Itt vagyTartalom / Jövőtervezés a Sebestyén népfőiskola közreműködésével

Jövőtervezés a Sebestyén népfőiskola közreműködésével


Beküldte Gódor András - Ekkor: 2021 August 05

Tisztelt dányi közösségépítő polgárok!
Közösségszerető emberek!

Hírül adom, hogy augusztus 24-én (keddi napon) a Budapestkörnyéki Népfőiskolai Szövetség (alapítva 1989-ben, Dány alapító tag) egy napos képzést tart a közösség iránt érdeklődő embereknek.

A téma jövőépítés, tervezés, hogyan fogalmazzuk meg a közösség célképét, miként alkossunk jövőépítő programot környezeteünkben.

A helye -Dány Szent Imre Közösségi ház (praktikus okok miatt).

A műhelymunka vezetője Labbanc Mariann vidékfejlesztő közösségépítő szakember.

Korlátozott számmal (max 3-4 ember) még jelentkezhet községünkből is.

A bennünket háborgató, fenyegető koronavírus tartósan közelünkbe lesz a jövőben is. Mivel ez egy egészen új helyzetet teremt számunkra, nem csak a fertőzés miatt, de az elszigeteltség miatt is, szükségünk van olyan módszerekre, amelyek feloldják az elzártságból eredő passzivitást és elejét veszik a tartós búsulásnak (extrém esetben katatón magánynak), vagyis újféleképpen kell közösségben maradnunk.

A célkép, a jövőkép ha megmarad bennünk és ezt jól megtanult módszerrel építjük is, akkor könnyebben leszünk túl a tartós vagy ideiglenes magányon, elszigeteltségen. Nem beszélve arról a még fontosabb tételről, hogy a kialakult helyzetben, széthulló vagy már széthullott közösségek rémképének közepette, (immár harminc év távlatában) fel kell építeni a közösségeket újra, a faluközösségeket, kisebb vagy nagyobb formáját, el kellene felejteni a tömegrendezvényeket (melyek ösztönök tartanak életben és tartanak kivánatosnak ( például a falunapok az ismert formában).

A foglalkozás az említett napon 9 órától 17 óráig tart, frissítő szünetekkel és ebéddel megtoldva.

Emlékeznek biztosan (ezt csak mindennek mellékleteként mondom) azok akikkel együtt voltunk Kerkaújfaluban néhány évvel ezelőtt, hogy tiszteletünket fejezzük ki Páter Kerkai Jenő jezsuita szerzetes emléke előtt, aki fiatal papként olyan mozgalmat indított országszerte, a második világháború megelőzően, amelyet ha nem buktatnak meg a háború után akkor ma hazánk virágzó Kert-Magyarország lenne, sok-sok embernek jólétével és erkölcsi gazdagságával. (Mint Dánia a gazdag parasztok országa)

Kerkai páter mozgalmában részt vett Kozár Gyula atya is (lelki vezetőként) és az alapítók egyike, Ugrin József köztünk volt három napon át, itt Dányban, hogy a dányi népfőiskolai mozgalmat segítse az induláskor.

Miért kell nálunk minden jó erőnek meghalni!! Miért nem érheti el a magyarok kis patakjai, éltető közösségei a tengert, miért kell elveszni a sivatagban minden kis érnek, kis magyar oázisnak?
Miért és miért???

Cimkék