Morzsák

Pirosképű Jani bácsi unottan piszkálja a reggelihez választott tojásrántottát. Minden reggel ezt az ételt eszi. Hol virslit, hol felvágottat szed mellé.
Ha Jani bácsira rávetődik az ember szeme, nem tudja azt sokáig levenni róla. Egyrészt a képe (arca) miatt.Piros de nem pirospozsgás, hanem unottan vörös. Kicsi fején elhelyezkedő piros orca, ritkuló haj, élénk kék szemének szivárványa, kis fekete pont középen a pupilla valóságosan a termetéhez szabott.
Talán másfél méter magas, (jó-jó) legyen egyötvennyolc.
Nem kocsival jöttünk -mondja váratlanul, hanem busszal. Nem jó már a szemem -teszi hozzá. Agyvérzése volt, -mondja halkan a felesége.
Jaj, nagyon dolgos ember volt ő fiatal korában. A szakma! Bizony a szakmájának rabja volt. Most is aktív. És szenvedélyes ha a munkát meglátja. Képzelje el -folytatja- a minap is az utcán dolgozó kőműves kezéből kivette a fánglit, félig merte azt a ládában található malterrel és magyarázott hozzá. Így csinálod te, -mondta a kollégának- de így kell ezt csinálni. És megmutatta hogyan. Látod! tette hozzá diadalmasan. Ahogyan te dolgozol az lassú is, pocsékolod az anyagot. Én minderre nagy gonddal figyelek -adta vissza a szerszámot a tulajdonosának. Pedig jó anyaggal dolgoztok -morogta még hozzá.

Pirosképű Jani bácsi lassan eszik. Komótosan. Jár ide-oda az alsó állkapcája, mint mikor a lábas jószág kérődzik. Nem zavartatja magát akkor sem, amikor széles alkatú felesége gyorsabb evésre biztatja.

Az utcán látom őket. A szomszéd fürdőbe mennek. Ott kapnak kezelést. Pirosképű Jani bácsi kezében teszkós műanyag szatyor van. Majdnem a földet súrolja, minden lépésnél lódul egy nagyot. Mármint a szatyor.
Mert Pirosképű Jani bácsi a bortól, vagy más hasonló részegítő iataltól még sohasem tántorgott. Világéletében alkoholt nem ivott.

Megjártam én a Nyugatot -mondja egyik véletlen találkozásunkkor, mint régi jó ismerősének akiben sorstársat lát,-mármint az orvosi kezeléseket illetően.
De voltam Keleten is! Nem a ruszkiknál, hanem az araboknál. Építkezéseken dolgoztam. Évekig. Hosszú évekig -nézi a földet elmerengve. Szerettem ott lenni. Jól kerestem. Küldtem haza a pénzt, amennyit lehetett.

Budapest egyik perem kerületében lakik Pirosképű Jani bácsi a feleségével. Itt építettek házat. Város, de falu is egy kicsit. Kertesház.
Van az udvarunkon baromfi most is. Vagy harminc tyúk! És vannak nyulaim is -mondta büszkén. Egy anya és egy baknyúl. Ezek szaporulatát fogyasztjuk. A gyerekeim nem eszik a nyúlhúst -mondja szomorúan. Csak az egyik unokám, ha eljön, -kapja a finom falatokat -mint szoktam mondani.

Hogy sokba kerül-e a kisállatok tartása, azt kérdezi tőlem.
Hát ide figyeljen -lelkesedik Pirosképű Jani bácsi- én nógrádi származású vagyok Palotási! Tudja hol van? Innen származom. Mentem el ipari tanulónak, majd külföldre dolgozni -mint azt a múltkor elmeséltem.
Van földem, hogyne volna. Apám örökségét bírom. Nem jó földek azok, abban igaza van. Alig több mint tizenkilenc aranykoronások. Gyenge szántók, Agyagos, ragacsos ha esik az eső. Betonkemény szárazságkor.
De van! Tudja! És ez nagy szó. Ki nem adnám a kezemből most sem.
Hogy mire használtam a földjeimet? A sógorom mezőgazdasági vállalkozó, az műveli egy részét. Negyven kiló kukoricát ad aranykronánként. Ő felveszi az állami támogatást a gazdálkodás után járó pénzt. Valami hatvanezer forintot hektáronként. Jól kijön ezzel.
Magamnak is fenntartottam egy kisebb darabot, abba lucernát vetettem. Haza mentem, lekaszáltam, megszáradt és már mentem is érte az utánfutós autómmal és hoztam haza a nyulaknak.
Ez a "kirándulás" megszűnt amióta beteg lettem.
De a ház körül élő állatoknak most is van mit enniük. Pécelre járok a terményboltba takarmányért.

Hogy mikor találkozunk? Jövőre nem, mert kétévenként van jogosultságunk ide jönni. Inkább majd 24-ben! Addig is jó egészséget maguknak is.

Pirosképű Jani bácsi jó ember. Rendes, szorgalmas. Magyar minta!

A kicsi medencében tilos az úszás. A vízbe ugrani a partról pedig halálos bűn.
Kevesen vannak a szállodában. A kovid még mindig riasztja a gyógyvízbe kívánkozó embereket. Nem ok nélkül félnek az emberek a fertőzéstől. Tapasztaltam én is.

A szauna után én is vágyom a medence frissítő vizére. Magam vagyok. Na, most...most...most próbáld meg az úszást -biztat a felelőtlen énem de a meggondoltabb nyugalomra int.
Jólesik így is egy kicsit a csend, az aktív semmittevés és gondolataimban merülve sok régi megkezdett de befejezetlen történet vetítődik az elmémre.
Mígnem a csendes, tiszta, mozdulatlan víztükör hatalmas hullámot vet és ideér hozzám is. Látom az embert, amint határozott de mégis finom karcsapásokkal, termetéből származó lustaság ellenére is siklik a vízen. Nem szabad úszni sem, gondoltam de nem tettem ezt szóvá. Inkább úgy véltem, előjön egy jó vízi tündér és megmutatja nekem, az analfabéta úszni nem tudó embernek, hogy milyen símogató földi élvezet ha a négy ősi elem egyike, a víz körülvesz téged. Őselem mondom a víz, a föld, a levegő és a tűz után a negyedik.
A vízhez való vonzódásunk valószínűleg filogenetikai, vagyis törzsfejlődéstani múltunk eredményeként él bennünk. De nem csak e miatt hanem az ontogenézis miatt is. Ez nem más, mint az ember kilenc hónapos élete az anyaméhben.(uterus) Vízben lebegő megtestesült Istenakarat minden ember az életének első kilenc hónapjában. Milyen nagy csodája ez a teremtésnek! Vízben élni, kifejlődni, élni, táplálkozni, növekedni, fejlődni és a világra kéretőzni. Milyen nagy csoda két sejt egyesülése, burjánzása, módosulása, differenciálódása. Szedercsíra állapot, bélcsíra állapot, a szervkezdeményezett növekedési pontok, külső sejtrétegből (ektoderma) kialakuló idegrendszer, belső szervek hordozta életképesség. Egy utolsó pillanatban mindent elsöprő sikoly és ember születik ismét. (Milyen istenkáromlás és istenakarat elleni vétek a háború. Szeretetben kifejlesztett, örömmel várt emberpalánta egy szemvillanásnyi idő után szomorúsággá és tönkretett vágyakozások temetőjévé válik).

Jön felém a hullámzó víz. Megérint, megszólít, hangtalan könyörög és szépszóval hív. Erőnek erejével a hullám nyomában egy ember. Fejét kiemeli a vízből, oldalra fordul. Most a nyakát látom. (Továris konyec plakátok jutnak eszembe.)
Jó húsban van a vizet egyedül uraló ember. Kopasz feje Tysonra emlékeztet. Bokszolói bika-nyak. Erős, izmos kezek. Legalább hetven évesek.
Megfordul, közelembe kerül és megáll. Azaz leáll. Vizes kezét nyújtja felém és én örömmel megragadom ezt az isten-csoda embert.A testvéremet, a felebarátomat, a vízi társbérlőm kezét.
Vissza tudott vinni újra a múltba a puszta jelenlétével. A karcsapásokkal. A lábtempóval. És azzal a szeretetteljes mosollyal amivel megajándékozott engem.

Megajándékozott Húsvétnak szent örömével.