Bizonytalanság,bizonyosság

Egy írás nem jó, ha már előre jelzik annak bizonytalanságát. Mégis vállalnom kell ezt az ódiumot, pontosan annak ellensúlyozására, hogy napjainkban nagyon sok ember teljesen biztos abban, hogy jó környezetben él, hogy jó dolog az amit csinál, sőt annyira jó, hogy más ezt nem tudná jobban csinálni, nem is lehetne mást csinálni.

Könnyű hangok, felszínes érzelmek mentén, mesterségesen alakított, sugallt térben, mint amilyen a mi világunk, nem lesz a maga gazdája az ember.
Gyermekkori emlékem egy mese, melyben a világot látni akaró fiatal ember eljut egy erdő szélére. Az erdőből, annak belsejéből, hallótávolságon belül egy csodálatosa hang hallatszik. Megnézem ezt közelről -gondolja az ifjú- és elindul a hang irányába. Itt hangzott a közelben, megszemlélem ezt a szép hívogató hang eredetét és folytatom az utamat. A hang után járó emberke egyre mélyebben jutott az erdő rengetegébe, de a hang eredetét nem találta meg. Olyan mélyen került az erdőrengeteg sűrűjébe, hogy onnét mér visszaut nem volt. Csak egy dolog, a hamis hangok további követése egészen a megsemmisülésig.

Ilyen erdőben járunk mi is. Szirén-hangok hívogató kedvessége eltérít bennünket attól az úttól, amelyre gyermekkorunkban rátértünk. Szülői tanács, atyai intelem, édesanyai aggodalom egyre kopott rólunk és most itt állunk az út közepén, az erdő szélén. Nem mérlegelünk. Megtesszük az első lépést, majd a másodikat is, harmadikat is, a sokadikat is és észre sem vesszük, nincs visszatérés a szülői intelmek ajánlotta útra.

Nagyon hangos a mi világunk! Mindig hangos. Nincs csend, határozott elcsendesedés. Partyk és úgynevezett fesztiválok követik egymást zabolátlanul. Arénák füstös jókedve nem a teljesítménynek szól hanem a vélt szabadságnak. Kiszabadult börtönéből a világ. Hedonista börtönre cserélte szabadságát.
Megzavart bennünket világszerte a vírus. Nincs önálló gondolatunk azóta, mert egy betegesen függő, híréhes környezetben szólnak hozzánk a szirénhangok. Magyarázzák a magyarázhatatlant. Amit ma mondanak, holnap már nem igaz.
Kinyitották a hangzsákot, a szirénhangok tárolását szabadba engedték. Megtöltődött stadionok látszat - futballmeccsek látására, kitöltődtek a terek a hívogató szóra, ételre, italra, hangos zenére, pogány kultuszokra.

Elmennek tőlünk a tabuk. A valamikori bálványok, Thália-isten papjai. A művészek, kik áldott tehetségükkel hozták el nekünk a szabadságot, a kultúrát, az emberi tartás különleges tálentumát.
Látnoki itélettel, prófétai ihletettséggel szólnak hozzánk. Csak éppen igavonó jármot nem tesznek nyakukba, hogy észre térítsék a népet mint ama igazbeszédű látnok a zsidókat.Jeremiás most is köztünk van. Nem látjuk, nem halljuk a szirének dalától. A pusztulásba vezető daltól.

Fiatal-felnőtt koromban csodáltam a nagy francia színészt. A most eltávozott Belmondót is és kortársát Alain Delont.

Delon pályatársa eltávozása okozta fájdalomra igaz dolgokat mondott. Tragikus dolgokat, mint ahogyan a látnokok szokták.

Ezt mondja a barátját túlélő színész:

"Hamis minden, minden le lett cserélve, nincs tisztelete az adott szónak mert csak a pénz, a gazdagság számít. Tudom, hogy sajnálat nélkül elhagyom ezt a világot".

Van egy másik világkép is.
Most érkezik az oltárhoz Ferenc pápa a Hősök terén. Másik világ, az Eucharisztia világa, mely biztosan tudni, hogy győzni fog.
A szirénhangok és a pogány magyar emberek ellenére is. Annak ellenére is, hogy őt tollhegy végére nem illő szavakkal rágalmazták, még ismert média-emberek is. A szirének hamisítatlan magyar utódai.

Halld hát meg barátom a tiszta hangot. Építsen oltárt benned a csend és érvényesüljön benned az Oltáriszentség áldott és szent kegyelme.
Más út nincs. Vagy ha van, az az erőbe vezet minket.