önként vállalt terheit. Vállukon bárányos éggel, szent hittel, az elkötelezettség példát mutató szent cselekményeivel beírták magukat életünk nehéz könyvébe, keserű strófákat hagyva amúgy is szebb világra áhitozó énünkben.