Ahol az anygyalok közlekednek

Mindenekelőtt (mindenek előtt) szeretnék elnézést kérni azokért a főleg betűkimaradásokban és más módon is jelentkező helyesírási hibákért, amelyeket vétek az írásaim során. Nem a tudatlanság eredménye ez. Pontosabban azok a hiányosságok okozzák, amelyek kiküszöbölhetők lennének azzal, ha többet tudnék a technikáról, beleértve a gép kezelését is. Igyekezni fogok.

Most lássuk a lényeget!

Áll egy kisfiú a buszmegállóban. Utazni készül. Feltehetőleg Isaszegre, az ottani iskola egyikébe. A kisfiú kedves arcú, 10 év körüli. A zord hideg reggel -mínusz 8 fok körül van- a fiú arcát hamvasszürkévé varázsolja, csak egy ponton látszik pirosság.Kicsípte a hideg -szokták erre mondani.

Fiatal hölgy érkezik a megállóhoz. Jól ápolt, messziről érezni lehet a szépítőszerek kedves illatát. Tisztviselő lehet valamelyik fővárosi hivatalban. Vagy tanár egy pesti középiskolában. Helyi lakos már, de nem Dány a szülőhelye. Természetes viselkedésmódja leírja, hogy gyakorlott utazó. Talán mindennapos. Jól ismeri ezért az utastársakat, arcról talán mindet, beszélgetőtárs szintjén néhányat. A kisfiú sem ismeretlen. A gyerek családja sem, bár csak néhány éve költöztek a faluba. Az autóbuszra váró legény a legidősebb a testvérek között. A középső fiuk óvodás és ennek kapcsán szoktak találkozni. Köszönnek egymásnak és néhány szót is váltanak. A kisdiák most, rendhagyó módon ugyanazzal a járattal megy, mint az érkező hölgy.
Meg is nézi az egyébként látásból ismert fiút alaposabban, és a látottaktól megdöbben. Megrémül. Otthonhagyott kisfia jut az eszébe, az ő komfortos, meleg fészke, játékokkal "avatott" vigyázókkal, akik hol játszótársakká lesznek, hol tapintatosan félrevonulnak, ha a gyereknek egyedül játszani van kedve.

Látszik, a hölgy nehezen viseli a kontrasztot. Az utazó kisfiú nadrágja alig ér a térd alá és hiába húzza zokniját felfelé, olyan erővel, hogy már majdnem elszakad, betakarni nem tudja a zokni és a nadrág közötti fedetlen testfelületet. Kabátkája is kopott már, cipője elnyűtt, inkább nyárra való mint a hideg, zimankós télre.

A hölgy a gyermek láttán okozta rosszkedvét a munkahelyre is magával viszi. Ettől az élménytől szótlanabb mint máskor volt, inkább "belebújik" a munkájába, hogy ne kelljen senkivel sem beszélnie. Ha szólna, talán sírva is fakadna, és akkor magyarázkodhatna rossz kedvének okán. Ezt semmiképpen nem akarja.
Nagyon hosszú a műszak. Így talán csak akkor várta a munkaidő végét, amikor kisfiát betegen hagyta otthon. Bár tudta, hogy jó kezekben van, mégis látni akarta mielőbb.

A mukaidő lejártával nem indult azonnal haza. A közeli nagyáruházba sietett. Jól emlékezett a fázós kis utastársa alkatára, magasságára, a hordott vagy hordandó ruha méreteit meg tudta ítélni. Magasabb, idősebb mint a kisfia, de ugyanolyan karcsú és arányos testű.

Becsomagoltatta az eladóval a vásárolt ruhaneműket. Az árakat levétette róla és a számlát sem hagyta benne.

Áll egy kisfiú az autóbusz végállomáson. Feltehetőleg diák, Isaszegre megy az ottani egyik iskola tanulója.

Üdén és jókedvűen egy hölgy érkezik, szintén utazni kíván. Friss és jól öltözött mint egyébként is szokott.
Megáll a kisfiútól néhány méterre. A kisfiú keresi a hölgy pillantását és amikor a szemkontaktus létrejött megszólalt, először bátortalanul, majd egyre nagyobb lendületet véve. Elmondta, hogy ez a cipő és a nadrág, a meleg télikabát, sapka pulóver már tegnap is rajta volt, de akkor nem tudott senkinek eldicsekedni vele. Nagyon örül neki, mert már amit eddig viselt, azt kinőtte, de a szülei most a kisebb testvéreinek vettek ruhát. Ő majd húsvétra kap szépet. Öltönye is lesz talán és finom, jó márkájú cipője is.

De valamiért ez a vásárlás előbbre került -nem tudom miként történt, -mondja a fiú, kitörő őszinteséggel, mint azok akik még bíznak az emberekben,- vagy talán késve hozta nekem ezt a ruhát ami most rajtam van a Kisjézus, mert karácsonyra elfelejtette.

Ez nem minden ami most rajtam van, és magam is csodálkoztam amikor öltözködés előtt a régi ruháim helyén láttam ezt amit kaptam, anya titokban odakészítette- hadarta gyorsan. Még több is van otthon amit most nem vettem magamra. Azok is új ruhák. Eddig nagyon fáztam amikor itt várakoztam az autóbuszra. Most olyan jók ezek a "cuccok", hogy megvédenek ettől a kutyahidegtől.

A beszélgetőtárs tisztviselő-féle hölgy elmosolyodott és megsímogatta a kisfiú fejét, akarom mondani a szép új meleg sapkát a fiú fején.
Igazán boldog volt, amikor a kis diák kérte, hogy az autóbuszon is üljön mellé.
Hogy mivégre és miképpen kapcsolódnak össze az együvé tartozó dolgok, azt nem mindenhol, de a dányi autóbusz végállomáson meg lehet fejteni.