Harminc év margójára

Nem mondhatom, hogy csak a margóra kerültem, vagy csak lábjegyzet vagyok (ezek sem lebecsülendők mondjuk egy tartalmas esszé vagy tudományos dolgozat írásakor), mert a helyi képviselő-testület szombati ünnepi ülésére meghívást kaptam. Sőt szólhattam is az elmúlt harminc évről, de különösen annak kétharmadát felölelő részéről, amikor polgármesterként vezethettem a testületet. Nem csak én kaptam meghívást, hanem azok a dányi valamikor volt képviselők is, akik harminc év leforgása alatt a a helyi képviselő-testület tagjai voltak.

Az élők közül meg is jelent Kurunczi Sanyi, Oláh Sanyi, Monostori Józsi. Dóczi Imre, Csepeli Sanyi, Dóczi Bandi már nem lehetett köztünk. Ők voltak a kezdet. Pontosabban mi voltunk, akik a rendszerváltás örömüzenetében éltünk és ezzel az ihletettséggel fogadtuk be közénk Csomafalvát és ezzel az összmagyarságot is, akik a Földön élnek.

Most is azt gondolom amit harminc évvel ezelőtt gondoltam a testvértelepülési kapcsolat tartalmáról és formájáról. Ez azt jelenti (dióhéjban összefoglalva), hogy a magyarság lelki egyesülése és összetartozásának jogossága nem a ma élők gondolatából fakad, hanem abból a lelki jelenségből ami egyaránt jellemzi a székely-magyart és az anyaországi magyart, akik itt élünk e csonka hazában, vagy a Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken esetleg még a Várak földjén amit ma Burgenlandnak hívnak.

Tehát lelki jelenség az összetartozás oka. Ez a lelki jelenség az EMLÉK-nek mondott, generációról generációra áthagyományozott együttélési normák rendszere, mítoszokba
is, mesékbe is ágyazott szokásrend, melyet ma kulturának, nyelvnek, stb mondunk és kapaszkodunk belé mint bennünket egymáshoz repítő griffmadár szélsebes szárnyába.

A székelyek nem Vereckénél jöttek be a Kárpát medencébe. Nem vettek részt a törzsek vérszerződéseibe, külön életet éltek valahol a Kárpátok déli-délkeleti szegletében.

A székelyek is magyarok, miként mi is azok vagyunk. Különböznek is tőlünk, meg hasonlítanak is hozzánk.
Az EMLÉK-ek lelki tartalma, amely jelen van tudatunkban vagy jelen van a tudalatti mezőkben, olyan közös vonások amelyek egygyökerűekké tesznek minket.
Egygyökerűekké vagyis testvérekké. Nemzetbe ágyazott, közös történelmi sorsba sorolt, vagy külön életet élő szakaszai ennek a nemzeti múltnak a testvértelepülési kapcsolatban mutatkozik meg látható és igazolható módon.

Erről szóltam szombaton.

Régen is igaz volt és ma is igaz, hogy azt az egységet amit a nemzeti éthoszunk vagyis erkölcsünk, erkölcsi értékünk diktál, az közös élmény és közös kincs, amely nem szűkíthető le sem pártok műküdésére sem pedig másra.

Azt mondom most is mint amit mondtam a kezdeteknél, hogy a kapcsolat nem merülhet ki korporációk kapcsolatába.

Ember és ember kapcsolata, családok találkozás, befogadása, megvendégelése, közösen fogyasztott étkek és itókák, személyes intimitás volt jellemző az első időkre.
Ha jöttek vendégek akkor azok családoknál szálltak meg. Nálunk, másoknál és lett a hivatalos kapcsolatból mély emberi találkozás mert a család, mint értékhordozó közösség átsugározta a másikra a maga értékeit.
Gondoljunk csak a pápa, Szent II János Pál látogatásakor szívében felbolydult dányi családokra, akik harcoltak egy-egy vendég befogadásáért.

A családokkal való ideiglenes együttlét mély emberi és szakrális találkozás, melyben nagyon sokat vállaltak a dányi családok.

Megváltozott a világ, tudom. Hogy ebben a változásban nekünk mennyi szerepünk van, vagy ebből mennyit vállalhatok a tradíció kedvéért, hogy magamat adom őszintén a testvérnek és meg is kapom az ő lelkét vagy inkább a szállásadás intézményesített formáját választom, az egyben annak is kifejezése, milyen környezet van körülöttem.

Kell-e hangsúlyoznom -tegnap homályosan utaltak rá-, hogy az a nagy és sodró lendületű folyam, amit társadalmi mozgásnak nevezünk, mely forradalmakat éppenúgy kirobbant, mint ahogyan egyéni és kisközösségi válságokat is okoz, amelynek molekuláris méretű részei vagyunk nem kímél bennünket.

A nap felkél keleten és lenyugszik az ellenkező oldalon. A Nap süt fényesen is és égetően. Fénylik, hogy belenézni is halálos, de felhő is kerül elé. Ezt én átéltem az említett húsz év alatt. Sőt mást is. Azóta mást is. Nem csak a napnak járását, mikor van zenitjén vagy fordul a nadirba, ragyog fenn és elhalványul lenn, hanem azt is, hogy miként takarják el a napot, hogy ne süssön, ne világítson, ne simogasson mindenkit.

Pártok, korporációk, egyéni ügyeskedések fölé helyezem a testvértelepülési kapcsolatokat.

Egy nemzet, mely egymásra talált és egymást erősíteni akaró polgárokból áll, akkor tölti be hivatását, isteni küldetését, ha az EMLÉKEK lelki tartalmát gazdagítja.
Ez a tartalom lesz majd az utódoknak életélmény és eszmény. Ha az EMLÉKEK tárházát növeljük, mely átível nemzedékeket, korokat és időintervallumokat, akkor a jövőnek dolgozunk. A magyar jövőnek, amely viselni fogja azt a történelmi felelősséget amit a mának is viselni kell.