Kibékíthetetlen ellentétek

Akkor pedig nincs béke! Nincs és nincs!

Emlékezni tetszenek ugye kedves barátaim, amikor a baromfiudvar békéjéről írtam. Nem az ellentétekről elsősorban, hanem a fenntarthatóságról. Ebben a húzd meg - ereszd meg komoly játékban általában az kerül fölülre, az lesz a győztes akiről majd mindenki elismeri, hogy első lett, mert mindenkinél különb, mindenkitől okosabb. Ráadásul a saját erejével érte ezt el. Egy szemernyi nem sok, de még annyi pártlógó sincs körülötte. (Jelszavak, felszólalások, különféle szimpátia-menetek nem a baromfiudvar világához tartoznak.)
Első, az egyenlők között. (Primus inter pares, ahogyan a latin közmondás tartja). Nem önmagáról mondja a győztes a "vivát"-ot, az éljent, hanem a környezete mondja azt. Azok is akik az ő oldalán állnak (vagyis a libák) és azok is, akik a másik oldalon. (vagyis a tyúkok, élükön a kakassal.)

Történt amiért történt, -ez a baromfiudvar belső ügye-, hogy Geyza, a gúnár szobafogságra került. Nem kóricál már gőgösen fel is, alá is.
Olyan ez a fogságos élet, hogy még kilátni sem lehet az ól ajtaján, falán. A hangok azonban behallatszanak. Na kérem ezt a kínt, amit Geyza szenved a fogságban, Dante (Alighieri) biztosan kifelejtette a pokolból. A Színjátékban. Sok mindenre gondolhatott Dante, arra viszont sohasem, hogy majd létezik egy baromfiudvar, ahol a gúnár szobafogságra lesz itélve. Toldjuk hát meg mi kedves barátaim ezt a dante-i képet Geyza szomorú sorsával.

A történetnek nincs itt vége, bárhogyan is szeretnénk. Vagy remélnénk.

Geyza a fogságos életben, -melyhez képest egy középkori kínzó kamra csak olyan, mint amikor kiülünk a teraszra, manapság- teljesen megvadult. Így ahogy mondom. Miért van nem tudom (még csak nem is sejtem), hogy mindenkire haragszik akit meglát, kiváltképpen énrám. Pedig én megéneklem az ő életét, etetem, itatom stb. Egy apró lépéssel tettem többet mint mások: én zártam őt be a valamikor disznóól egyik kamrájába.

Hagyjuk most már Geyza szomorú életét. Majd csak rendbe jön az is egyszer és visszaáll a rend a baromfiudvarban éppen úgy mint azelőtt.

Ha viszont komolyan gondolok erre a történetre, kivált a gúnár megváltozott sorsára, akkor nagyon el messzire kell mennem a következtetéssel. És a tanulsággal.

Legfőképpen azért, mert mi is kerülünk, kerülhetünk hasonló helyzetbe mint a liba. Mondom, hasonlóban!

Elzárhatnak bennünket is akár karámokkal, akár rendeletekkel egymástól. És még azt sem mondhatjuk, hogy igazságtalanul. Hogy nem a mi életünk gyógyítására, javára szolgálnak ezek az elzárások, elkülönítések. Legyünk igazságosak: arra szolgálnak.

Csak az a baj, akkor van baj, velünk és körülöttünk, ha akkor is karanténba vagyunk, amikor nincs arra szükségünk. Sajnos a politikai élet ilyen. Nem, egyáltalán nem művészet a politika, hanem okosan használt karantén. Mármint az éppen hatalomban lévő szempontjából mondott okosan.
Nem tűrhetünk mindnfajta elzárást. Elkülönítést.
Nem tűrhetjük a folytonos kisebbségi létet. Azt, hogy sohasincs igazunk. Akkor sem ha éppen mi mondjuk a "frankót".

Négy féle szituációt elemez (talán Hilary) az ő általa felvázolt személyiségmodelljében.

Az első:

Velem minden rendben van, veled is minden rendben van. Ez egy harmónikus kapcsolat váza, modellje.

A második:

Velem minden rendben van, veled viszont nincs minden rendben. Ez már konfliktust eredményezhet és az esetek többségében eredményez is.

A harmadik eset:

Veled minden rendben van, velem nincs minden rendben. Háborús helyzet ez is.

Nagyedik eset: Sem velem sem veled nincs minden rendben.

Ez az eset a kibékíthetetlen ellentét egyik forrása.

Van e kiút a kibékíthetetlen ellentétekből.
Van.

A példánknál maradva, most sem velem, sem Geyzával nincs minden rendben.

De ha én megsztűntetetem az ő fogságát, (és ő ezt sohasem veti az én szememre) és mindenki a saját közösségében fog ezután kapirgálni a dombon, a saját dombján, akkor még a legnehezebb problémák sem tudnak éket verni közénk.

Sajnos a mi világunk ma az ellentétek élezésére épül.

Nézzünk egy példát erre.

Ha kertészkedünk, ha van a kertünkben mondjuk szilvafa, -ez a leginkább elterjedt gyümölcsfajta nálunk- akkor most nap mint nap kapcsolatban vagyunk az élővilág azon egyedeivel, amelyek a szilvafának a legnagyobb ellenségei. Vagyis inkább a mi ellenségünk, amelyet úgy jelenítenek meg ezek a kórokozók, hogy a szilvafánkat elpusztítják.

Nézzük csak!

Alig olvad a hó, máris rezes-olajos permetezéssel borítjuk be fánkat.
A rügyek még csak kipattantak, de a monília gomba ellen védekezeve, rárontunk a gyümölcsfánkra. Ezt a virágzás alatt még kétszer megismételjük.
A virágok csészeleveleire, rárakják kis tojásaikat (petéket) a poloskaszagú szilvadarazsak és a kikelő kis lárvék, a sziromhullás után azonnal megtámadják a kis gyümölcskezdeményeket. Rámegyünk hát idegméreggel. Ezt két hét múlva megismételjük.
Májusban ismét támad a monília, kicsit később a szilvamoly lepke. Rohanunk a permetezőgépért és szórjuk boldogra-boldogtalanra (így magunkra is) a mérgező folyadékot.
Aztán a polisztigmás levélfoltosság is a nyakunkon, megspékelve pajzstetűvel, levéltetűvel.
Az érés kezdetéig ez a harc megy. Ember és természet között. Az éréskor, vagy még korábban, a szilvánk görbül, pirosodik, lehull, használhatatlan lesz.

És ott van még a többi gyümölcsfa is! Észveszejtő helyzet.

Kibékíthetetlen ellentétek a gyümölcsöskertben.

A békétlenség okozói mi vagyunk! Ezt nem szabad elfelejteni.
A természetet az ember tönkre tette. Nincs kiút, nincs béke.
Újabb vegyszerek, újabb mutáns kórokozók jelennek meg, újabb pusztítások, mikrométeres szörnyek, melyek élni akarnak, melyeket ilyen tömegben mi idéztünk elő.

Ha valakinek van kedve, gondolja ezt át és ha lehet, ha tudja, vonja le a tanulságot belőle.

Hol kezdődött ez a romlás?
Ott, ahol Geyzát, a gúnárt elzártuk az élettől. Az ő saját életétől, amit a Teremtő rendelt neki.

Lehet, hogy Geyzákkal még ki tudunk békülni. Lehet, hogy bűneinkre van még penitencia.

Nincs más mondanivalóm (persze lenne de el is fáradtam) csak annyi erőm még, hogy utaljak egy emberre. Máté evangélistára. Ha nem lesztek olyanok, mint ezek a gyerekek -mondja Jézus- nem léptek be a mennyek országába.

Mi pedig nem akarunk olyanok lenni mint a gyerekek. Tiszták, ártatlanok, romlatlanok, őszinték és igazságosak.

Hogy mi következik ezután? Hát nem a kibékülés. Hanem a romlás, egymás gyalázása, hazugságáradatok minden felől. És a vége:

A többi pedig a könyvekben megíratott.