Hambalkó Feri halálára

"Temetésre szól az ének, Temetőbe kit kisérnek......

Petőfi Sándor verséből történő idézettől semmi nem lenne kifejezőbb, hogy utóljára szóljak hozzád kedves Hambalkó Feri.
Szóljak most, amikor utolsó földi utadra készülsz. Olyan nehéz ezt kimondani nekem, olyan nehéz lett a szívünk, olyan bánatos a kedvünk, olyan nagyon átérezzük a költő fájdalmát mert eggyé lettél azokkal akiket veled együtt siratunk. Elment barátaink emlékét súlyosbítja és fokozza a te halálod.
Ki tudná ezt a fájdalmas hangulatot érzékeltetni jobban, mint a költő, aki ezt a tájat, ezt a térséget, hozzád hasonlóan a legjobban szerette.

Amikor a lélek magához emeli a Mindenséget, amikor minden eggyé forr, emlék, tudás, barátság, múlt és jelen, felforrósodott szerelmek és tiszta szeretet-érzelmek, tőből kimetszett tájak és erős azonosság-tudatok, amikor a kereső szív rátalál társára, amikor nehéz küzdelmek vívják harcukat a lehetetlennel, a bátortalan jövővel és amikor örvendeznek a megtalált szilárd pontnak, hogy mozduljon ki a föld sarkából, tehetetlen forgásából, akkor minden megvalósul. Akkor a Kolon-tó vize összefolyik a szőke Tisza vizével és minden érthető lesz ami eddig érthetetlen volt és mindenre magyarázat születik, mely eddig mélyhallgatásban volt.

Te már tudod a választ arra amire mi még nem tudjuk. Te fájdalom lettél a mi szívünkre és egyben gyógyír is. Mi elsötétült világban élő gondolatink rabja, foglya vagyunk, te már angyali dicsőségben és az általunk még csak nem is sejtett békében készíted a helyet számunkra. Felkorbácsolt indulattal élünk de Te megszelídíted elszabadult gondolatainkat és bölcs nyugalommal nézel le ránk.

Szeretnék még egy kicsit időzni veled, mint régen volt, mint akkor volt, ifjúságunk holdfényű hajnalán amikor először találkoztunk. Még most is áll és az idő végezetéig állni is fog a kapu, Szeged ékessége és hős hírnevének őrzője. A Porta Heroum! A Hősök Kapuja. Ennek tövében találkoztunk, mint két idegen fiatalember, aki a tudás mámorát megízlelni jött a Napfény Városába. Oly tisztán és makulátlanul találkoztunk,- Te, a Hírös Város szomszédságából érkezve, én a Gödöllői dombok sima nyugalmát hozva, -mint két egyirányú, világformáló terveket szövögető vágy, mindazzal a munícióval telítetten, amit addig kaptunk az élettől. A falu, a kisváros nyugalmától. Az egyszerű, de példás életű családjainktól. A templomaink harang-kondulását hoztuk, a belsejének szépségét és az Ige üzenetét. Lélekben ez így történt. Két fiatal-bölcs ember aki a tanítás szent ügyére esküdve őszinte barátságot talált a másikban, mert ezer évek üzenete tört föl belőlünk. És ez a barátság most is tart. Ez a barátság akkor sem tűnt el, akkor sem vált semmivé, amikor az életünk, mint általában is az emberi élet, jövő és vágy, mint búvópatak más-más utat keresett. Egyszer a felszínre kerül minden, minden találkozás ott folytatódik ahol végeszakadt, hol sok szív titkos gondolat újra valósággá válik.

Eljöttetek velünk Marikával, eljöttetek a mi csoportos zarándoklatunkkal Csíksomlyóra a drága Szűzanyához. Erdélyt fennállva dícsérő sóhajok elevenedtek meg bennünk, égő és lángoló hazaszeretet- szívek dobbantak egyszerre, és hangos lett minden, lángoló, izzó és történelmi fájdalmakat is hordozó, mely erősítette a mi barátságunkat, hangos Isten-dicséretté nemesítette a mi megtalált és újra egyesítő utunkat.
Piros Pünkösd rózsáit feketére változtatta most ugyan a bennünk élő gyász és a körülöttünk tomboló félelem. Az áldozataink, élő és felajánlott áldozatokká lesznek, melyek bár siralmas nyomorérzeteket keltenek most bennünk, de a világ világosságává válnak egyszer és szent jóvátétel jutalmazza majd a fáklyavivőket. Ezek a fáklyalángok megperzselik ugyan most a mi szívünket, de vilgító melegséggé válnak egyszer és a szent életek jutalmát fogják majd bírni.

Állok most emlékeimben az iskola előtt. Ez az iskola most már Izsák városának szépsége és áldott jövője. A Te kezed munkája is benne van, igazgatói hős küzdelmeid és mindig a barátságot az egyetértést kereső bölcsességeid fényét hordozza. Kötött téged mindig ehhez a földhöz a fehér aranyhoz, a puszták sietős homokjához, az emberi szeretet és a szolgálat szépsége. Megtanultam tőled számos dalt, melyet édesapád énekelt sokaknak örömére, és bennünk is ragaszkodást szült egy térséghez, egy tájhoz. Tudtad, hogy a homok szabadon mozgó ingatagát megköti a szőlő, -melynek érlelt nedve az áldozati oltáron Krisztus vérévé lesz, tehát szentség, tehát érték, mint a föld és érték mint a haza is érték mint a nemzet. Megbonthatatlan örök érték.Köszönjük ezt neked, a hagyományokban élő folytatást, a hős helytállást.

Emberi életet és az ember halandó, mulandó sorsát betöltve ránk hagytad dús életed javait. Példákat a helytállásra, mintákat a követésre. Hangszer voltál te is Isten kezében, -mint a szeretett költőd Juhász Gyula mondja, és példa lettél nekünk felzúgó ábrándjainkban.

Az utad búvó patakká lett újra. De találkozunk, és eggyé leszünk, mint eggyé lettek valaha volt serdülő álmaink. Szolgálatára jelentkezünk akkor majd az örök Hazának.

Tavasz van, vagy kései tél? Mi még a földi bajainkon kesergünk,megfagyott rügyeken fájdalmasan ül a csend, bár imbolyogva éled keserű kedvünk, érted imádkozva búcsúzunk tőled és ha fájdalmaink ma még vígasztalhatatlanok is, értjük az élet nagy titkait, hogy veled együtt mondjuk, mondhassuk, sírokat nyitogató Jézus-reménységben: Isten veled Feri.
Nyugodj békében!

Reqiescat in pace.