Tinédzserek, példaképek

Mondjuk ki szépen hangzó magyar nyelven: tizenévesek.
Egy olyan életszakasz amelyik a legtöbb gondot szokott okozni gyermeknek, szülőnek, pedagógusnak. És egyben, nem csak gondot, hanem szépen formált örömöt is.

Hogy milyen tizenévesnek lenni, tinédzsernek lenni, azt saját életünkből véve a példát, már csak nyomokban maradt meg bennünk. Nyomokban ugyan, de nem nyomtalanul.
Felnőttként kristálytisztán tudjuk, hogy a tizenévesek olyanok mint a forrásban lévő must. Édes is még egy kicsit, karcos is egy cseppet, tisztulófélben lévő óhajtott aroma.
Büszke forrás nekünk a tizenévesek áradó öröme, tettrekészségük és okosságuk.
Be kell látnom, hogy a tizenévesek után már csak kullogok, imitt-amott, -dacára a tengernyi könyvnek amit olvastam, a vizsgák háborgó áradatának, hogy egyvégtében ha ugyanazokat a vizsgákat le kellene tennem mint amelyeken már túl vagyok réges - régen, akkor talán három hónapot is lefoglalna ez az időszak, se szombat,se vasárnap. Vagy még többet. Ki tudja már?

Ugyanakkor az élet iskolájában kihagytam néhány szemesztert. Pontosan azokat, amelyekre építhetném jövőmet, ha abban a korban lennék, hogy tervezzem meg életemet.

Engem már a tinédzerek vezetnek. Na nem olyan könnyen mint ahogyan azt gondolják ők, de ha tengelyt vetünk egymással valamely témában, akkor kapaszkodniuk kell a győzelemért. Kivéve azt a világot, amelyik a mai életre veti fényét, kivéve hát a poszt-modern mai valóságát, amely még nagyon is a murci állapotában leledzik, ha a tiszta bor világába kell vetítenem az életet. Abba a világba, ahol a vér nem vízzé válik, a bor pedig vérré lesz az Átváltozás során. Ebbe a világba sajnos a tinédzserek nem ütik meg azt a tudás- és érzelem-szintet amiben mi fürödtünk és lubickoltunk és boldogok voltunk annak idején. Kalapot emelve persze az áldott kivételnek.

De azok a tinédzserek akikről szólni akarok olyan példát mutatnak nekünk, amelyik példa nem rugaszkodik el az élettől, és ha nem is követhető le mindenki számára, szóról-szóra, tettről-tettre, de a saját területén, saját életébe mindenki megtalálhat hasonló munkaterepet.

Két gyönyörű sorsú gyermek. Egyik fiú, másik lány. Tinédzserek, tizenévesek.

Labdarúgás lesz a témánk. Nem a tegnap esti albán (második) fiaskó, hogy kétszer kaptunk ki tőlük egymásután.
A mai magyar labdarúgást -úgy általában- csak az egyes személyek élete, tudása mentén dicsérhetjük.
Egyes emberek tudása mentén hát, akik nagyon melengetik a szívemet. Ebben a fagyos, jéghűtötte, torzonborz magyar világban életadóan gyönyörű, hogy vannak kivételek, akik Isten szent parancsa szerint élve, nem ássák el a tálentumaikat, hanem sokszorozzák. Szülői segítséggel ugyan -mert hogyan is lehetne másként- de saját életükben termékenyítik meg az otthonról hozott drága példákat. Édesapa szorgalmát, édesanya szeretetét, áldozatvállalásukat és a megteremtett -nem könnyen- anyagi hátteret.

Amikor az iskolában dolgoztam, az év végi ünnepségeken, szülők gazdag érdeklődése mellett, a gyermekek fegyelmezett, szinte katonásan gyakorolt rendjében, (vagyis nem liberális mintákat követve) osztottam ki a dicséreteket, Isten s ember előtt, az iskola gazdag tartalmára utalóan.

Volt egy családban három lány. Őket különösen nagy szeretettel említettem a dicséretesek között, mert ez a példa nem volt általános akkor sem. Vagyis a három gyermek.

Krisztina volt a legfiatalabb. Őt említem, nem kivételként, hanem azért, mert a témánkba ő a legilletékesebb.

Olvasom, ahol olvasom, hogy egy kislány, Bianka a neve, hol máshol mint az egyik fővárosi egyesület tagjainak körében olyan emberi és szakmai magatartást tanúsít, amelyet ország-világnak tudnia kell. Ez a vezetők döntése.
Mégpedig egy sportágban. Miben másban mint labdarúgásban. Női fociban. Bianka a csapat példaképe. Igen, tessenek úgy dolgozni mint Bianka dolgozik, olyan emberi magatartást tanúsítani, szorgalmat, hozzáállást,szeretetet és alázatot mint amit Biankánál látunk. Így gondolják a vezetők. Bianka húzóerő a közösségben. Támpont, oszlop, lehet rá építeni.

Ez az én határtalan örömöm is. Dányi kislány Olümposzi magasságokban.
Isten éltessen Bianka, remélem tanulni tudok tőled is. És ha egyszer majd (élőben) látlak a futballpályán, akkor tudd meg, hogy az a leghangosabban neked szurkoló bácsi én vagyok.

Ez a lesajnált magyar labdarúgás fénypontokat vonultat föl nekünk. Fényeket, akik majd elhozzák a világosságot. Mint Bianka. És mint Mátyás.

Mátyásról szólok szintén nagy örömmel. Ki hová sorolja, én azt nem tudom, nem is bánom, akárhová. Mert Mátyás szintén dányi fiú. Nekem az marad. Nem engedem lélekben elszakítani őt Dányból, talán nincs is erre szándéka senkinek. Mert Mátyás testében az én egyik jó barátomnak vére csörgedezik. Az pedig -láttuk fennebb, nem válik vízzé. Hogy engedheném el Mátyás kezét -képletesen szólva amikor a nagyapja azt az én kezembe is letette.

Jönnek a Fehérosroszok. A Beloruszok - más néven.
És két napra rá, jönnek a Lettek is. Felvonul talán az egész volt Szovjetunió? Hát jöjjennek. Van nekünk egy Mátyásunk. Majd ő helyreteszi a világ rendjét.

Miről is beszélek Mátyás kapcsán?

A magyar utánpótlás nemzeti tizenegy játékosai között ott volt a kezdőkörben Mátyás is, a maga tizenkilenc esztendejével. U 19-es csapat. Feljebb léptek, az elitek között vannek.

Mátyást kereste a szemem végig, míg láthattam. A 7-es számot viselő dányi srácot.
Imponált a játéka. Jobboldali középpályás vollt. Segített a védőknek és a támadóknak. Láttam egy végtelenül alázatos fiút, aki nem volt önző, aki a társait kereste mindig a labdával. Aki adott olyan "körömpasszot", hogy azt tanítani lehetne.
Ez a tizenkilenc éves fiú egy hajladozó nádszál, melyet Isten keze terelget. Vékony, izmos gyerek, jól kezeli a labdát. Egy bámulatos csellel úgy csapta be ellenfelét, hogy a labda útját én is csak kerestem. (Nézd, így csinálta -mondtam a feleségemnek akivel együtt szurkoltunk Mátyásnak, de sajnos csak mosoly tárgya lettem. Magyarul szólva kinevettek). Én már nem fogom Mátyást utólérni. Nem is akarom. Csak élvezni a játékát, hogy nagyapja égi életével megoszthassam közös örömünket.

Keresi az ember a kapaszkodókat a mai világban. Eszméket utánoz, vagy gyárt maga is. Víziókat, jövőképet teremt magának.

Nem kell messzire menni.
Nem kell, amíg láthatunk dányi Biankákat, Mátyásokat a zöld gyepen.
Mert ez a gyep olyan életpálya aminek eléréséért szívből szurkolunk Biankának is, Mátyásnak is.

Hogy szebb legyen az életük. Szebb mint a miénk!