Hattyúdal? (2)

Kozár Gyula csak magának, (az asztalfióknak) írt verseit megtalálva, nem sok gondolkodási idő kellett ahhoz,hogy elhatározzuk: kiadjuk könyv formájában a megtalált verseket. Mivel ezek a versek egy fekete színű kötésben maradtak ránk, sem címe sem rendezett formája nem volt a verseknek, a népfőiskolánk kiadásában ezt pótoltuk. Címe is lett, formája is és egészséges tartalma.

Itt kell megállnom, -hogy el ne felejtsem ezt a fontos tényezőt- és említenem kell egy sokak által látott és tudott helyi értéket. Ez nem más mint az emberi "erőforrás" (pongyolán kifejezve) valójában egy hihetetlenül nagy érték, a dányi embereknek az a tudása amelyet sokszor elszív a munkahely és el is fecsérel talán, holott a közös munkánkban előtérbe kerülnek és elnyűhetetlen örök értékeket képeznek. Maradandó értékeket. Ezek a tehetségek, a kreativitás, humánum és empátia amely éppen a Kozár-kötet kiadásával, de hasonló más munkák révén is elénk kerültek.
Az egyik ilyen tehetséges ember Dóczi Lívia (leánykori nevén) a másik Dóczi Krisztina, a harmadik egy rövid ideig dányi lakosként itt élő Ondrejcsák Eszter.

Mennyi de mennyi emberi tudással lehetne építeni egy faluközösséget, ezek a példák jól bizonyítják.
Egy társadalom, egy ország vagy nemzet erejét, ugyanígy egy szűkebb társadalom, a faluközösség erejét is az ott élők tudásának mértéke határozza meg. Csak lehetőséget kell biztosítani ezek kibontakoztatására.

Sajnos soha nem volt talán olyan materialista szemlélet a magyar emberben, mint amilyent most tapasztalunk. Mert istenítjük az anyagot! Méltósággal tiszteljük, mint ha számunkra releváns személy lenne és felruházzuk a híreknek és híradásoknak tarka köpenyével. Ezek a köpenyek egyre foszlanak, szövetükben ritkulnak, szakadozottá válnak és végül megsemmisülnek. Vagyis jóvátétel gyanánt a jóságos enyészet megkönyörül rajtuk. Méterben, mázsában, darabszámban gondolkodunk! Kövekben, térbetonban és falakban. Holott a kő, térbeton és a falak fontossá csak egy szellemi erőtérben válnak. No! Ez az utolsó lépés sokszor kimarad. Hogy a falak és kövek csak eszközök legyenek és ne a cél.A legmunkásabb, a leg- minőségibb, az anyag fölött uralkodó ész és erő. Az anyag csak territórium mint ahogyan élettere a lábasjószágnak az erdő.

Dánia a gazdag parasztok országa. Dániában az adó a csillagos egeket veri. Dániában az adót mindenki ki tudja fizetni a munkával szerzett jövedelme révén. Dániában az emberek egészségügyi és szociális biztonsága, a jólét, alanyi jog.. A dán ember a helyi társadalom motorja, a dán népfőiskola hálás az államnak, hálás tagjainak, hálás az egyének kifinomult gondolkodásáért. Dánia elérkezett a huszenegyedik századba. Mi még nem tartunk ott! A huszadik század valamelyik részében csak harcosan és hangosan baktatunk.

A népfősiskolák berobbantak a magyar (hiányos) köztudatba. És nem tudtunk igazán mit kezdeni vele. Igen! Pedig sok társadalmi nyomorúságtól, sok zsákutcás meneküléstől, sok keserves tapasztalattól maradtunk volna el, ha a magyar társadalom immár negyven éves vezetése felismerte volna az ember szeretetét és hitét. A másokért élő ember odaadását és a társadalmi nyomorból az egyszerű ember felemelkedésének szándékát meglátta volna. Láttuk a dányi példát! Éppen a népfőiskolánk itt-ott döcögő, pénztelen de akarattal teli világában.
Nagykorúvá kell tenni a társadalmat! Eszméit, hitét, szándékát, istenadta tehetségét, nyelvének kultúrájába rejtett élnitudását és világszeretetét nem lerombolni kell,hanem bízni benne és hagyni őt felemelkedni.
El kell távolítani a közelünkből a rosszat, a rosszra való felhívást és mindazt ami gyengeelméjűnek tart minket. Nem jelszavak rabul ejtett hordozóivá teremtett minket az Isten , hanem egy konzisztens élet viselőivé, amelyben együtt van a fizikai lét a szellemi és lelki élet. A mi kocsink rúdja nem a szekértáboroknak készült hanem az isteni léttől megszentelt világnak, amely nekünk mindig előre mutat.
Kozár Gyula életpályája hordozza számunkra az esendőségében is el nem veszített hitet. Verseinek ugyan adott címet, de a verseskötetnek nem. Mi ezt pótoltuk. Egyik versének címével, nagyon kifejezően és sok mindent bele sűrítő módon, mert ez lett a címe a kötetnek: Te vagy az Élet. Kitalálható, kire vonakozik ez.

Eszter úgy tervezte meg a verseskötet borítóját, hogy az átvitt értelemben egész életünkre is, de leginkább a népfőiskolánk életére is vonatkoztatható.
Miként?
A borító előlapján egy napfogyatkozás van, de a sötétségen már kicsillan a fény megvilágítva ezzel a repedezett földet.
A hátoldalán a fa és a víz egybefonódása látszik, háttérben a föld barna árnyalatú megjelenésével.

Kozár Gyulát mi találtuk ki a népfőiskolánk eszmei hordozójává.. Ővele akartuk kimondatni, hogy mit jelent számunkra a másik ember és mit jelent nekünk egy keresztény hittel átszőtt helyi népfőiskola.