Itt vagyTartalom / Lejtmenetben

Lejtmenetben


Beküldte Gódor András - Ekkor: 2021 February 23

Egymás kezét fogva kört alkottunk a templom előtti kis téren egy, nevében honfoglalási idők emlékét őrző városban. Ez akkor volt amikor a Magyar Caminó útján jártunk, Esztergemból indulva Máriagyüdre mentünk. Tizenhat napra terveztük az utat. Most a nyolcadik nap után voltunk. Félúton. Félidőben.

Ez a kisváros Solt. Solt, azaz Zolta Álmos unokája, Árpád nagyfejedelem legkisebb fia. Őt is nagyfejedelemnek szánta apja, de késői gyermek lévén, ez nem sikerülhetett, 10 éves volt amikor Árpád meghalt.

A kör, amit a templom előtt képeztünk az öröm kifejezése volt. Az út felének megtétele után már a második fele következik. Örültünk és hálát adtunk, hogy minden úgy sikerült, baj nélkül és erőn felüli megpróbáltatás nélkül ahogyan terveztük és reméltük.

A kör tehát ez öröm egyik kifejezése. Mert a kör, mint mértani alakzat, sokkal több annál, mint önmagában visszatérő vonal.
A kör az égi ciklus jelképe, a csillagok állása és "vonulása", meghatároztt rend szerint, ismétlődve. A kör a tökéletesség, az egyszerűség, a megosztottság hiánya és a különbségtétel hiánya is. Jelképe az égnek, a mennynek, az isteni erőnek. benne van a szétáradó jóság, a kezdet és a vég, az alfa és az ómega ahogyan az a keresztény hagyományban megfogalmazódik.

Valamit üzen, valamit hordoz ez a kör, ott a csendes utcában, elzárva bennünket a forgalom elől. Ünnepi érzések vesznek erőt rajtunk. A templom közelsége, kisugárzása, szép formás íve ezt elősegíti minden bizonnyal. Halk dalok kélnek bennünk, szellők simogató susogása, nádasok halk zúgása, az eltelt idő és távolság finom üzenetei.

Valaki csendben elkezdi mondani Mi Atyánk aki a mennyekben vagy, vagy aki itt vagy bennünk, szívünkben, érzéseinkben, hazaküldött néma üzeneteinkben, barátainknak szóló hangtalan beszédben, ellenségeinktől való bocsánatkérésben, bűnbocsánat esdeklésében, mindenben, mert Te vagy a Mindenség.
Keresetlenül is megtaláltunk a hajnali pirkadatokban, rétek marasztaló illatában, fáradt testünk esti elpihenésében, az elindulás sóhajában, a nap tiszta ragyogásában, az idegek feszített húrjában, távoli templomtornyok hívogató üzenetében, földben, vízben, levegőben és abban a kis körformájú kenyérben, amit adtál, amit magunkhoz vehettünk, ami életünk, eledelünk, létünk és boldogságunk.

Figyelem -lopva- az arcokat. Vajon milyen érzéseket rejtenek a lehunyt szempillák? Csupa megfáradt, békés, kiegyensúlyozottságot tükröző, finom porlepte, napbarnított arc, szélszárított szürke porral befedő smink.

Az arc a legárulkodóbb tükör. Akkor, amikor a lélek beszél, ragyog és ünnepélyes. Hálás és jóságot sugárzóan istenkereső, amikor bölcs, kegyes és fennkölt az igazság-tudatában, sötét felhők borítják búbánatában. Riadtan segítséget kérő magányosságában, elpihen a boldogságában, szomorú-kérő a reményvesztettségében.

Október negyedikén kezdtük a második négynapját a tizenhat napra tervezett zarándukútnak. Ez a nap Assisi Szent Ferenc halálának napja. Megemlékezünk minden napról, a naponta felolvasott igeszakaszokban és elmélkedésekben. Ez az útitársunk. Az "Adoremus", melyben a napi elmélkedések és igeszakaszok vannak. Nyugalmas, csendes perceinkben hangosan olvassuk és ezt követően elmélkedünk. Mi más is lehetne a célja a zarándoklatnak. A Mária-kegyhelyre való gyalogos útnak?

Mi fér bele négy napban? Négyszer négy napban. Vagy mi fér el egyetlen napban is?
Nem csak méterek és lépések, idő, sors, ember és eszme együttjárása. Nem csak a táj, akár a varázslatos Kiskunság is, az Istentől kapott vizei, legelői, barmai, játékai és emberei, a kevésbeszédű pásztorok, a hűséges puli kutya, ahol távolmarad a város tolakodó zaja, de beleférnek a varázslatos ligeterdők, a halk emberi beszélgetések, a komoly csendek és metamorfózisok, az átalakulások.

A zarándok előre néz, vizslatja a tájat, a felfestett útjelzőket. Ha egyet is elnéz (volt erre gyakori példa) akkor bolyonghat míg a jó útra lel. Emebersors ez. Kifejező és beszédes.

De leginkább befelé figyel a zarándok. Elővételezi a célt és leküzdi a fáradságot. Szép események teszik a felüdülés mámorító élményét.
Mint például a borzasi tempolromnál a falra tragasztott hírek. Íme az egyik a sok közül:
"Jézus a futballmecsre megy. Ő is szurkoló. Támad az egyik csapat, mondjuk a zöldek, és Jézus együtt örül, kiabál és biztat a keménymaggal. A zöldek fanatikusaival. Felugrik és integet. Kiabál is talán: rúgd balra a labdát, add be közére és így tovább.
Aztán jönnek a lilák Frenetikus támadás szőnek. Jézus ismét felugrik, kiabál, most jbbra, most előre, szép volt add a társadnak a labdát és így tovább. Hát ilyen a mi Jézusunk. Mindkét csapatnak szurkol. És neked is, nekem is szurkol. Oldd meg egyedül a problémát, adtam neked ehhez elég tálentumot".

Cimkék