Sík Sándor: Ments meg Uram

A virágtalan, gyümölcstelen ágtól,
A meddőségtől, lanyhaságtól,
A naptalan és erőtlen égtől
Ments meg Uram a szürkeségtől.

Édes az ifjak méntás koszorúja,
Fehér öregek aranyos borúja,
Virága van tavasznak, télnek:
Ne engedj Uram koravénnek!

Csak attól ments meg keresők Barátja,
Hogy ne nézzek előre se hátra.
Tartsd rajtam szent nyugtalan ujjad,
Ne tűrd Uram, hogy bezáruljak!

Ne hagyj Uram megülepednem,
Sem eszmékben, sem kényelemben.
Ne tűrj megállni az ostoba van-nál,
S nem vágyni többre kis mái magamnál.

Ha jönni talál olyan óra,
Hogy megzökkenne vágyam mutatója,
Kezem kezedben ha kezdene hülni,
Más örömén ha nem tudnék örülni,

Ha elapadna könnyem a más bűnén,
Ha minden mozgást érezni ha szűnném
Az a nap Uram hadd legyen a végső:
Szabadíts meg a szürkeségtől.