Alma és fája

Nem tudni miért, csak sejthető, csak kikövetkeztethető, hogy miért nálunk épült meg talán legutolsónak az új iskola. Vagyis a legújabb,nyolctantermes, tornateremmel, tanári szobával, szaktárgyakra készült úgynevezett kabinettel.Még a nyolcvanas évek elején. Tehát négy évtizednyire a mai naptól.

A Magas Hivatal piros műbőrgarnitúrás szobáiban, irodáiban (közel a Budai Tanítóképző épületéhez) dőlt el, mennyi pénzt kapjanak a települések az ország legnépesebb megyéjében. Pest megyében.

Községünk neve nem csengett valami jól (vagy a hallásukkal volt probléma?) ebben az épületben. Hogyisne! Majdnem száz százalékos a hittanra beíratott tanulók száma, a templom vasárnap zsúfolásig megtelve, az Úrnapi körmeneten részvevők alig férnek el a Damjanich utcában. A tanerők közül nem is egy, aki rendszeresen és nyilvánosan templomba jár, és még a párttagok gyermekei is az oltár előtt mondanak igent az őket eskető pap kérdésére: "Akarod-e feleségül venni..." A Kisz titkár (ha éppen van) klerikális, a fiatalok Szűz Mária szobrát vállukon viszik Máriabesnyőn.

Ideológiailag éretlen még ez a falu. Dolgozzanak csak a pedagógusok délelőtt-délután váltott műszakban. Ha nincs elég tanterem ott van a tűzoltó szertár egyik helysége, a régi Zöldkereszt eü-i épülete, vagy éppen a szertár helysége. Minek ebbe a reakciós faluba új iskola, azért, hogy legyen helye a hittanóráknak? Egyék meg a főztjüket a dányiak. Milyen falu az, ahol nincs sem Leninről sem Marxról elnevezve utca, Puskin, Dimitrov, Kun Béla szóba se jöhet náluk. Az úttörő csapat neve is valami Sebestyén, egy homályos alak. Biztos ez is valami szent féle ember volt.

Aztán mindennek eljön az ideje.
Dányban is megépült az új iskola a nyolcvanas évek közepére. Igaz, a tornateremből kifelejtették a második borítást, így kőkemény műpadlón futkároznak a gyermekek. Silány minőségű az ablak, hol nyílik, hol nyitva marad. Teljes szocreál a folyosó és a lépcsők borítása. Valami művész ember (Fábiánnak mondják) egy éjszaka lelkes pedagógusokkal az egyik falat színesre mintázták egy különleges eljárással, ugyan, de ezt is csak azért, mert mindannyian rossz alvók.

Na és a fűtés!

Hatalmas, kék színű kazán -zabálja a szenet- felülről néz a kazánházba betérőre és rideg-hideg pillantással adja tudomására mindenkinek: itt ő az úr. És ha ő azt mondja, ne legyen meleg, akkor nem is lesz. Faggyanak meg a nebulók és a pedagógusok, köszönjék mega Piros Garnitúrának, hogy most már nem a régi fekete vaskályhák vannak az osztályterembe. Nem ám! Jéghideg radiátorok!

Aztán a dölyfös kék színű monstrum, miután nem érte el célját, fogta magát és sztrájkot hirdetett. Nyelte a szenet, mint kacsa nokedlit, de meleget még annyit sem préselt ki magából, mint a kezdetekkor.

Szombat lévén két elszánt és öngyilkos jelölt tanár -nevezetesen az igazgató és a helyettese- azt vette a fejébe, hogy után a jár a dolgoknak és ha megtalálja a sztrájk okát, feljelenti a hideg-kék vaskályhát a szakszervezetnél.
Felmésztak hát a kazán tetejére és minden a 108 lyukat, melyből a melegnek kellett volna kiáradni tüzetesen átvizsgálták. Az igazgató helyettes -mellékállásban fizika tanár- csinos elméletet gyártott a hiba kiküszöbölésére.

Sándor bácsi ennek a doktora -mondta az igazgató és vígasztalta is egyben a fizika tanárt, hogy már beesteledett de egy tapodtat sem juottak előre a baj okának kikeresésében.

El is ment az igazgató -úgy fekete-kormosan- Sándor bácsi lakására, hogy jönne el a kazánházba mert nemtudom hány egyetemi évfolyam csődöt mondott a kazán javítását illetően. Szakember kell ide, nem tanító! -zárta le a kérdést Sándor bácsi.
Várj egy kicsit fiam -mondta az igazgatónak. Elfogyasztom ezt a kis estebédet és már megyek is. (Megjegyzem, hogy Sándor bácsi kéménykotró estebédje étolaj volt pékkenyérrel. De nem úgy ám mint ahogyan azt kákabélűek fogyasztjáK lehelet vékony olaj vastagra szelt kenyéren.
Nem bizony.
Sándor bácsi, a kéménykotró szájába tömött egy fél zsemlének beillő puha kenyeret és szájára véve a bögrét, amelyben az étolaj volt, kortyolt rá egyet.
Így táplálozik egy kéménykotró, aki hála Istennek egészséges mint a makk.

Sándor bácsi körüljárta a monstrumot. Mondott is valamit, de azt olyan sebességgel, hogy egy szót sem értettünk belőle. (Nyilván az olaj hatására).
Másik kell ide, ez nem jó, mondta végül amit mi tudomásul is vettünk és elgondoltuk, hogy a világ olyannyira változott, hogy nekünk kell hétfőtől a kazánt melegíteni. Csatárláncba fejlődve, úttörődalok skandálása mellett.

A kazánoknak is sorsa van. Nem csak a könyveknek.

Jucika néni, aki az Ellátó Szervezet vezetője volt, leleményesen megoldott a kazán-kérdést.
Talált egy jólelkű papot, egy kazán híján tengődő parókiával és elajándékozta nekik a mi (mű) kincsünket. Kikötötte: nekik kell elszállítani az ipari termelés e remekét.

Hogy megjavult-a a kazán az új munkahelyén azt nem tudom.

Évekkel később viszont, amikor egy, Mátrába tett kirándulásunk során útba ejtettük ezt a kis egyházközséget, láttuk -megdöbbenve- hogy a kék kazán, lepattogzott zománcai által mint egy nagy vörhenyes reklám ott van félrebillent állapotban az útszélén, hogy senkinek bajt ne okozzon.

Hogy mi a tanulság ebből a kis történetből? Azt hiszem, nem kell magyaráznom.

De ha mégis akkor azt mondom, ne vegyetek kék színű 120 csővel büszkélkedő széntüzelésű kazánt még akkor sem, ha azt piros műbőrüléses garnitúra öblös székéből ajánják nektek.