Az Istennél

Ady Endre: Szent Margit legendája

Vallott nekem a Nyulak szigete
Regék halk éjén. Íme a titok:
Királyi atyja klastromba veté
Legendák szűzét, fehér Margitot.

Álom-leány volt: egy fojtott sikoly.
Ájulva hullt egy durva szó miatt.
S robogtak a királyi udvaron
Hajrázós vad bozontos férfiak.

Nyugatról várt sokáig valakit.
Nem vad bajszú lármás nagyúr
Dalos, törékeny halk fiú legyen
Asszonyos kósza könnyes trubadúr.

Már régen várt s megbénult a szíve.
Zúgott a vár, prüszkölő kun lovak
Hátán érkeztek hetyke magyarok
Ő nem jött: egy csendes álom - lovag.

Ő nem járt a Duna táján soha,
Egy halk dalú és halk csókú legény.
És Jézusnak áldozták Margitot,
Ki ott halt meg a Nyulak szigetén.

Meg kell jegyezni, hogy Ady felfogása nagyon sajátos "adys" motívumokat tükröz és más, egészen más mint amit eddig olvastunk akár pl Városi István versében is. Városi István pap volt. És teológiai tanár. A különbség nyilvánvaló.
De Adynak e verse is besorolható úgy gondolom az un Istenes versek közé, bár saját felfogásából fiktív mozzanatokat is tükröz.
Ez egy balladaszerű vers, költői értelmezésű egyéni tragédia is.

A költő azon törekvése, hogy a magyar múltból a maga számára, tragikus helyzetéhez hasonló elődöt talál Szent Margitban, - a téma szerint nem árt ha ezzel is hozzájárulunk Szent Margit alakjának felidézéséhez.

Legenda és költő önportréja is amely azt mondja: "Nyugatról várt sokáig valakit, aki azonban nem járt a Duna táján soha".

És csak úgy továbbgondolván mi is mondhatjuk, -mondhatjuk?- hogy Ady sorsa is, költeményében szereplő Szent Margit sorsa is a mi sorsunk, mostani sors, magyar sors, aki vár, mindig csak vár és nem jön ide senki Nyugatról, hogy segítsen rajtunk. Nem jött eddig sem és nem jön ezután sem.