Rejtett dimenziók

Nem vagyok nagymestere a gépeknek. Sem azoknak amelyek a háztartásban vannak, sem azoknak amelyek a csúcstechnika termékei.
Megnézem néha a facebook-ot, mert az emberi természet már csak olyan, hogy minden érdekli. Nem vagyok a rajongója ennek az internetes portálnak, de hazudnék, ha azt mondanám, nem találok semmi érdekeset benne. Nagyképűség mellőzésével mondom: olyan nekemvalót.

Érdeklődéssel olvasom azt a sok-sok szentenciát, okos mondásokat, irodalmilag is cizellált idézeteket, amelyek megjelennek, ismert és ismeretlen személyektől. Kimásolva könyvekből vagy talán személyesen vezetett naplókból, melyeket héttitkú lakat őrzött, csitri lányoknak jövőbe feledkező álmaiként. Ezek mind-mind beszédes megnyilvánulások. Talán mondhatnám, hogy kitárulkozások. A nélkül, hogy tudná az illető, saját belső lényét és annak lényegét mutatja ezzel meg.
Semmit nem zárhatunk magunkba, emberi természet a magamutogatás. Nem feltűnési vágyból, hanem egyszerűen az emberréválásunk kisérője a kommunkáció.

Ha az idézeteknél maradunk -mert lenne itt más is amiről lehetne beszélni- azok nem mások, mint egyféle módon megmutatkozó szabadságvágyak.
Igen azok -véleményem szerint- mert az ember nem csak ajtóba helyezett kulccsal zárható be, hanem elszigeteltséggel is. Ki kell innét törni. A szabadságnak érvényesülnie kell. Paralel jelenség ez a kamasz fiúk (inkább lányok) érzéseinek, másokra nem tartozó titkainak. Ez is egyfajta bezártság. A heverőn magzatpózba kucorgó tini lány lelkében vajon mi lakozik. Sértődöttség, megnemértés, vágy, párkapcsolati idill? Ki tudná ezt megmondani.
Felnőtt fejjel sorozatban írt idézetek is egyfaja bezártságot nyitogató kisérletek. Ebben a bezártságban elnyomott szabadság-vágy feszegeti az ajtókat.
Mert mire is lenne jó a sorozatban írt idézet? Tanítani vele? Ahhoz túl egyszerű. Fitogtatni a tudást? Mással is lehetne. Tanácsot adni másoknak? Túlságosan elvont.
Mi marad hátra magyarázatként -a még számtalan lehetőség és eshetőség mellett, -mint egyfajta szabadulási vágy, apokrif kijelentése.
Igen, be vagyunk zárva. Most kulcsra is és veszélyhelyzetre is.

A szabadságan az ember saját magát definiálja. Fogalmazza meg és helyezi olyan dimenzióba, térszerkezetbe, amely lelkének vidámságot de legalábbis megelégedettséget hoz.
Vagyis a szabadság olyan "én" -viszonyítás egy olyan valóságos helyzet keresése, amikor az ember menekülni kíván gyötrődéseitől, félelmeitől, bizonytalanságaitól, vágyik egy cselekvő térre, ahpl nyilvánvalóvá tudja tenni saját belső értékeit.

A szabadság olyan megfoghatatlan és rejtett tér, mint amikor az ember azt a szót mondja: végtelen. Végtelen idő, végtelen tér Végtelen utak végtelenbe futnak. Végtelenből érkeznek.

A szabadság lebegő létünk végtelensége. Kristályos anyagba zárt energia.
A szabadság lélekerő, testnélküli szellemiség, a horizonton száguldó tündérvilág, láthatatlan sóhaj, ábrándos Isten-közelség. Mi más lenne a szabadság, mint kiáradó fény, Jézus beszélgetése Mózessel és Illéssel. Péter látta ezt a szbadságot, mert a szabadság tüneményes megvalósulás.

Vigyázzunk ezért a szabadságunkra, ne hagyjuk magunkat falakkal körbe venni. Ha szükségtelenek ezek a falak.

Míg ennek az írásnak nekifogtam, érkezett számomra egy rövid üzenet. Ezzel zárom a szabdság-fogalom szent humánumát. Szent emberségét.

Az érkezett üzenet egy mai napra, azaz március 5-re ajánlott elmélkedés.
Így szól: "Az embernek egyre többre kell képesnek lennie, míg minden határ el nem törlődik: amikor pedig már mindenre képesek vagyunk, olyanok leszünk mint az Isten".
Sietek megjegyezni, hogy ez nem Istenkáromlás, mert Jézus tanításában más helyen ezt olvassuk: Legyetek tökéletesek, miként Mennyei Atyátok is az. Ha még nem romboltuk le a tudás fáját -teszem hozzá.

Az elmélkedéshez egy cselekvést is fűztek: "Keresztutat járok, egyszerűséggel, alázattal, lélekben Jézussal azonosulva."

Hát ez barátaim így sikerült. Már nem is a szabadság előszobájába járhatunk, hanem egyenesen a szabadság vendégei lehetünk.