Füstbe ment terv

Talán nem haragszik meg rám Petőfi Sándor, hogy költeményének címét átvettem.
Miként a költőnek sem sikerült a terve, miként is fog viselkedni régnemlátott édesanyjával, (a sok szebbnél szebb gondolat füstbe ment, vagyis nem úgy történtek az események amint ő azt eltervezte), sokszor megy a füstbe a mi tervünk is. Vagyis elszáll mint a kémények-eregette "göndör" füstök.

Balogh Gábor Felvidéki magyar ember, Ipolybalogon volt polgármester.
Ő írja le tanulmányában a következőt: "Amikor 2017-ben egy népfőiskolai összejövetelen tudomásomra jutott és betekinthettem egy kiadványba,..felkeltette az érdeklődésemet. Ez a dányi Népfőiskola kiadványa volt, a háztáji gazdálkodás lehetőségei Dányban -címet viselte."

És Balogh Gábor, az Ipolymenti népfőiskola vezetője hét felvidéki településen, úgymint Ipolybalog, Ipolykeszi,Ipolyhídvég Ipolynagyfalu, Inám, Ipolyszécsényke, és Kelenye közösségeiben elvégezte azt a felmérést, melyet Dányban mi korábban végigvittünk.

Szép munkát végeztek Gáborék, és miként mi is a mi anyagunkat, sokszorosították és közreadták, mások okulásának.

Anélkül, hogy részletezném akár a Balogh Gáborék kutatási eredményét -megtették ők ezt minden faluban, mely a vizsgálat helyszínei voltak, vagy pláne, hogy ismét elmondjam a mi tapasztalatainkat, -megtörtént ez is- csak jelezni kívánom, hogy ezek is Petőfi Sándor füstbe ment tervei közé sorolandók. Sajnos.

És egyáltalán nem vígasztal engem az, hogy kormányzati szervek most kezdenek erről beszélni, vagyis a falusi kisgazdaságok felépítéséről, arról a tékozlásról, amelyik a rendszerváltás óta minden kormánynak megbocsáthatatlan bűnévé vált.

Kimondottan károsnak és erkölcstelennek, lélekrombolónak tartom azokat a tízezer milliárdnyi összegeket, amit most is elhúznak -mint mézes madzagot- a szánk előtt.
Károsnak, mert pénzimádóvá teszi a hatalmat és azon keresztül bennünket is, a kisembereket.
Erkölcstelennek, mert nem szólnak ennek a pénznek az erdetéről és nem világítják meg az útjait. Az eredetekről tudniillik, hogy ezek valódi gazdasági értékek eredményei-e, vagy pedig a bankok pénzügyi műveletei, aminek sokszor nincs köze a reálfolyamatokhoz, vagyis a gazdasághoz.
Lélektelennek, mert kiszorítják belőlünk a lelket is, a létbizonytalanság nyomorával és az ember-munka-igazságosság semmibevételével.

A társadalmaink ma rettegnek. Az emberek félnek. A jövőt bizonytalannak látják. De kísér bennünket a betegágyon fekvők halálhörgése és az a félelem, hogy mi sem vagyunk kivételek.

Ebben a helyzetben, melyet jószerivel az ember maga hozott létre -így hírlik- mely a gazdasági és politikai harc egyik fegyverévé vált, egyensúlyba hozni vagyis remények fényébe ágyazott szent akarattal kivédeni csak úgy lehet, ha őszinték, kiméletlenül őszinték és okos beszédre hallgatók leszünk.
Csak ehhez másféle kommunikáció kellene. Másféle. Olyanféle, mint -képletesen szólva- Mózes Rézkígyója. Lefordítva mai nyelvünkre: ha nem tekintünk a fára felemeltre, a keresztre feszítettre, akkor időt ugyan nyerhetünk, csatát is megvívhatjuk sikeresen egyszer-egyszer, de a háborút nem nyerjük meg. Csak az a kérdés, hogy már mi is elveszítjük, vagy az utánunk jövők fogják elveszíteni. Ha a pénz- és hatalomglobalizáció példáját követi.

Ha nem lesz változás, gyökeres változás a világban. Ha nem hallgatjuk meg a kisemberek szavát, ha nem tartjuk párnánk alatt az Írásokat. Akár a Balogh Gáborékét. Akár -ne tartsanak nagyképűnek- azt, amit mi írtunk. És ezek bár nem többek mint jelképek, nagyon figyelmeztetők lehetnek.

Az embereknek a figyelmét, a figyelem lelkét józan megfontolással irányítani kell!!

Az irányítást a népművelőknek, népnevelőknek, pedagógusoknak, elhivatott értelmiségieknek, józanul gondolkodó embereknek és papoknak kell átvenni.

Ki kell venni a politikából a propagandát. A félrevezetést vagy akár csak -szelídebben- a félre értelmezést.

A rosszulértelmezhetőséget.

Most Dányba -úgy látom- a régi idők, akár néhány évtizedes egyéni és közösségi emlékek reneszánsza indult meg. Jókat lehet ezen nézelődni. Jó időtöltés és hasznos is. Emlékekben élni, főleg ha ezek az emlékek a mi sorsunkat tükrözik, a vállalt küldetéseink megvalósulásait, azokat a mozzanatokat, amelyekből felépül egy-egy történet, -és ez nem más mint az emberek közösségének egyakarattal kivitelezett jövőépítése- akkor saját színes álmainkba visszakerülve, még üdítők is lehetnek.
Csak ne okozzanak merengésbe menekülést.

Hogy háború van a világban, hogy békétlenség tombol az emberek között, az a még virgoncan ficánkoló sátán műve.
És mi ennek a sátánnak alapos okot, okokat szolgáltatunk. A rombolás terjedéséhez.
Nem kell ez nekünk! Nem kényszerít erre senki minket. Csak a magunk vállalta tehetetlenségünk az oka, vagy restségünk, vagy kényelmünk, esetleg a sátán szolgálatában állókkal való barátságunk (akaratunkon kívül) sodor el bennünket a jó útról.

Ne tegyük hát félre az Írásokat. Sem az örökérvényű igéket és a Jó Hírt, az Evangéliumot, de ne tegyük félre azt sem amit Balogh Gábor írt vagy amilyen tanulságokat mi is levontunk korábbi írásainkban -képletesen és a példa erejével szólva- hanem legyenek történelmet író jó dányi és magyar és jó hazafiúi lelkű emberek, akik önnön jó példával és őszinte, másokért is aggódó vállalásaikkal, lemondva a csábításról, lángoszlopai tudnak lenni ennek a világnak. Pedagógusok, népművelők, papok, népfőiskolások rajtatok most a sor.
Rajunk most a sor!

És aki ezt a munkát felveszi éseredményesen végzi, akkor az lesz majd a népeket szolgáló igazi vakcina, és ha nem is kerül be a politikai sorsokat irányító és osztályozó elemek naplójába, de nem is lesz erre szüksége, mert ezeket a neveket tartalmazó nagykönyvet nekünk csak egy másik világban fogják fellapozni.