Hattyúdal ?

A népfőiskoláról, közben a dányi népfőiskoláról fogok írni valamennyit. Nem mindent -mert a felidézés sohasem teljes- de talán sok lényeges dolgot igen.

A magyar társadalomnak a két világháború közötti időben a biztató jövőjét, vagy bizakodásra okot adó jövőt és jövőképet a jobbára Dán mintát követő népfőiskola megjelenése igérte.
(Zárójelbe teszem, hogy ma Európa egyik legélhetőbb, legbiztosabb, legvonzóbb országa Dánia és ezt egy rangsort felállító lista alapján mondom, ami Dániát Svájccal teszi egysorba. És ebben a dán mentalitásnak van szerepe, miként a népfőiskola megerősödésében is. Még mindig zárójelen belül teszek egy megjegyzést. Személyes élményt. Ez úgy történt, hogy a Török Ignác Gimnáziumba kerültem ami akkor Máriabesnyőn volt továbbtanulásom okán. Sok továbbtanuló dányi gyerek sorsa múlott azon, hogy az új iskolája miként fogadta. Többen egy-két hónap után abbahagyták a választott iskolát. Én is ebbe a "betegségbe" kerültem. Örömmel maradtam itthon néhány napig, -ami aztán a "pályafutásom" végét is jelentette volna, mint sok más társamnak- mígnem- jött egy megmentő angyalom Zimányi Istvánné tanárnő személyében, aki a latin és a magyar nyelv tanára volt, egy istenáldotta jó tanár (több ilyen tanár tanított akkor a Törökben) és azzal győzött meg a folytatás választásában, hogy -mint mondta- Dániában a parasztságnak vagyis a földművelő embernek is van érettségije. És mivel én földművelő ember akartam lenni, hát hajlottam a (vissza) hívó szóra.)

Mindig állítottam azt, hogy ennek az országnak, a mi hazánknak sok tanult emberre lenne szüksége, sokkal többre mint amennyi van, továbbá helyzetünkből adódóan a megmentőnk és felemelkedésünk záloga csak a mezőgazdaság, az agricultura, vagyis a föld művelése lehet. Ha jól és jó formában végeznénk ezt.

Erre mutatott jó példát a második nagy háború előtt egy jezsuita pap, Kerkai Jenő és egy másik jezsuita (később laicizált, de már nem itthon hanem Dél-Amerikában) Nagy Töhötöm. (Dr Dóczi István (Pista bátyánk) amikor hazalátogatott Fő utcai szülőházába és találkozott velem, akkor Nagy Töhötömről sokat beszélt nekem, hiszen Ő is papnak készült és kortársak voltak)

A katolikus ifjúság színe-java járta ki azt az iskolát amit Kerkai páter és társai azoknak az eszes parasztgyerekeknek indított be, akik majd az itt szerzett tapasztalatok után a szülőfalujukban egy demokratikus szellemű paraszti gazdálkodás űttörői lehetnek.

Kerkait az Egyháza sem támogatta teljes szívvel, sőt egynéhány püspök kimondottan ellenséges volt vele szemben. A kevés jó példából egyet, a legnagyobbat, hogy említsem, ide sorolva Székesfehérvár megyéspüspökét, a nagy egyházreformert, akinek egyik művét, indexre is tették, holott a II Vatikáni Zsinat több olyan intézkedést vezetett be amit ő, a nagyszerű pap és püspök Prohászka Ottokár már régen szorgalmazott. Ő volt az, Ottokár püspök, aki a püspöki földbirtokot hosszú távú szerződéssel a gazdálkodni akaró földnélkülieknek biztosította. (Egy főpap aki úgy volt magyar, hogy nemzetiségű szülők gyermeke volt.)

Szomorú konstatálni, hogy nálunk a magyaroknál, milyen könnyen teszik félre az elődök nagyszerű törekvéseit és kezd mindenki újat, holott, tudjuk a sikeres nemzetek életéből, a folytonosság, a jónak a kontinuitása milyen nagy előnyt jelent egy ország életében.

Így voltunk mi magyarok a népfőiskolával is.
Nem felkaroltuk, hanem a víz alá nyomtuk!

A rendszerváltás idején alakult nagyobb pártok, akiknek volt elégséges támogatásuk ahhoz, hogy meg ne szűnjenek, ugyanígy jártak el az újraéledő népfőiskolai mozgalommal.

A kereszténydemokraták akkor sem, azóta sem képeztek véleményformáló erőt. Vannak!. Ennyi.

A baloldaltól ezt nem lehetett várni. Ab ovo!

A fiatal demokraták azt sem tudták eszik-e vagy isszák a népfőiskolát.

Így jutottunk el ahhoz a ponthoz, hogy ugyan 1988-ban a Népművelési Intézet (igazgatója Vitányi Iván!!) több okos, a világra nyílt tekintettel néző, a múlt értékeit ismerő és forradalmian reformer gondolkodású munkatársa vezetésével megalakult a Magyar Népfőiskolai Társaság. (Egy történész professor az első elnöke, majd egy református pap, végül az "éhhalállal" küszködő, jeles egyetemi tanár, (ha buktatókkal is terhelt) vezetésével minden nehézséget és mostoha sorsot átvészelve életben tartott. Néhai prof. dr Sz Tóth János).

Ezt követően, 1989-ben megalakult nálunk is, Dányban a II Rákóczi Ferenc katolikus népfőiskola. (Plébános Turai János).

Az a tény, hogy Kozár Gyula plébánosunk (1950 - 1969) az érdi népfőiskola lelki vezetője volt, továbbá az, hogy Ugrin József személyesen volt jelen a dányi népfőiskola alakulásánál, kijelölte a mi utunkat is, programunkat is. (Ugrin József békési gazdálkodó, majd több szakmát is művelő ember, megjárta a siker-kudarc zóna sok-sok területét, az érdi népfőiskola egyik vezetője, Kerkai vonal továbbvivője, -lánya Ugrin Emese a kereszténydemokraták főtitkára egy időben).

A mi népfősiskolánk ebben az időben az egyik alapító tagja volt a Budapest Környéki Népfőiskolai Szövetségnek, amely kapcsolat a mai napig is tart.

Ez az időszak az első része a dányi népfőiskolának.

Az alapítás körülményei meghatározták a mi akkori és azt követő munkánkat.
Középpontban volt a keresztény alapú, meghatározó személyekre utaló jelleg.
A személyesség két emberben testesült meg. Az egyik volt Kozár Gyula, a másik pedig a 13-ik században, egy helyi monda szerint élő személy, akit Sebestyénnek hívtak és vértanú halált halt a községért.

Nézzük meg -vázlatosan- Kozár plébános úr követendő példáinak egyikét-másikát.

Gyula atya községünk legendás papja volt. Úgy tudott "leereszkedni" híveihez, hogy egyrészt erős kézzel fogta a bennük lévő hiteles vallási érzelmeket, a "kereszteket" is, másrészt minden mozdulatával eggyé vált hívei sorsával. Emelte népét és bár titokzatos múlt keringett körülötte, már-már egyfajta megközelíthetetlenség, miközben szuggesztív erő biztosította minden mozdulatát, mozdulását.
Nagy és erős tábor volt körülötte. Nem volt megalkuvó, de józan és szükséges mértékben együttműködő a helyi politikai társadalommal.
Jelenléte nem konfrontatív hanem megnyugtató. Sérelem, politikai bántás érte, akkor sem lázított de nem is volt behódoló. Isten majd elrendezi a visszakerülését a plébániájára és ebben hittek, bíztak a hívek is.
Gyula atya az érdi talajban szeretett volna gyökeret ereszteni véglegesen. Szívesen váltotta volna fel a dányi híveket az érdi egyházközséggel -nyilván erre személyes okai is voltak- és ahogyan a jelenléte erősítette a benne bízókat, a távozása sem jelentett volna mást.
Az érdi váltás nem sikerült, így Gyula atya még mélyebben ereszkedett a történelem dányi kútjába. A néprajz és a néplélek volt az a két terület amelyet monografikus széles látókörrel írt volna meg.
Az etnografia és a helytörténet területén emlékezetes hagyatékot hagyott ránk.

Van egy nagy veszélye annak, ha valaki ennek a hagyatéknak "bűvkörében" él. Ez elmondható más történelmi eseményekről is.
Tudniillik a múlt eseményei és történései csak az üzenetükben teljesedhetnek ki, nem pedig a látványosságban. Nem a divatban. Nem a pótcselekvésben. A múlt elemzése nem lehet "hamuízű", nem lehet a múlt modernkori "Ninive", és mi sem lehetünk csak azok akik Lót feleségének sóbálvánnyá való utóéletében csak az emlékek felidézését várjuk. És nem tanulságot.
Olyan korban élünk amely a személyiséget nem tisztelve, a sokrétűséget, sokféleséget nem tűrve, csupán sablonokat kínálva, túlegyszerűsített fogalmi köröket alkotva, az igazságot messze nem tisztelve ejt rabul bennünket.
Azért fontos a múltunknak keresése és üzenteinek megfejtése mert ezek ha megjelenésükben bár lehetnek egyediek, de történelmi vonatkozásaiban egyetemesek. És nekünk az egyetemességre kell törekednünk.
A munka nehéz. A gondolkodás is munka. Munkakerülővé nem lesz és nem lehet a világ, mert az egyetemes történések, történetek mindig a világnak szólnak. Vagyis mindenkinek.
Kozár Gyula dányi története ha nem lenne több annál amit látunk, hallunk, felületesen belőle kiolvasunk, akkor nem lenne más mint mese. Vagy rege.
Őrizkedjünk hát a pótcselekvésektől, az idem per idem típusú gondolkodástól ami nem más magyarra fordítva, mint hogy az események azok amik megtörténtek. Az események nem csak azok amik megtörténtek hanem mindaz a kultúrális, historikus, emberi (vallási) "összlet" amiben benne van nem csak a múltunk de a jövőnk és a jelenünk is.