Tovább gondolt homília

Azt mondják a higgadtak, hogy mindennek le kell ülepedni, hogy aztán a leszűrt gondolat támadhatatlan legyen.

Én nem vagyok higgadt! Nem is voltam sohasem és ebből született nekem károm is, hasznom is.
Kiegyenlítődve.

Most is nagyon élénk az élmény bennem, hiszen éppencsak hazaérkeztem a nyolc órai miséről.
Viszont olyan mozgósító erejű volt Zsolt atya prédikációja (homíliája), hogy azt nem most, de még a templom padjában ülve tovább gondoltam. (Kozsuch Zsolt az új dányi plébános atya)

Nem csak gondoltam, de közre is adom annak jeleként vagy tanulságaként, hogy akkor lesz bennünk egy ideológia (akár vallási ideológia, eszme is) tartós, ha azt nem önmagában, hanem mással összefüggésben vizsgáljuk.

Zsolt atya az Eucharisztiáról, az Oltáriszentségben jelen lévő Jézusról beszélt, tanított.
Mint a példa is bizonyítja (hogy messzire elért ez engem is), mert azonnal továbbadom tanulságképpen azoknak, akik a Dányi Krónikát olvassák, szeretik.

Olvasztó melegben, olvadozó hitünk megerősítésére szánom ezt.

A mélyen vallásos, Isten-félő katolikus keresztény költőóriás, Babits Mihály szerepéről -akik még emlékeznek rá- írtam összefüggésben azzal, hogy Szekszárdra értünk a Magyar Camínó útjának egyik szakaszán és Szekszárd Babits szülővárosa.

Most Babits egyik versét fogom idézni (kisebb kihagyással) melyet Zsolt atya prédikációjához kapcsolok.

Ezt a verset a költő Babits Mihály 1938 márciusában tette közzé a Nyugat hasábjain. Tudjuk, hogy a Nyugat című lap olyan friss és modern (ma mondanánk megszűrt fogalommal) liberális priodika volt, amely helyet adott azoknak az írásoknak amelyek a magyar irodalom gyöngyszemei közé tartoztak. Haladó szellemű lap volt, erős háttérrel rendelkezve.

A vers címe: Eucharisztia

Az Úr nem ment el, itt maradt.
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös szent nagy titok

Az Istent esszük, mint az ős
törzsek, borzongó lagzikon
ették-itták királyaik
húsát-vérét, hogy óriás
halott királyok ereje

szállna mellükbe - de a mi
királyunk Krisztus, nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.

A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más, Ő óriásabb óriás
ki két karjával általér

minden családot s törzseket

Egyik karja az Igazság,
a másik karja a Szeretet .......

Áradj belénk hát óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket!
amellyel törzs és vér leköt

hogy szellem és ne hús tegyen
magyarrá, nőjünk az ég felé,
testvér népek között, mint a fák,
kiket mennyből táplál a Nap.

Ha végére jutottál a versolvasásnak, biztosan füledbe cseng még Eperjes Károly hangja, aki itt a dányi templomban mondta el ezt a verset egyik alkalommal, amit oly sokan hallottak és szívükbe véstek.

Kedves Barátaim! Jó volt látni, hogy a dányi emberek közül olyan sokan eljöttek a reggeli misére, köszönve talán két dolognak.
Az egyik András atya szívós és határozott törekvése, hogy mindig érezzük körülöttünk és bennünk az Isten erejét, a másik pedig az, hogy kíváncsiak voltunk talán Zsolt atyára, az új plébánosunkra, akitől eddig is és ezután is biztosan sokat fogunk tanulni.