Hattyúdal (3)

Az imént jöttem el a Deák körút (utca) nevezetességei mellett, közelebbről szólva a Sebestyén szobor, és a néprajzi ház előtti kis tér mellett.
Elég szomorú képet mutat a tér, egyáltalán nem látszik a "hely szelleme", pedig ez a kis utca valami még, benne a néprajzi házzal és a Sebestyén szoborral, ami emlékeztet bennünket puszta létével is a dányi történelemre. Reméltem az ihletettséget de nem kaptam meg, így elég lehangolt állapotban írom a népfőiskolánk "hattyúdalát".

Sebestyén alakja a másik biztos pont (Kozár Gyula plébános mellett) aki (tárgyiasítva: ami) meghatározó erővel bírt és a munkánk vezérfonalát alkotta minden év tervezésekor.
De nem csak a puszta tervezés miatt volt ez fontos, hanem ebben is, mint minden más jelentős dologban azt kerestük, miként válhat olyan erővé bennünk egy élet, egy sors, vagy akár egy monda is, hogy meghatározó legyen a mindenkori dányi történetben.
Sebestyén emberi nagysága, erkölcsi tulajdonsága, emberszeretete a bibliai tézis erejével bír, vagyis azzal, hogy senkinek sincs nagyobb szeretete annál mint annak, aki életét is odaadja (áldozza) barátaiért. És éppen jókor mondom ezt, mert a Husvét alőtti időket éljük.

A népfőiskolánk névadója lett Sebestyén (nem Sebestyén Sebestyén, mert az ő korában még nem használtak vezeték nevet az emberek), és mi igyekeztünk ezt az emberi nagyságot tovább vinni, erősíteni.

A tárgyak, mint pl Sebestyén szobra, erős hordozói egy nép vagy kisebb közösség lelkiállapotának. A dányiak évszázadok óta őrzik Sebestyén emlékét. (És addig lesz Dány, ameddig ebből az emlékekből ki nem fut.)

A néphagyomány közé sorolhatjuk azt a szintén dányi jellegű közös megmozdulást ami a szent helyekre való zarándoklatokban is megnyilvánult.
Ennek emlékére állítottuk föl a székely zarándokkaput. Az eredeti helye a templomba felvivő út feletti tér volt, két oszlopon állva, de ez ilyen-olyan kifogások miatt nem vált valóra. Kifejező és jó helyen van így is, mert az első világháborúra emlékeztető park közepén lévő Jézus szobornak (távolról nézve) szinte keretet ad. Be van keretezve a szobor. Ez is ritka-érdekes látvány és nagyon kifejező, további gondolatokra sarkallja az embert.

A "tárgyak" sorába említjük a község Kókára vivő út melletti keresztet. Keresztfa a megfeszített Jézussal.
Említendő, hogy mind a kereszt, mind a Sebestyén szobor alkotója egy székely fafaragó (és még ide sorolhatjuk a forradalmi kopjafát, mely szintén "magánerőből" jött létre és a Székelyföldről származik.)

Szintén a tárgyak hordozta sugallatról van szó minden fafaragványban, szoborban. Nem magunknak készítjük a képeket, hanem egy elvnek, egy vezérgondolatnak vagy egyszerűen a szeretetnek. A mi hitünk és erősségünk nem az anyagban van, hanem annak szimbólikusan kifejezett tartalmában. Nem a képeket imádjuk -gondolva itt a szentképekre- hanem Istent akire a képek csak emlékeztetnek. A képek, szobrok nem hordozói transzcendens világnak, hanem rá csak emlékeztetnek bennünket.

A Sebestyén népfőiskola nagy gondot fordított az ismeretterjesztésre, a tanulásra is.
Híres emberek, tudósok, szakmájuknak jeles képviselők sora jött hozzánk előadást tartani. Az előadások témájában és az előadók megnyilvánulásában csak a tárgy adta eszmei minőség jelent meg. Soha, sem helyi sem tágabban értelmezhető politikai állásfoglalás, pláne pártpolitika, nem történt, nem is ezért jöttek közénk az előadók. Sok-sok kiváló emberrel ismerkedtünk meg.
Nem szólok róluk, az előadókról, mert naplót nem vezetvén fel sem tudnám sorolni mindegyiket. Eggyel azért kivételt teszek.
Ő Kunkovács László etnográfus, fotóművész és kultúrantropológus.
Megragadó sőt elragadó tünemény volt László, (akivel egylevegőt szívtunk Szegeden a kollégimban de nem ismertük egymást)
Kunkovács László biztatására adtuk ki a Dányi oromkeresztek című könyvet. Szintén egy tárgy -mondhatnánk- de annál ez is sokkal több. A dányi emberek, mint faluközösség évszázados szenvedésének egy-egy eseménye társult minden még fellelhető dányi oromkereszthez, és mindennek a szintéziseként egy-egy odaillő bibliai történet adott különösen szép hangsúlyt a művészi szintű fotóknak egy szépen tervezett könyvben.
Csak kuriózumként mondom -büszkén- hogy Kunkovács László a dányi "szereplés" után Kossuth díjat kapott, nyilván ennek valós okai miatt. (Már régen "megérett ő a Kossuth díjra, de Isten malmai a politikai kurzusok szerint működnek sokszor).

Igen, a tárgyak! Az oromkeresztekről készült könyv, valamint Kozár Gyula atya versei után egy kisebb példányszámban megjelentettük azt a tanulmányt, melynek elkészítésében sokan részt vettek. A Lakitelek Népfőiskola anyagiakban támogatta ezt, a pedagógusok, és más tisztviselők, alkalmazottak a kérdezőbiztos szerepét vállalták. Szakmai konzulenseink voltak a Szent István Egyetem (akkor így nevezték) tárgyban illetékes tanárai. A téma, amit feltárt ez a dolgozat a dányi emberek mezőgazdasági kistermelésének szándékáról szólt. Bárcsak rajtunk kívül mások is elővették volna.
Miért? Mert egy nagyon fontos célkitűzéshez talán közelebb kerültünk volna. Ez pedig a községünkben megalakítandó szociális szövetkezet.
Nem lettünk volna biztosan mondom újságok címlapjaira kerülő csalók, mint sokan sajnos akik ezt az utat választották, de tudtunk volna hálót adni a halászoknak a halfogáshoz, akik ma e helyett inkább csak a halra áhítoznak.

Hogy a népfőiskola szellemiségéből még egy másik könyv is született, Gondolatszőttes címen, az már csak hab az el nem készült tortán.